Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. Tudom

2011.07.18

 

 

Naruto

Hinata az egész nap folyamán derüs volt. Nevetgélt és ontotta magából a bölcs gondolatokat, olyképpen, hogy sikerült végül nagyából megirnunk a novellát, már csak a befejezés, a végszó maradt el. 

Az elején azt gondoltam, hogy majd bajok lesznek az együtműkődéssel, hogy majd semmiképp sem értünk szót, de ez nem lett igy. Persze voltak olyan esetek, amikor nem egyezett meg a véleményünk valamivel kapcsolatban, de végül mindig megtaláltuk azt a bizonyos aranykőzépútat.

A reggeli ébredés kissé kinosra sikeredett, főleg, hogy nem a saját ágyamban ébredtem... Emlékszem, Hinata elterült az ágyon, és onan támogatott ötleteivel vagy éppn újrafogalmazta az elhangzott mondataim, hogy a szöveg egységesnek hatjon. Percek teltek el úgy, hogy meg sem szólalt, előbb gondoltam, hogy az elkővetkezendő részt rám bizza, me mikor már több mint tiz perce hozzám sem szólt, kissé gyanus lett nekem a dolog. Gyorsan leirtam az utolsó gondolatom, m ajd feláltam az iróazstalától és felé fordultam, hogy megnézzem minden rendben-e. Aggódalomra azonban nem volt semmi okom, Hinata békésen szuszogott kispárnáját ölelgetve.  

Gondosan betakargattam a drága egyetelen angyalom, majd menni készülem, de végül nem sikerült. Valami, ott ben, a szivem mélyén azt súgta, hogy maradj, nem lesz több ilyen alkalom. Végül lekapcsoltam a számitógépet és a  szóbában égő kislámpát is, majd bebujtam mellé az ágyba, és szorosan magamhoz öleltem. A karjai közt ért el az álom, mely oly kellemes volt, hogy semmi kedvem nem volt többé felébredni. 

Reggel mikor Hinata magyarázatott keresett, egyszerűen csak halgattam, mert nem mertem elmondani neki az igazat, hisz mit is gondolna jelen pillanatban rólam... Talán azt, hogy egy aljas gazember vagyok, akit jóbb, ha messziről elkerül. 

Hinata 

Füligérő szájjal olvastam Naruto utóbbi bekezdéseit.  Az este úgy tünik, hogy már egy ideje aludtam, amikor ő még irt. „A kis csaló” – gondoltam. Megérdemelné, hogy leszedjem a fejét, amiért bebujt az ágyamban, de gyanitom, hogy ez semmiképpen nem kivitelezhető. Ahoz tulságosan szeretem, hogy bántani tudjam, de majd valamiképpen megboszúlom az akcióját. Igazáéból csak az idegesit, hogy lustasága miatt döntött úgy, hogy marad, és nem azért, mert számitanék neki valamit. Mindegy, majd csak lesz valahogy... majd eljőn az én időm is. 

- Naruto, ez fantasztikus – bukott ki belőlem a bók. 

- Tényleg? – kérdezte szélesen mosolyogva. 

- Aha... – válaszóltam. 

- Köszönhöm Hinata-chan – szaladt azon nyomban mellém, majd szorosan átölelt. Szentatyagatya – szaladt át az agyamon. 

- Na-na Naruto... – dadogtam karjai között. – Ez kissé fájdalmas... – suttogtam halkan. 

- Sa-sa-sajnálom – makogta, miközben lekászálódott rólam, majd tekintetét mélyen az enyémbe furta. – Hinata .

- Igen?

- Talán jóbb lenne, ha megirnánk a befejezést – téritett észhez, majd helyet foglalt az iróasztalomnál és gondolkodni kezdett. 

- Szóval ott tartottunk, hogy... 

Orákon keresztül kinlódtunk az utolsó három oldalal, pontosabban a befejezéssel, de végül meglett, mi pedig mindketten vigyorogtunk, mint a vadalma. 

