Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. Tessék?

2011.03.30

Shiki

Néha elgondolkodom azon, hogy mi értelme van az egésznek, és azon, hogy egyáltalán van-e értelme a dolgoknak és a történéseknek. Hoszassan elemzem a tényeket, töröm a fejem, reménykedve, hogy a válaszok megszállnak, de ez soha sincs így. Az anyaföld még nem szülte meg azt az embert, aki egy nagy könyvbe tudná összafoglalni az emberiség számára mindazon kérdésekre a válasz, amelyek az idők kezdette ota megfogalmazódott bennünk, emberi lényekben. Nagy kár, most rohadtul jólfogna.

 

Néhány hete, pontosabban hat hete egy csodát éltem át, csak azt nem tdom, hogy miképpen. Utolsó emlékem amikor megébredtem az volt, hogy retentő sebességel felém száguld egy autó, én pedig csak állok az útca közepén, és meg sem mocanok. Kapkodva néztem körül magamon, hogy jol-e vagyok, nem-e fáj semmim, és nagy boldogan vettem tudomásul, hogy kutya bajom, mégis, nem éreztem jól magam a börömben. Sötét volt a szobámban, kintről sem halatszott be semmiféle zaj, így gondoltam éjjel van, és biztos mindezt csak állmodtam, nem volt valós. Nyugodt szívvel döltem vissza ágyamba, majd jól betakaroztam, átfordultam a másik oldalamra, és már huztam is a lóbört.

Reggel sokkos állapotban meredtem tükörben megjelenő képmásomra. Csak néztem magam, világosbarna válig érő fürtjeim és sötétbarna szemeim. Megijedtem saját magamtól, pedig nemvagyok félős gyerek ám. És mégis, sokkoltak a látottak. Hogy miért? Mert nem tudtam mást tenni, és tulajdonképpen, szerintem mindenki ezt tette volna, ha egy ilyen kinos szituációba keveredne. Eleinte azt hittem, hogy elmebajos vagyok, hogy azt akit álmomban láttam csak egy ismerösöm, vagy fene tudja. Lényegében már meg sem tudtam magyarázni magamnak semmit sem. A legnagyobb döbenetet pedig az okozta, hogy miután kikászálódtam a fürdőszobából, anyám hejet egy másik nő lépte át a szobám küszöbét.

- Shiki, kisfiam ébresztő. Elkésel az iskolából - jött beljebb mosolyogva, míg én tátott szájjal bámultam őt. - Shiki, minden rendben van? - kérdezte aggódalmasan.

- Tessék? - kérdeztem halkan.

- Jólvagy kisfiam? - jött közelebb.

Meg sem tudtam szólalni, s ha sikerült volna is, fogalmam sincs, hogy mit mondhattam volna. Felébredek és a hajam szinte szőke és válig ér, mellékesen a szemeim sötétbarnák, 172 centi helyet 182 vagyok, és izmos, mint valami kigyurt majom. A szemeim kékek voltak emlékeim szerint, és a hajam sotét barna és rövid. A nevem pedig nem Shiki volt, hanem Taiga, Taiga Haruki.

Fogalmam sem volt, hogy mibe keveredtem, hogy ez egy állom és, ha majd felébredek akkor minden rendben lesz-e, vagy ez a valóság és mindaz amire emlékeztem csupán egy szép álom volt. Kiváncsi voltam mindenre, így nem haboztam, rögvest kérdezőskedni kezdtem.

- Te vagy az anyám? - kérdeztem félénken.

- Sakamoto Shiki! - kiáltott rám. - Hogy mersz ilyet kérdezni, te, tökfilkó? - kérdezte sértetten. Megsajnáltam szegény aszonyt, de mit tehettem volna? El kellet volna mondanom neki, hogy én nem Shiki vagyok, hanem Taiga, és az én anyám nem ő, hanem Haruki Sayuri? Azt hitte volna, hogy csak tréfálok vele.

- Csak vicc volt... anya - mentegetőztem, majd szorosan magamhoz öleltem szegény aszonyt. Mennyit sírna, ha tudná, hogy én nem a fia vagyok, hanem valaki más az ő testébe zárva... - gondoltam.

- Na, erigy öltözni - engedett el, majd megpaskolta a fenekem, mikor hátat fordítottam neki.

