Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. Kiss the rain

2011.04.11

 

Izumi

Kételyek közt hevertem... nem tudtam mit tenni, egyáltalán mire gondolni. Taiga volt életem nagy szerelme, ezzel mindig is tisztában voltam, de távozása után rögtön előkerült Shiki, a fene tudja honnan, hogy teljesen összezavarja bolond szívemet. Az első pár hétben úgyan fesztelenül adhattam önmagam a jelenlétében, az utóbbi napokban azonban különösen kezdtem el viselkedni mellette. Mindig bennem volt a félsz, hogy netán olyan dolgot teszek, amit egy lánytól nem illik, vagy nevetségesé válok a szemébe, de ezekre nem adtam túl nagy jelentőséget. Azt nem mondhatom, hogy hidegen hagy közelség, mert az nincs így. Egyetlen csokjától a felegekben érzem magam, és mégis, ott kuporog bennem az a nyomorult ézés, amit bűntudatnak neveznek. Felmerül azonban bennem az a kérdés is, hogy érdemes-e egy elveszett szerelem miatt megvonnom saját magamtól a boldogságot, vagy engedjek a kellemes, bizsergető érzésnek, hogy bearanyozza napjaim? Mi a helyes válasz... egyáltalán van-e helyes tett, vagy csak olyan, ami a fájdalom karjaiba taszít?

Kételyek közt csuktam be az ajtot, majd a szobámba igyekeztem, ahol reményim szerint kicsit rendberakhattam volna a gondolataim, azonban saját szférámba érkezésem után pár pillanattal, anyám szólt be, hogy ideje készülődnöm, ma is van suli. Zaklatottan kezdtem el bepakolni, majd hanyagul felöltöztem, s sietősen lebaktattam a konyhába. Az étvágyam elment, így a reggelit inkább kihagytam.

- Izumi, valami baj van? - kérdezte anyám halkan.

- Nem tudom... - sóhajtottam, majd végül szabadjára engedtem könyeim, melyek vadul ostromozták szemeim. Anyám ovóan magához vont, majd szorosan átölelve probált lenyugtatni eredménytelenül.

- Min vesztetek össze Shikivel? - kérdezte, majd újból megszólalt gyengédebb hangnemben. - Nagyon rendes fiú, mindenki dicséri errefelé, habár megvoltak neki is a rossz pillanatai. Álítólag többször is önygilkos akart lenni, de szerencsére mindig ott volt valaki mellette, és sikerült megakadályoznia őt.

- Tessék? - néztem rá lepedten. Anyám szavait halván, még a könyeim is elapadtak.

- Pár éve, nagyon szerelmes volt egy kislányba. Yuménak hivták. A lány azonban nagyon beteg volt, és végül meghalt. Szegény fiú nem tudta tultenni magát a lány elvesztésén, követni akarta őt a halálban. Első alkalomkor a szomszéd öregnéni akadályozta meg őt ebben, másodjára az idősebbik bátya. A fiú hiába probálta eltitkolni a szégyenteljes probálkozást, az szomszéd öregaszony megtöltöttem a környéket a hírrel. Mindmellékes. A lényeg az, hogy pár hete nagyon megváltozott. Mintha teljesen lecserélték volna, mondhatnám életet öntöttek volna belé. Az okát még a szeretei sem tudják, csak az a sánda gyanújuk, hogy a fiú végre elfelejtette régi szerelmét, és helyet adott másvalakinek a szívében - vázolta anyám mosolyogva a szinte hihetetlen történetet.

Könyeim ismét utnak indultak, ném tudtam fékezni öket. Anyám végül, látván, hogy cseppet sem érzem jól magam, engedélyt adott rá, hogy ithon maradjak. Örültem a lehetőségnek, és reménykedtem benne, hogy végül döllőre jutok.

