Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. Halgattas el

2011.03.22
 

 

" Új nap, új esély a boldogsághoz. Sosem feledj el mosolyogni, Sarkcsillag" - érkezett a ma reggeli üzenet.

Már lassan egy holnap eltelt, miota hazaköltöztünk, és az sms-ek is azóta folyamatosan érkeznek, minden reggel hétórakor. Sokáig átkoztam a titkos lelki támaszom emiat, mármint, hogy ilyen korán felkelt, de már lassan megszoktam, ugyanúgy, mint Shiki jelenlétét. Az a fickó minden eggyes délután megjelenik nálunk, majd valahova elhurcol magával. Sokszor mér csak kéretem magam, mert bevallom öszintén, hogy minden zöldnek tünik a társaságában. Olyan, mintha én magam is újraszülettem volna... Régen, minden nap azt vártam,hogy végre hazaérjek az iskolából, hogy Taigával beszélhessek. Most azonban arra várok, hogy Shikivel találkozhassak, hogy csendben halhassam néma biztatását. Gyakran meg sem szólal, ha mond is valamit, olyat mond, ami boldoggá tesz. Nem valhatom azt,h ogy megszüntem szeretni Taigát és a helyét Shikinek sikerült átvennie. Nekem nem ilyen egyszerű. Bevallom azonban, hogy Shiki az a személy, akit, ha akarok, ha nem, közel tudok engedni magamhoz... a szívemhez.

- Megint álmodozol? - kérdi épp gondolataim központja.

- Ha álmodoznék, akkor ott ülne meleted Taiga is, és együt halgathatnánk a természet dalát.

- Mindig ilyen nyálas voltál? - kérdi szemtelen hangon, mire én oldalba bököm.

- Nem tudom. Talán - válaszolom mosolyogva, majd lehunyom szemeim.

- Mindenképpen - sóhajtja, majd elhalgat és újra csend lesz, mint eddig. Iletve lenne, va drága Shiki meg nem szólalna.

- Menyi ideig jártatok? - kérdi szinte közönbös hangon. Ez az első alkalom, hogy róla kérdezett.

- Pontosan három év és hat hónap - válaszolom.

- Órát és percet nem tudod? - kérdi szemtelenül vigyorogva.

- Nem, nem tartottam fontosnak. Sosem gondoltam, hogy számítani fog az együtt eltöltott idő mennyisége, mert az a pár óra, pár nap, vagy pár hónap amit együtt lehettünk csodálatosak voltak. Aztán rájöttem, hogy igen is volt jelentősége. Az idő emékeket öriz, amiket sosem akarok feledni.

- Elmehetnél írónak - sóhajtja.

- Megint gúnyolodsz? - kérdem morcosan.

- Csak egy javaslat volt - makogja.

- Persze, nekem meg merevedésem van! - csattanok fel, majd szikrákat szoró tekintettel pillantok rá.

- Oh, tényleg? - kérdi kajánul mosolyogva. - Csak nem beindultál, kislány?

- Persze, a nagyanyámra. Arra a vén kecskére - szörnyülködöm.

- Hm, érdekesen hangzik... - folytatja párbajunkat, majd nevetésbe tör ki. Hát szép, csufolodik velem és még ki is nevet.

- Hogd már be! -kiáltok rá, azonban semmi reakció, söt, mégjóbban provokálni probál.

- Miért fognam? - kérdi fuldokolva a sok nevetéstől. - Ha idegesít halgattass el! - parancsol rám.

Egy percig sem habozok. Annélekül, hogy tudatában lennék annak, hogy mit teszek, cselekszem. Megcsokoltam. Csupán egy szájrapuszinak indult, de miután sikerült legyöznie lepettségét, átvette az irányítást, majd mélyítette a csókot, olyan csodában részesítve eképp engem, amilyet még sosem éltem át.

Lelkiismeret... fránya dolog, ami álítólag mindenkinek kéne legyen, sokuknak nincs is... s sajnos nekem kellett, hogy legyen. Nagyon jó volt az a csók, azonban bűntudatom támadt Taigára gondolva. Annyi éven át hűséges volt hozzám, szeretett és mindig mellettem állt, attól függetlenül, hogy milyen ostóbaságban gabalyodtam bele. Biztatot, lelket vert belém, és én erre mit teszek? Alig egy hónap eltelte után, már más karjaiba keresek menedéket, mást csóklok, s talán nemsokára már másnak mondom ki azt a szót, amit csak neki mondtam: szeretlek. Amilyen hevesen estem neki, annyira gyorsan taszítottam el magamtól, ezzel sikeresen megszakítva életem legédesebb és megmámorítobb csókját.

- Sajnálom... - motyogtam elhaló hangon. - Nem kellet volna...

- Semmi gond - mosolyog rám szelíden. - Nem tudok haragudni rád miatta. Én voltam az, aki provokált téged, hát ez van. Viselem a következményeit. Szóval, jöhet a büntetésem - válaszólja.

- Ne haragudj, mennem kell - motyogom füttyet hányva ajánlatára, majd gyorsan felkelek, és már indulnék is, ha Shiki meg nem szólalna.

- Bűntudatod van miatta, igaz? - kérdi keserűen mosolyogva. - Gondolhattam volna, hogy nem azzal volt bajod, hogy velem csókoloztál, hanem maga a csok.De ha téged ez vigasztal, én nem bánom, hogy így történt... - sóhajtja.

- Tessék? - kérdem kikerekedett szemekkel.

- Jól hallotad! Nem bánom, és soha nem is fogom - ismétli meg magát. Hátat fordítok neki, majd elindulok hazafelé. Elbizonytalanodtam, kissé elvesztem, és már sehol sincs az a harmonia, amit eddig mellette éreztem. Hát erre képes egyetlen csók? És mi történne, ha valaki órákig csókolna? Összedölne a világ? Én hülye, ennél értelmesebb dolgokon is törhetném a fejem - elmélkedem.

- Holnap majd érted megyek! - kiált utánam, mire lábaim önkéntlenül állnak meg egyhelyben. Nem tudok mit mondani, enm tudom mi lenne a ehejes, csak azt tudom, hogy miat akarok. Vele lenni, a társaságát élvezni, még akkor is, ha néha szótlan, vagy, ha éppen jókedvében van, és veszekedni van kedve.

- Várok rád - szólok neki vissza mosolyogva, mire az ő arcán is elterül egy boldog vigyor.

Végül elindulok hazafelé, majd negyed óra mulva hotfáradtan telepedek le a kanapra öcsém mellé. Egész délután tv-ztünk, majd este meglátogatam azt a szóbát, ahova már csak aludnii járok mostanság. Nagyon fáradt voltam már, semmi kedvem nem volt felkelni, de végül, mikor telefonom megszólalt, kénytelen voltam felkelni a kényelmes ágyamról, hogy megtekinthesem késő esti zavarómnak a nevét.

Ledermedtem. A kijelző Taiga nevét jelezte. Felnyítottam az sms-t, majd olvasni kezdtem.

" A bűntudat egy nagyon hálátlan állat. Még akkor sem hagy békéd, amikor nincs mit megbánnod!"

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.