Fura egy fiatal hölgy ő, ezt meg kell hagyni, de ugyanakkor nagyon kedves is, így semmiképp sem állt szándékomban megsérteni szegényt.

- Melyik kocsit készítse elé a komornyik? - jött a következő megdöbentő kérdés. Kocsi? Tehát eszerint már jogsia is volt Shikinek, és ráadásul autója is. Nem tudtam mit mondani, ebben a percben viszont örültem, hogy én is megszereztem volt a jogsim, így nyugodtan vezethetek.

- Mindegy - válaszoltam, majd a szekrény felé vettem az irányt, hogy felöltözzek. Szerencsémre a ruhák pont illetek stilusomhoz, így az öltözködés nem okozott gondot. Pár pillanat alatt kész is voltam, majd lesiettem a konyhába, hogy befaljak valamit még suli elött. Apropó suli, khm... hova kell most mennem? - jött a következő kérdés irányomból. Hát igen, ez történik, ha egy reggel csak arra ébredsz, hogy més börében vagy. Vicces.

- Shiki-kun, a reggelit a salonban már tálalták. A kedvenceit mind elkészítettük, reméljük, hogy már jobban van - mosolygott rám egy fiatal hölgy, mire én el is indultam arra, ahonnan jöttem. Pár percbe beletelt, míg sikerült kiigazodnom a hatalmas házban, de végül a hangokat halgatva, megtaláltam az ebédlőt. Kicsit féltem attól, hogy valamit elszúrok, hogy valamit nem úgy teszek, mint ahogy kellene, így elkezdtem fontolgatni azt, hogy bemenjek-e egyáltalán, vagy sem. Végül úgy döntöttem, hogy inkább esünk most túl az ismerkedéssen az ösökkel, mint késöbb. Legalább lesz egész nap min törjem a fejem - gondoltam, s majd beléptem a napaliba.

- Jó reggelt - köszöntem, majd gyorsan el is foglaltam az egyetlen üres helyet.

- Jó reggelt öcsi - köszönt vissza egy idősebb srác.

- Jé, csipkerózsika is felébredt - jött a gúnyos megjegyzés egy másiktól. - Jóbban vagy öcskös?

Mi a fene? Van két bátyám hírtelen? Eddig egyke voltam, most meg rögtön két testvérem is akad? Nem tévedés, talán mégtöbb - sóhajtottam.

- Bátyó, úgye játszasz majd velem suli után? - kérdezte csillogő szemekkel egy kicsi szőke hajú lányka. Úgy tünik egy hugom is akadt, de ha jol sejtem, a mellette üllő lány is a hugom, tízen valahány lehet. Kezd röhejessé vélni a hejzet, és még röhejesebbé az, hogy én nem tudok nevetni mindezzen.

- Persze - válaszoltam habozás nélkül. - Majd játszunk valamit - mosolyogtam rá kedvesen, mire minden szem rám szegödött. - Valami baj van tán?

- Te sosem játszodtál Keikoval - meredt rám csodálkozva a fiatal lányka. Remek, ezt elszúrtam, de nézük a jó felét a dolgoknak. Megtudtam a hugom nevét.

- És ezzel azt akarod mondani, hogy ezután sem tehetem? - kérdeztem komoly tekintettel.

- Eddig az sem érdekelt, hogy él-e vagy sem, most meg hírtelen játszani akarsz vele? - csapott dűhösen az asztalra.

- Ayame! - szólt rá egy negyvenen felűli szürke ember. - Állítsd le magad! - parancsolta. - Veled meg úrfi, majd délután jól elbeszélgetek...

- Játszani fogok bátyóval - nyújtott nyelvet a kicsi nővérére, majd lemászott a székéről, és az ölömbe férközött.

- Keiko, hagyd a bátyádat. Sok tanulnivaló van, hísz mégiscsak ő az ász a családban - unszolta a fiatal nő az állítólagos hugomat.