Szobámba érkezve tekintetem megakadt az iróasztalomon diszelgő képen. Taiga volt rajta. Közelebb léptem, majd felemeltem a fotot. Mosolyogva bámultam éjkék szemeit, boldog mosolyát, és azt kivántam: Bárcsak most is itt lenne velem. Tudtam azonban, hogy ez lehetetlen, és azt is tudtam, hogy nagyon szeretem, és mégis... valaki más is felébresztett bennem eféle érzelmeket.

Sakamoto Shiki, egy szenvedésteli multal rendelkező jóképű srác, aki kinyította előttem a szívét, felfedte a benne mélyen rejtett érzelmeket, kimondva az egyetlen szót, amit én képtelen voltam: Szeretlek. Egy szó, mi boldogság érzetét súgallja, egy szó, ami boldoggá tesz... egy szó, ami megnyomórít.

" Ott, hol azt kivántam tartson tovább a pillanat, ott, hol szívem pár pillanatig is, de boldogságra talált, mindig várni fogok rád." 

Shiki

Feldultan távoztam Izumi othonától. Lelkileg a földalatt hevertem, mondhatom, színte szagoltam az ibolyákat. Ajánlatot tettem neki, felajánlottam szerelmemet neki, és titokban reménykedtem benne, hogy akkor rögtön utánam szalad, és az kiáltsa majd, hogy: Szeretlek... de nem így lett.

Hetek teltek el az eset óta, s habár mindennap várom őt, reménykedve abban, hogy engem választ, és nem a hat méter mélyen dekkoló testemet választja, hanem engemet. Már a remény is kihalóban volt bennem, amikor ma megpillantottam a fa alatt feküdni. Azt hittem káprázika szemem, vagy az éhség miatt már képzelődni kezdtem. Lábaim, mintha földbe gyökereztek volna, szívem örűlt tempóban vágtatott, mintha maratont kellene nyernie, pedig csak szeretetért áhítózott.

Bátortalanul közelitettem meg a fekvő lányt, majd látván, hogy nem vette észre jöttömet, színte hangtalanul mellé telepedtem. Eldöltem a bársonyos fűvön, majd az eget keztem el kémlelni, amely mindig is rabul ejtett. Emlékszem, mikor először látogatott meg Izumi, milyen csodálatos délutánt töltöttünk együtt. Fagyizni mentünk, majd sétáltunk egyett a parkban. Végül mindketten elterültünk a fűbe, őt szorosan magamhoz öleltem, miközben tekintetemet rabul ejtette az égen röpködő felhők hada. Akkor mondta ki először, hogy szeret, de legnagyobb csalódottságomra, ezt nem ismételte el sokszor, csak ha szükségét érezte. Nem kelletek nekem azonban szavak, tetei alapján mindig is tudtam, hogy jelen pillanatban mit is gondol, vagy érez. Szavak nélkül adta tudtomra mennyire szeret, és ez jól volt így. Most azonban nincs más amire vágynék, mintsem az, hogy kiejtse e egyetlen szót, melyel véglegesen megpecsételné közös jövőnket.

- Mindig is szeretted kémlelni az eget, nem igaz, Taiga? - kérdezte magambiztosan, mire megállt bennem a szufla. Ott tornyosult felettem, magabiztosságot sugárzó tekintete engem kémlelt.

- Tessék? - hitetlenkedtem, mert nem tudtam minek vélni hírtelen tett felfedezését.

- Nem kell többé megjátszanod magad. Mindent tudok... mindent - moytogta, miközben tekintetét elszakitotta az enyémtől.

Mindketten hallgatunk, hogy "szépen" fogalmazzak, mint szar a fűben. Nem tudtam hogy vajon viccel-e, vagy tényleg rájött mindenre, hiszen semmi olyat nem tettem, ami rám vallana. A kínos csendet azonban csilingelő hangja szakította meg.

- Halotam Shiki hirtelen "felépűléséről", és kisé gyanus lett nekem a dolog. Sosem meséltél régen elesztett szerelemdről, vagy öngyilkossági kisérleteidről, annak ellenére, hogy színte minden gondolatoddat megosztottad velem. Először azt hittem, hogy csak egyszerűen szégyenled, azt amit tettél, de végül rá kellet jönnöm, hogy nem is vagy tudomásában a történteknek.

