Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Fájdalmas valóság

2011.03.05

- Izumi... - nogatott anyám, hohy keljek fel, amikor egykori házunk elé apám leparkolt a kocsival. Álomittasan emeltem fel fejem, ami a kocsi ablakát támaszotta az előbb. - Megérkeztünk - folytassa kicsit lehangoltabban, majd kicsatolja övét, és kiszáll a kocsiból.

Megtörten pillantok egykori házunkra. Szemeim előtt újra lejátszódik Taiga vallomása, amit a bucsúzás követett, mosolya, amint integet távozó kocsink után, csillogó szemei... Anyira imádtam, annyira szerettem villogó mosolyát, és most a fenvaló éppen ezektől a legszeb értékektől fosztott meg engem. Tehetetlenül szálok ki a kocsiból, majd tekintetemmel átvizslatom egykori othonom. Semmiben sem változott. Ugyan olyan szinű, mint egykor, és az apró kertecskében virágok diszelegnek. Nagyot sóhajtok, majd tekintetem megakad régi szobám ablakán.

 

- Izumi-chan - szolitott meg osztálytársam. - Ha gondolod majd segithetek délután matekból - mosolygott rám szeliden.

- Taiga-kun? - kérdeztem ledöbbenve. - Tényleg segitenél?

- Persze. Bárhol, bármikor - válaszolta, mig mosolya nagyobb méretekett vett föl.

- Megköszönném - fogadtám el az ajánlatát, majd én is rávillogtattam tejfehér fogaim.

- Ma ebéd után átmegyek, ha gondolod.

- Rendben - válaszoltam, majd boldogan hazafelé vettem az irányt.

Padtársak voltunk, már jó ideje, de eddig alig beszéltünk egymással. Mindig is volt köztünk valamiféle feszültség, ami nem engedte, hogy dadogás nélkül beszéljünk a másiknak. Ötödikes fejjel, már rájöttem arra, hogy mi a szerelem, legalább is sejtettem, hogy az, amit iránta érzek, az emberiség legkárhozottabb érzése. Nagyon boldog voltam, hogy ebéd után meglátogat, mégha csak azért is, hogy matekból segitsen. Rég óta vágytam már társaságára, szavaira, de eddig sajnos semmivel sem tudtam elérni, hogy a kelletnél több időt töltsön el mellettem. Már kezdtem elkeseredni, hogy sosem nyerhetem el szivét, és lám, az a fránya matek, amit mindenki imád, öszekött minket, mégha egy délutánra is.

Ebéd után nem sokkal meg is jelent nálunk, szépen kiöltöve, egy sütis dobozzal a kezében. Anyúm vigyorogva nézte az érkezőt, majd útba igazitotta a szobám felé. Megszepenve halgatam magyarázatát, hogy mit hogyan, és miért épp igy kell csinálni, miközben a csokissütit majszolgattam. Élvezet volt nézni, hogy mennyire beleéli magát a "tanitásomba", az, hogy mennyire törekszik,hogy végre én is része legyek a matematikának. Egyre többször kalandoztam el rajta gondolkodva, mikor úgy döntött, hogy megkérdez, érem-e. Lebuktam, észrevette, hogy pár méterre a föld felett lebegek, majd mosolyogva hüvelyk uját végighuzta ajkamon, és végül szájába tette.

- Fincsi vagy... - mosolygott rám szélesebben, miközben arcom rákszinűre változik. - és még mindig csokis - folytatja előbbi mondatát.

Döbbenten érintettem kezem arcomra, majd megérezve a csokit rajta, lekapartam képemről, majd vigyorogva lenyalógattam kezemről a finom édességet. Együtt mosolyogtunk, majd folytatuk a matekezést, és végül megállapodtunk, hogy több időt töltünk el együtt. Ekkor jött létre köztünk az a kötelék, amit az emberiség barátságnak nevez.

 

 

- Szép emlékek? - térit vissza a jelenbe bátyám, miközben barátságosan válamra teszi a kezét. - Jösz? - kérdi hivogatva, majd elindul az ajtó fel.

- Szép emlékek... - sóhajtom. - Igen, megyek - majd követem öt.

Levetem cipőmet, majd a szobámba indulok. Nagyon örülök, hogy apáék nem adták el ezt a házat, helyette inkább rábizták aszomszéd nénire, aki nagyon jó munkát végzett. Felérve az emeletre megpillantom szobám ajtaját. Újabb emlékek törnek rám, boldog pillanatok, amiket sosem akarok feledni. Reszketve nyitok be, majd rögtön be is csukom az ajtót magam után.

Csodálkozva pillantok végig a régi butorokon, egykori ágyamon, majd tekintetem megakad egy bekeretezett képen, amély iróaztalomon diszeleg. Lassan közeliteni kezdek felé, majd könnyes szemekkel nyulok a kép után. Ő van rajta. Egyetlenem. Szerelmem, miközben engem ölelgett gyerekként. Testem elnehezüll, és lábaimnak teljesen lehetetlen már, hogy állva tartsanak. Lezuhanok a földre, majd a képet ölelgetva engedem, hogy könyeim a régi szönyeget itassák, mindaddig, mig anyám rám nem tör.

- Izumi, keresnek - szolit meg, majd fére áll az utból, hogy beengedje a vendéget. Egy pillanatig reménykedem benne, hogy Taiga az, hogy él, kutya baja, de nem igy történik. A várt személy helyet valaki más érkezik, akinek jelenléte a pokolba taszit.

- Izumi - ejti ki nevem köszönés képpen Taiga édessanya, majd elém térdelve szorosan átölel. Eygütt sirunk egy olyan emberért, aki mindkettönknek nagyon fontos. Ő a fiát siratja, és a szerelmem, akit sosem fogok feledni.

***

Néha rámtör a magány, aztán egyik percről a másikra eltünik, és elmémben csupán e rosz érzés emléke marad. Most, hogy ő nincs többé, elég gyakran esek ilyen állapotba, de végül ábrándozásom során megjelenő vigyorgó arca az, ami széttöri az illuziót. A végső bucsú után sem akartam felfogni, hogy ő nincs többé, mert reménykedtem, hogy vakami csoda folytán él, és vár rám valahol. Napok teltek el, mire végül elfogadtam, hogy a halál azt a személyt ragadta el karmaival mellőlem, akit a világon a legjobban szerettem. Mellesleg egy hete lassan, minden reggel Taiga felefonjáról beérkező üzenetek ébresztenek. Az eddigiek még elviselhetőek voltak, a ma reggel érkezett viszont teljesen felkavart.

" A legfényesebb csillag te vagy az égen,

még akkoris, ha borús az idő.

Elvesztél már rég a ködben,

és nem tudod, hogy melyik a helyes út.

Ha a remény újra felrejlik szivedben,

fényed beragyogja az egész világot.

Felre üzi majd a vastag ködött, s

 újra csilloghatsz, mint még senki sem látott."

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali

(haku16, 2011.03.06 20:15)

Nos, Taigaról most nem mondok semmit, sokáig lesz még ő a főtéma. A versréyzelete én alkottam, örülök, hogy tetszett. Nemsokára talán fény derül a névtelen faladó kilétére is, és akkor már tisztán lathatod, hogy mi is a lényege a történetnek. :)
Üdv haku-chan^^

hali

(Andie, 2011.03.06 18:38)

Egyre érdekesebb ez a sztori olyan mintha Taiga fentről vigyázná Izumit, az smsekkel :) A vers részlet kifejezetten tetszett, ügyi vagy. :)