- Végre végesztünk – mondta ki a végszót a fiú.

- Igen... – sóhajtottam. 

- Mi a baj, Hinata-chan? – kérdezte halkan. 

- Semmi, csak már kezdtem megszokni, hogy állandóan a nyakamon logsz, Uzumaki – nevettem el magam. 

- Oh, szóval a nyakadon lógtam... – suttogta. – Erről tályékoztathattál volna hamarabb is – duzzogott. 

- Nos, jó baráthoz hiven eltürtelek.... Ám nyugi, voltak pillanatok, amikor ténylegesen élveztem a jelenléted – mosolyogtam rá biztatóan. 

- Mint például ma reggel, amikor mellettem ébredtél? – nézett rám kajánul vigyorogva. 

Pár pillanatig gondolkodtam azon, hogy miként válaszóljak, majd egyértelművé vált az, hogy mit is kell mondanom és tennem. 

- Nos, igen – mosolyogtam rá. – Többek között akkor is tök eltűrhető voltál – nevettem el magam. 

- Eltűrhető? Én arra gondoltam, hogy talán cuki, dögös, vagy fenetudja, hogy ti csajok miként emlegetek egy jó pasit – nevetett velem ő is. 

- Szóval jó pasinak tartod magad? – kérdeztem rá. 

- Szőke kékszemű, minden lány álma. Igaz, fehérlóvam nincs, de ha szükséges, majd beszerzek egyet – válaszólt nagyvonalúan. 

- Aha... Értem. Naruto az önbizalom bajnoka - nevettem tovább vigan. 

Nem válaszólt csipős válaszomra, csak halgatott, mint valami régi sirkő. Már kezdett kicsit megijeszteni szótlansága, mert tartottam tőle, hogy talán megsértettem őt. 

- Mond Hinata, hova visz ez a beszélgetés? – kélrdezte, miközben komoly tekmintetét mélyen az enyémbe furta.

- Nem tudom.. – suttogtam. – Nem tudom – ismételtem el. 

- Nos, akkor talán jóbb, ha most abbahagyuk, amig nem kezdjük el komolyan sértegetni a másikat – mosolygott rám. 

- Rendben – válaszóltam. 

- Nos, megyek, kinyomtatom othon a novellát. Majd később valamikor átjövök, persza, ha nem zavarlak – mentegetőzőtt. 

- Nem zavarsz, sőt... – válaszóltam, mire mosolya gogantikussá nőtt. Gyorsan összeszedelőzködött, majd adathordőzőra másolta a novellát és távozott. 

Alig fél óra telt el azóta, hoy távozott, és máris hiányozni kezdett. Végül, hogy eltereljem gondolataim róla, nekiláttam  blogot szerkeszteni. A mai bejegyzésem kicsit vicesebre sikeredett, mint a többi, de reményeim szerint majd az olvasóknak ez a stilúsom is tetszeni fog. Fél hat felé járt, amikor valaki bekopogott az ajtómon. Elképzeléseim az érkezőről azonban tévesek voltak, ugyanis apám lépett be biródalmamba. 

- Szia, apa – mosolyogtam rá. 

- Hello – üdvőzölt mosolyogva. 

- Mijáratban erre? – kérdeztem nevetve, amikor láttam, hogy apám kicsit izgul valamiért. 

- Csak beszélgetni akartam kicsit veled... – válaszólta, majd nagyot sóhajtott. – Pontosabban arról, hogy van-e okom aggódni, vagy minden rendben veled? 

- Ezt, hogy érted apa? – kérdeztem kiváncsian.  – Apa?

- Az este mikor hazaértünk láttam, hogy egymást ölelve alszotok Narutoval... – nyögte ki. – Ugye nem csináltatok semmi hülyeséget – nézett rám elkeseredetten. 

