Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. Válaszút

2011.04.10

 

Shiki

Az első üzenetet újabbak követték, már nem volt megállás. Pár nap mulva végignéztem a szeretteim szenvedését, miközben végső bucsút vesznek egykori testemtől. Sosem gondoltam, hogy majd egyszer végignézem a saját temetésemet, és mégis így lett. Kiváncsi voltam, hogy tényleg meghaltam-e, hogy hiányzom-e a szüleimnek, de legfőképpen az érdekelt, hogy Izumi eljött-e, vagy a távolság miatt nem tudott.

Itt volt, anyám oldalán állt, jobban mondva reszketett. Legszívesebben odaszaladtam volna hozzá, megöleltem volna, majd csókokkal ársztottam volna el apró kis ajkait, de tisztában voltam vele, hogy ez nem lenne helyes. Mit gondolra rólam a világ? A fiúját épp most temetik, én meg erőszakosan rámászok szegény lányra, aki amúgy is alig áll a lábán. Az igazat pedig termésetesen nem mondhatom el neki, bolondnak hinne, és többé nem engedne maga köré, abba pedig belepusztulnék.

Pár nap mulva, mikor hozzájutottam ahoz az információhoz, hogy Izumi hazaköltözik szüleivel együtt Hokkaidoba, düllőre jutottam. Elhatároztam, hogy újra kezdem az életemet a vadonatúj családom mellett, nameg, hogy meghodítom Izumit, és magamhoz láncolom mindörökkre.

Tervem ugyan hamar megszületett, véghezvitele azonban kicsit nehezebbnek bizonyult, így mégtöbb tervezést vett igénybe a hadművelet. Maga az első találkozás tökéletesnek kellet megalkotnom ahoz, hogy maga mellé fogadjon, és akarjon, előbb mint barátot, majd mind szívszerelmét. Némiképp sikerült is az akció, így már rögtön az első találkozásunkor eldölt a sorsunk. Maga mellé engedett, hogy segítsek neki a nehéz pillanatokban. Nagy örömmel töltött el a sikerem, mert így mindig mellete lehettem.

"Családommal" is kezdtem kialakitani valamiféle kapcsolatot. Kiderült, hogy mindössze négy tesom van, két lány, és két fiú, a középső gyerek pedig én lennék. Kedves emberek mind, de úgy tűnik, hogy Shiki nem nagyon törödött velük. Egy magánakvaló csávó volt, aki jópárszor öngyilkos akart lenni, és most végül úgy tünik, megszabadult az élet kínjaitól. Potanyámmal különösen jól kijövök, kedves aszony ő, és nagyon odaadó, de azt az anyám aki életet adott nekem, nem tudjak felülmulni. Ken úrral is jól kijövök, annak ellenére, hogy az első velük töltött napomon jól lebaszott... hát igen, ez van amikor csak amúgy belepottyansz egy boldog család képébe. Hála a fenvalónak, mint előbb is említettem, kapcsolatnk barátinak tekínthető, aminek nagyon örülök. Tesoimmal is pozitiv a kötelék, nincs harag, még Ayame is kezd elfogadni. Kemény fából faragták a lánykát.

Teltek a napok, hetek, a hódítási terveim pedig mind átláthatóká sikeredtek,így meg sem mertem kisérletezni velük. Folyton a nyakán logtam egyetlen anygalomnak, de ez sem hatott. Muszály volt rámenösnek lennem, különben semmit sem értem volna el nála, aztán végül, egy hónappal az állítólagos halálom után, egy heves veszekedésünk végkifejleteként megcsokolt. Abban a pilanatban nagyon boldog voltam, szinte szárnyaltam, de majd a paradicsomból hírtelen a pokolban ébredtem fel. Felelötlenül tette azt, ami tett, és megbánta, láttam rajta. Tekintetébe mélyen bele volt vésve.

Csalódott voltam, és bennem volt a félsz, hogy többé nem láthatom újra, pedig jelent pillanatban, ha bármit kérhettem volna a fenvalótól, az az lett volna, hogy az én egyettlen sarkcsillagom mindig mellettem lehessen és szeressen úgy, ahogyan én őt.