A reggelinél ezek voltak a fontosabb történések, a többi részét hangtalanul töltöttük el. Szerencsére télleg elkészült jópár kaja a kedvenceim közül, így nem kellet éhesen suliba menem, sőt, úgy ellaktam, hogy mozdulni is alig birtam. A reggeli után megkérdeztem a komornyiktól, hogy merre van a sulim, a "családomtól" szégyeltem volna, de legfőképpen nem akartam feltünést kelteni. Szerencsére az idős férfi volt oly szives, és elárulta abizalmas információt, majd kivezetett az autóhoz. Újabb döbenet, előtem egy ezüstszürke Audi állt, R8V10. Nyálcsorgatva meredtem az újnak tűnő autóra, majd kiváncsiságtól hajtva elvetem a kulcsot Izumotól, és hamar beszáltam a négykerekes csodába. Olyan volt, mint amilyenről álmodtam, csak ez valós volt, és az enyém. Illetve valaki másé, a Shikié, akinek a börébe kerültem, így szerintem most jogosan mondhatom azt, hogy az enyém. No de ez nem lényeg, hanem az, hogy van. Pillanatok alat eértem a suliba. Nagy épület, szép kertecskével mejyben virágok száza diszlett. Izuminak biztos tetszenének - gndoltam, majd pofonvágásként ért a felismerés, hogy róla megfeledkeztem. Ishimaru Izumi, a lány, akit kiskorom ota szeretek, és meg olyannyira elvoltam foglalva sajét magammal, hogy róla teljesen megfeledkeztem. Hát hogy lehetek ekkora egy tapló? És egy mégjobb kérdés. Mi lett az én testemmel, ha én épp egy más ember börében élek, és élvezem, hogy milyen jó gazdagnak lenni?

Igen, én hülye. Eddig mért nem gondoltam erre? Vajon Shiki az én börömbe van? Vajon tényleg csak felcserélödött a testünk, vagy ő meghalt, vagy... Mi is történt itt igazán? - gyötrödtem, majd olyat hallotam, ami percekig lebénított. Melletem két elhaladó lány társagott éppen, s csak váletlenül csiptem el beszélgetésük e részét, de nekem ennyi is elég volt.

- Hallotad? Taiga-kunt tegnap elütötte egy autó - kérdezte szomorúan az egyik lány.

- Igen halottam, szörnyű dolog. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Ha az elkövető megállt volna, és kihívta volna a mentőket, pár nagyobb sérűléssel meguszta volna, így szegény srác meghalt.

Meghalt... meghalt... meghalt... - viszhangzott e egyetlen szó a fejembe, majd térdre rogytam. Első gondolatom az anyám volt, akit mindennél jobban szerettem és tiszteltem. Aztán beugrott Izumi kétségbeesett arca. Kínzó érzés furakodott be a szívemben, melyet nem tudtam sehogy sem uralni. Fájt... nagyon fájt, de nem az, hogy meghaltam, hanem a tudat, hogy többé nem nézhetek úgy a szemébe az anyámnak, mint a fia, Izuminak, mint egyetlen örök szerelme, és a havaroknak, mint Taiga, az okoska, aki tud bulizni is.

Mit vétettem, hogy ezt érdemeltem? Milyen szörnyűséget követtem el, hogy ily keservesen megbüntett miatta a sors?

Hát igen, tényleg jólfogna nekem az a könyv!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hy

(Black Dragonfly, 2011.03.31 15:04)

Szia, nagyon jó lett az a rész is, legalább most megtudtuk azt, hogy a fiú hogyan kezelte a dolgokat, és hogy hová került. Várom a kövi részt sok puszi szia

Re: hy

(haku16, 2011.03.31 21:33)

Szió csajém, örülök, hogy tetszett az a fejezetem is. :D A kövi nemsokára itt lesz, de azonban te is siess a folytival. :) Hát igen, Taiga sorsa kicsit boyonztalan itt még...
No, nemsokára jön a folyti :D

Halika

(Andie, 2011.03.30 20:30)

Nagyon jó rész volt! Mikor említettem hogy olyan mintha Taiga vigyázná Izumit fentről, sejtettem ezt a féle csavart a történetedben és nem csalódtam, nagyon klassz! Várom a további fejleményeket sejtésem van hogy mi lesz ennek a végkimenetele, tuti kis sztori! :)

Re: Halika

(haku16, 2011.03.30 20:55)

Már az elejétől fogva igy terveztem ezt a történetet. Egy szerelmi szál, kicsi "varázslat" és végül valamiféle happy end. No, hétvégén talán érkezik majd a kövi rész is. Addig is sziü, és köszi a kritit. :D