- Apa, ha arra gondolsz, hogy én és Naruto, akkor nincs miért aggódnód – nyugtattam meg őt. 

- Ezt mosz ugye nem csak azért mondod, hogy megnyugtas? – kérdezte kétségbeesetten. 

- Nem, de tényleg nincs okod aggódalmaskodni. Nézd apa, én tényleg kedvelem őt, de igazság szerint azt sem tudom, hogy hányadán állunk egymással, szóval egyelőre csak barátok vagyunk – válaszóltam bőszavúan. 

- Szóval, az én pici lányom szerelmes egy olyan fiúba, aki sokat igér – vázolta a tényeket. 

- Igen – válaszoltam mosolyogva. – Remélem azzal, hogy zet igy elmondtam neked, nem tettem semmi hülyeséget – nevettem el magam. 

- Nem, nyugi, csak komolyan azt hittem, hogy kicsit meszebb tartotok már egymással, és netán összehoztok valamit, ami egyelőre még nélkülőzhető – magyarázta.

- Arra gondoltál, hogy mivel nem anyámmal éltem az utóbbi években, talán kimaradt az életemből a szexuális felvilágósitás? – kérdezstem rá direkt. 

- Pontosan – válaszólta. 

- Nos, nyugalom, az iskolában kellően felvilágósitottak, és ráadásul Neji nii-san édesannyával is hosszasan elbeszélgettünk róla – tártam elé a tényeket. 

- Értem – válaszólta mosolyogva. – Nos, akkor most én megyek is.  Bocsi, hogy ilyensmikkel zavartalak. 

- Nincs semmi gond apa – mosolyogtam rá biztatóan. 

- Hinata – szólitott meg. - Naruto egy nagyon jó választás – mosolygott rám elégedetten. 

- Szóval nem zavarna, ha netán valami csoda folytán ő és én kicsit közelebb kerülnénk egymáshoz? – kérdeztem rá kertelés nélkül. 

- Nem. Nem zavarna, addig, amig mindketten tisztességesen viselkedtek és nem okoztok meglepetéseket – válaszólta, majd végisimitott az arcomot és végül távozott a szobámból. 

Naruto

Már jó ideje áldógáltam Hinata szóbája előtt, de bemenni nem mertem, ugyanis éppen az édesapjával beszélgetett. Eleinte nem akartam halgatózni, de végül fenenagy kiváncsiságom végül rávett, hogy hunnyam le a szemem az elveim előtt, és legyek süket, ha a lelkiismeretem netán azt suttogná, hogy ezt nem szabad. 

Eleinte el sem tudtam dönteni, hogy hihetek-e a fülemnek, amikor Hinata kibökte, hogy ő és én, kedvel, egyelőre barátok. Atyaég... Hát ennyire vak lettem volna? Én marha... 

Szóval összegezve a dolgotak a kis csinytevésem hasznosnak bizonyult, igy sikerült tudomást vennem róla, hogy mikétn vélekedik Hinata rólam. Mikor halottam, hogy kicsit eltérnek a témától, lesétáltam a nappaliba, majd leültema kanapéra és vártam. Igazság szerint azt sem tudtam igazán, hogy mire várok, vagy, hogy mit fogok ezután tenni, most, hogy tudom Hinata érzései se másak enyéimnél.  Nevetségesnek hangzik, de egy röpke pillanatig felmerült bennem a gondolat, hogy talán most jóbb lenne hazamennem és jól elgondolkozzak a dolgokon, de végül nem tettem. Eldöntöttem, hogy eljátszom a tudatlant, majd ma éjjel, egy jó hideg zuhany után a saját ágyamban feküdve eldőntöm, hogy miként tovább. 

- Áh, Naruto – szólitott meg Hiyashi-san. 

- Hyuuga-san – mosolyogtam rá. 