- Hogyan buktam le, hisz ebből semmi nem következtett arra, hogy én Taiga vagyok? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Az üzeneteidből, amelyeket a telefonodról küldözgettél minden egyes nap - válaszolta halványan mosolyogva.

- Kifejtenéd?

- Sarkcsillagnak neveztél. Te vagy az egyetlen, aki így nevezett... senki más.

- Ez alapján jöttél rá, hogy ki is vagyok igazán? - kérdeztem elhűlve.

- Nem. Most buktatad le saját magadat - mosolygott rám magabiztosan, mire szívem kihagyott egy ütemet. - Úgy jöttem ide, hogy ma megtudom ki is vagy valójában. Sejtettem úgyan kiléted, de nem volt semmi konkrét bizonyítékom. Sőt, azt hittem, megörűltem és mindezt csak én képzelem be, de...

- De? - kérdeztem halkan, miközben közelebb huzodtam hozzá. Tekintetét rámszegezte, majd gyengéden mosolyogva válaszolt.

- Tudnom kellet, hogy ki rabolta el a szívemet. - Alig ejtette ki szavait, mint éhes oroszlán prédájára, úgy csapott le ajkaimra. Hoszasan csokolt, falta ajkaim, és én is ővéit. Szívemet egy leírhatatlan érzés keringte át, melyet mi közönséges emberek szeretetnek nevezünk. - Szeretlek - ejtette ki a boldogító szót, miközben legszebb mosolyát villantotta rám.

- Én is szeretlek Izumi... Sarkcsillagom - mosolyogtam rá, majd szorosan magamhoz öleltem, s egy újabb csokot loptam tőle.

Visszatekintve a múltba, kicsit most is elmerengek azon, hogy miként történtek a dolgok, hogy miért váltott testet a lelkem, de a válasz úgye most sem pottyan a ölembe, de már nincs is szükségem rá.

Emlékszem, hogy Izumival hónapokig titkoltuk a kapcsolatunkat a szüleink elől, de végül színt vallotunk, és elárultuk titkunkat. Szüleink engedélyezték a kapcsolatunkat, söt mitöbb, megengedték, hogy néha a másiknál töltsük az éjszakát azt állítva, hogy inkább ithon "rosszalkodjunk", minthogy miattunk keljen aggódniuk, hogy éppen hol vagyunk. Ez kicsit mindkettönket meglepett, merthát egyikünk sem tapasztalta addig a testiességet, de végül, immár öt éves kapcsolat után megmártozhattam a testi örömök hulámaiban, magammal ragadva Izumit is.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha mindez nem történik meg, hogy vajon akkor is velem maradt volna, vagy már rég más férfi karjai közt remegne az átélt gyönyörtől? Gondolatmenetem azonban itt végetér, mivel most másra kell koncentrálnom, jobban mondva másvalakire, aki rám vár, hogy e vad éjszakán, mindenemet neki adva, mára már sokadjára, a felegekbe repítsem.

The End

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia

(Andie, 2011.04.11 18:00)

Ez egy nagyon szép történet volt. Egyik kedvencemmé vált, mint már mondtam. :) Gratulálok hozzá, nagyon szerettem benne a szépen megírt SMS-eket, de magát a sztorit is. Sok ilyen klassz történetet kívánok a továbbiakban is. :)

Re: Szia

(haku16, 2011.04.11 18:35)

Koszi, hogy vegigkiserted a foszereplok tortenetet,es hogy mindig irtal par biztato sort. A tortenet melle, majd meg irok egy-ket kiegeszito novellat, de nem most lesz... majd, tova az eretsegi utan :)
Szio^^

Re: Re: Szia

(Andie, 2011.04.11 19:18)

Az érettségihez sok sikert kívánok! :)