Probáltam magamra válalni a felelősséget, de ezt sem sikerült, még akkor sem nyugodt meg a lelkiismerete, amikor kimondtam, hogy én egyáltalán nem sajnálom a történteket. Aznap úgy hagytam magára, hogy másnap érte megyek. Ma azoban másképp fogadt, mint amikor a tegnap elváltunk. Kitárta az ajtót, míg másik kezével kifele intett, hogy tünjek el innen. Egy éles fájdalom hasított végig melkasomon, azt hittem, hogy menten elpatkolok. Fájt az elutasítás, a tudta, hogy szeret, és mégsem. Kínkeserves szerelem ami az enyém, és mégsem. Egy lehetetlen helyzet, amelyben nem tudok mit tenni. Ha elmegyek, azzel elfogadom azt, hogy köztünk mindennek vége, azt pedig nem akarom. Ha viszont túl erőszakos vagyok, azzal is véget vethetek mindennek,a miért az utobbi egy hónapban küzdöttem. Lehetetlen egy helyzet, melyból nincs kiút. a cselekedeteim határozák el, hogy hogyan tovább, nekem pedig elkell fogadnom a jövőm, bármilyen kegyetlen is lesz az.

Cselekedtem. Elsődleges habozásom után, magabiztosan szorítottam gyenge testét a falhoz, majd szorosan hozzásimultam, ezzel minden szabadulási utját gátolva. Gyengéden érintem ajkaink, minden iránta érzett érzelmeimet beladva. Kifuladva szakadtal el szájától, majd feltettem a sorsdöntő kérdést.

- Most is úgy gondolod, hogy mennem kell? - kérdezem érzelmesen.

- Nem tudom - suttogja. - Nem tudok kiigazodni rajtad. Nem tudom, hogy mit akarsz tőlem, és azt sem tudom, hogy érzel-e valamit irántam, vagy csak egyszerűen az élvezett kedvéért teszed ezt velem - sorolja zavarodottan.

- Hát nem nyílvánvaló? - kérdezem halkan, majd egy újabb cuppanossal halmozom el ajkait. - Kiigazodni rajtam sosem fogsz - újabb csók. - Hogy mit akarok tőled? Semmit. Veled akarok, csak és kizárólag veled - újabb csók. - Hogy mit érzek irántad? - kérdem, majd rövid hallgatás után kinyögöm az egyetlen szót, ami a szívem jelen pillanatban teljesen betölti. - Szeretlek...

Valomásomat ujabb csokok hada kíséri, majd annál intimebben kezdem kényeztetni őt, jelét mutatva annak, hogy mennyire elvesztema fejem a közelében. Csokokkal borítottam be nyakát, majd kulcsontjánál megálltam, és szavakkal probáltam ezutal segíteni helyzetemen.

- Tudom, hogy szeretted, és, hogy szereted. Ő azonban már nincs itt veled, én viszont igen. Itt vagyok egyetlen szót várva, csak azért, hogy boldoggá tegyelek. Szeretlek, mint mondtam. Hogy hiszel-e nekem, vagy sem, azt magad döntsd el. Én öszinte voltam veled mindvégig és ezt kölcsönösen tőled is elvárom.

- Én... - dadogja.

- Tudom, nem kérhetem azt, hogy kimond, hogy szeretsz, csak hazugsák lenne. Csak egy esélyt kérek, hogy bebizonyítsam azt, hogy mennyire fontos vagy nekem - suttogom, majd tekintetem rá emelem. - Döntsd el te mi legyen, hogy kaphatok-e esélyt, vagy sem. Bármi is lenne a végszó, állom a szavam, és ha úgy kivánod, többé nem állok a színed elé.

Kimodtam mindent amit jelen pillanatban gondoltam, nem volt értelme többé eltitkolni előle az igazi érzelmeim. Mindennél jobban szerettem, és szeretem, képes lennék akár meghalni is érte, söt, mitöbb visszatértem a halálból miatta. Ha van valaki, aki eddig kételkedett érzelmeim valossága felöl, annak itt az ideje, hogy világosan lásson.

 Kételyekkel teli hagytam magam mögött egyetlenem, hadd gondolkodjék afelöl, hogy mit is akar igazán, hogy van-e helyem az ő életében, vagy eldob magától. Habár bennem vana félsz, szívem kicsit megnyugott, hisz megszabadult egy tehertől amiért végre feltártam Izumi előtt a titkait. Már csak várnom kell, orákat, hetket, hónapokat akár, hogy eldöntse mi legyen velünk. A boldogságunk nem rajtam mulik ezuttal, hanem őrajta. A nyilt kérdés csupán az, hogy képes-e szeretni, és helyesen dönteni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia

(Andie, 2011.04.10 17:16)

Nagyon tetszett ez a fejezet, imádtam. Nagyon ügyi vagy. Csak így tovább a folytival is. :) Egyik kedvencem lett most már ez a törid is. :)

Re: Szia

(haku16, 2011.04.10 18:25)

Nos Andie, ennek igazan orulok:) Meg par fejezet, es vege is van az egesznek :P
A folytival igyekszem majd, szio ^^