- Jaj fiam, né szólits tőbbé igy. Úgy érzem magam, minthja  angypapád lennék – nevette el magát a férfi. – Ezentúl szólits kérlek Hiyashi-sannak. 

- Rendben – bólintottam annak jele képpen, hogy megértettem kérését. 

- Hinata fent van, gondolom őt keresed – tájékoztatott kedvesem hollétéről. 

- Igen. Hazaszaladtam gyorsan kinyomtatni a közös alkotásunkat, aztán siettem vissza, hogy elvégezzük az utolsó simitásokat – meséltem lelkesen. 

- Miről is van szó? – nézett rám értetlenül. 

- Nos, egy versenyre szeretnénk benevezni Hinataval közösen – válaszóltam. 

- Aha... és miféle versenyről van szó? – kérdezte kiváncsian. 

- Iródalmi pályázat. Tudja, én irodalom tanárnak készülők, ráadásul imádok novellákat irni, és mindenképpen be szerettem volna nevezni a versenyre, csak volt egy kis bökkenő, méghozzá az, hogy csak párossával lehet jelentkezni – válaszoltam tömören. 

- Ezek szerint Hinatát jelőlted ki partneredként, mert... Miért is? – kérdett rá Hiyashi-san. 

- Mert Hinata is rajong az iródalomért, és szépen is fogalmaz. Tudja , eleinte azt hittem, hogy majd csak besegit pár apró ötlettel, de a vége az lett a közös munkának, hogy szinte az egész munkát ő végezte el – dicsértem meg lányát. 

- Azt akarod mondani, hogy Hinata tehetséges iró? – kérdett rá mosolyogva. 

- Hát, fogalmazhatunk eképp is – vigyorogtam rá a „faterre”.

- Ez hihetelten... – suttogta. 

- Tessék? – kérdeztem vissza. 

- Tudod, az én édesanyám iró volt, egyik a legjóbbak közül, éshát kicsit elkeseritette az, hogy egyik utódja sem örökölte tehetségét. Fiam, mondcsak, esetleg megkaphatnám a szöveget? Szivesen elolvasnám – mosolygott rám. 

- Természetesen. Itt van kinyomtatva, de igaz, most szükségünk lenne rá, hogy leelenőrizzük a dolgokat – magyaráztam. 

- Nem okoz gondot. Az iródámban van fénymásolóm. Egy pillanat és hozom is – vázolta a helyzetet jókedvűen Hinata faterja.

Jelleméhez hivén tartotta a szavát. Pár pillanaton belül meg is érkezett a szöveggel, meg a másólattal, majd gyorsan elköszönt és meghuzódott a szobályába. Néhány pillanatig még gondolkodtam az elmúlt percek eseményein, majd mikor elmém kitisztult annyira, hogy parancsot aggyon hálátlan lábaimnak, megindultam Hinata szóbája felé.   

- Estét’ – köszöntem. 

- Hali – mosolygott rám. 

- Meghoztam az alkotásunkat – nevettem el magam kinomban.  Fenébe... sokkalta nehezebb eljátszani a tudatlant, mint gondoltam. 

- Valami gond van? – kérdett rá egyetlenem. Hát gond az nincs, csak a fejemmel. 

- Semmi, csak beszélgettem előbb az apáddal – válaszóltam. 

- Na ne... – sóhajtotta. – Mond, hogy semmi hülyeséggel nem tömte meg az agyad – kérlelt. Hoppá... Most azt hiszi, hogy róla beszélgetünk olyan értelemben, hogy én és ő. 

- Nem. Csupán csak örült annak, hogy örökölted  a nagyanyád teehtségét, olyannyira, hogy gyorsan lefénymásolta a novellát, majd elrejtőzött a szóbájába, hogy elolvashassa a lánya remekművét – meséltem vidáman. 

- De hiszen nem is az én művem. A ketőnké. A tiéd és az enyém – válaszólta. 

- Igen, tudom, de azt is be kell látnod, hogy a legtöbb munkát te végezted, nem én – próbáltam gyözködni. 

- De akkor is... – probált rábeszélni, hogy nincs igazam. 

- Hinata – sólitottam meg, mire rám emelte tekintetét és végre nem a cipőmmel vitatkozott. – Nézd, talán ez a novella az egyetlen esélyed rá, hogy velem jöhes irodalom szakra továbbtanulni. 

- Veled mehessek? – nézett rám kikerekedett szemekkel. 

- Igen, velem jöhess. Azt akarom, hogy ott légy velem és együtt alkossunk még sok ilyen remek novellát – mosolyogtam rá kedeves.

- De ugye azokkal is majd nem teszel igy, mind ezzel, mármint, hogy megirjuk közösen és végül anyakamba varrod fenetudja miokból – nevette el magát Hinata. 

- Nem, igérem, hogy nem fogom – nevettem vele együtt én is.  – Nos, talán jóbb lenne nekilátni gyorsan átnézni a szöveget, számitógépen javitani a hibákat, hogy majd nyugisan vakációzhassunk, mint a többiek. Ráadásul holnap reggel a saját ágyamba szeretnék ébredni és nem valaki máséban azt találgatva, hogy miként kerültem oda -  válaszóltam nevetve. 

- Hé, nem volt kényemes az ágyam, hogy panaszkodsz? – kérdezte sértődött hangnemben.

- Nos, a gond az, hogy igenis kényemes volt, és természetesen a társaság is, de nem hinném, hogy a szüleink dijaznák azt, ha netán rendszert csinálnék az italvásból és kitudja, talán valami „rosszat” tennék – magyaráztam el indokaim. 

- Hú, ez meglepett – bökte ki a paradicsomfejű Hinata. 

- Elpirultál – cukoltam. 

- Nemis – sértődött meg. 

- Csak vicceltem – próbáltam mentegetőzni. 

- Persze, én meg a húsvéti nyuszi vagyok – válaszolta, majd durcásan elfordult előlem. Hát, ezt elszúrtam. 

- Hinata, én nem akartalak megsérteni... Kérlek, bocsáss meg – sutogtam fülébe, miközben szorosan magamhoz öleltem remegő testét. – Bocsi, én csa viccnek szántam...

- Semmi gond, csak most valahogy nem vagyok jól... – sóhajtotta. 

- Esetleg elárulód, hogy miért? – faggatóztam. 

- Mindegy, inkább lássunk neki a munkának. Szeretnék korán lefeküdni, hogy rendesen kialhassam magam – mentegetőzött egy esetleges kivallatás elől. 

- Ezel most azt akarod mondani, hogy miattam nem volt meg a tizenkétórás szépségi álmod? – kérdeztem nevetve. 

- Pontosan, Uzumaki – öltött nyelvet rám. 

- Kész pofátlanság... – sóhajtottam nevetve, majd végül helyet foglaltm a már oly ismerőssé vált laptop elött és vártam Hinata javaslatait, hogy hol mit és miért kellene másképp fogalmazni, illetve kijavitani. Tizóra felé távoztam tőllük, miután jóllaktam Hinata föztjével. Istenien főz...

Hazaérkezve hirtelen megszólaltz a mobilom. El sem tudtam képzelni, hogy ki zaklathat ilyenkor, az éjszaka közepén, addig, amig rá nem néztem a kijelzőre. Sasuke volt az, igy hát felvettem. 

- Hello – szóltam belé a kagylóba. 

- Naruto sürgősen át kell jönnöd hozzám. Baráti megbeszélés – kérlelt kétségbeesetten. 

- Megint mi történt? – kérdeztem, miközben elfolytottam magamban egy mély sóhajt. 

- Gyere át és megtudod – válaszólta, majd letette a telefont. 

Átkozott Uchiha... azt gondolja, hogy úgy táncolok, ahogy ő fütyül, és jól hiszi, mert a fenenagy kiváncsiságom nem hagy nyugodni. 

E bölcs gondolatok nyomán gyorsan elindultam felhuzni azt a pár átázott cipőm, amit alig pár perce vetettem le, majd átsiettem a szómszédba, hogy megtudjam megint mi baja van a feketének. Rémes tud lenni néha... Fülig szerelmes Sakura-chanba, de minden lehetséges marhaság miatt, amiket elképzel, nem képes elmondani neki, hogy okés, randizzunk, légy a barátnőm, vagy tudom is én...  

- Hadd haljam, miről van szó már megint? – kérdeztem türelmetlenül

- Sakura... – sóhajtotta. 

- A fene egyen már meg... – szitkozodtam. – Mond csak egyszerűen el neki, hogy kedveled és kész – magyaráztam a fiúnak a teendőjét, hevesen gesztikulálva. 

- Dobe, értsd már meg, hogy nem szeretem, vagy kedvelem, vagy mifene. Csak megeszi az idegeimet. Ma is felhivott, hogy menyünk el együtt mozizni. Komolyan mondom, hogy kikészitt – panaszkodott. 

- Teme, te nagyon hülye vagy – szidtam meg haverom. 

- Most ezt miért? – kérdezte. 

- Ahelyet, hogy azokkal a ribancokkal szorakozol, talán jóbban járnál, ha végre lecsilapodol és esélyt adsz egy olyan lánynak, aki szeret. Téged és nem a pénzed, vagy a népszerűséged – oktattam ki. 

- Pont te beszélsz? – kérdett rá fölényesen. 

- Tudod mit? Csinálja amit csak akarsz... tölllem fel is fordulhatsz, nem érdekel – válaszoltam válvonogatva. 

- Haver, mitől változál meg ennyire? – jött a következő kérdése. 

- Tudod Sas’ke, a szerelem mindenkit megváltoztatt. Még engemet is – válaszoltam mosolyogva, majd becsuktam magam mögött haverom szobájának ajtaját és azzal távoztam is az Uchiha házból. Barom... méghogy megeszi az idegeit... 

Hazaérkezve többé nem ért semméféle meglepetés, a telefonom sem csörgött, igy végre nyugisan álhattam be a zuhanyzóba. Sokáig gondolkodtam a dolgokon, hogy mi legyen ezútán, de nem tudtam dönteni, igy  jópár tized percel később megtörölköztem, majd gyorsan kaptam magamra egy alsógatyát  és már szaladtam is aludni a saját ágyamban. Hinata jutott az eszembe, ahogy mosolyogva nevetgél velem, vagy éppen rólam, és mosolyoghatnékom támadt. Ekkor született meg a végleges döntésem velünk kapcsolatban.  Udvarolgatok neki, elhivom párszor randizni, és majd amikor megtudjuk, hogy kik a pályázat nyertesei, akkor, ha látom értelmét, bevallom neki a valódi érzéseim.  Addig is muszály lesz féken tartanom magam és a hormonjaim, amik már sokadjára bebizonyitották, hogy túl jól műkődnek...

 

Előző

Következő

 

 

A mappában található képek előnézete Ritsu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ez igen

(Fancy, 2011.07.21 17:57)

Hűűű meg Haaa márt nem lehet rá fomndani... hamar folytit :)

Szióka :)

(Andie, 2011.07.18 17:01)

Már hiányoztak műveid. Fanatikus SasuSakus vagyok, de be kell valljam ez a történeted nagyon tetszik. Igazán aranyosak, és örülök neki, hogy végre újra van géped, és olvashatjuk soraidat. Remélem hamarosan lesz folytija a Fény a sötétben és a Ha a remény lángja él... műveidnek is.

hali :D

(panzer, 2011.07.18 15:43)

neeeeeeeeeeeeeeeeeeee végére érteeem :(:( még még még mééééég :D:D:D:D