Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. Indul a munka

2011.07.18

 

 

Naruto 

Reggelizés után jób dolgom  nem lévén újból bevetettem magam a net csodálatos világába. Utólag nagyon örülök, hogy igy döntöttem, mert olyan dologra találtam rá, ami megoldja mahd Hinata-chan problémáját. Egy iródalmi pályázat, amire be kell küldeni egy szerelmes novellát. Nem nagy ügy, de legfőképpen annak örülök, hogy nem lesz nehéz dolgom meggyözni Hinatát, hogy ez talán majd segit neki. Gyorsan átolvastam még egyzser a feltételeket, meg azt, hogy pontosan mit is kérnek, majd villámként kezdtem el magamra venni a ruhákat, hogy minnél hamarabb felvilágositsam Hinata-chant a nagy esélyéről. 

- Hova mész, nagyfiú? – szólt utánam apám a nappaliból. 

- Hinata-chanhoz – feleltem boldogan. 

- Értem – válaszolt, majd intett, hogy nyugodtan mennyek, meglesznek nélkülem is. 

- Szia apa – köszöntem el. 

- Szia szia – nevette el magát végül. 

Sietve lépkedtem a hófedte járdán, miközben gondolataim Hinata körül forogtak. Egy ideje éreztem már, hogy valami megvááltozott bennem vele kapcsolatban, csak nemigazán voltam tisztában maga a ténnyel.  Baromira sértett, hogy keveset beszélt hozzám, mert nagyon kedvelem, fenetudja miként, de sikerült elcsábitania annak az álnok bestiának. 

Házuk elé érve nagyot sóhajtva probálom kiüzni fejemből szerelmes gondolataim, majd kopogtam a hatalmas faajtón. Szerencsémre, vagy talán szerencsétlenségemre Hanabi nyitott ajtót. Igazából nem is tudom, hogy örülnöm kellet volna neki, vagy sem. 

- Szia – köszöntem. – Hinata ithon van? Sürgös lenne a dolog – érdeklődtem a keresett személy felől. 

- Aha. Fenn van a szobájában – válaszólt Hanabi. Beljebb tessékelt a nappaliba, majd intett, hogy foglaljak helyet, s nyomban szaladt is fel Hinata után. 

Eltelt jó pár perc, mig megérkezet Hanabi és szólt, hogy Hinata nemsokára itt lesz. Izgalmamban azt sem tudtam mit tegyek, hogy normálisan tudjak majd hozzá beszélni, mert éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Szivel ritmusa felgyorsult, oly hevesen dobogott melkasomban, mintha éppen maratont futnék. Rémisztő egy érzés az, amikor nem te urallod a tested, hanem valami fura bizsergető érzés, ami hülyét csinál az emberből. 

- Szia – zökkentett ki gondalataim közül a keresett személy. Istenem...

- Hali – mosolyogtam rá idétlenül. 

- Na, hadd haljam mi az a roppant sürgös dolog, amit telefonon nem lehetett volna elmondani? – kjérdett rá. 

- Vezes fel a szobádba és elárúlom – kacsintottam rá. Öszintén szólva szánalmasnak találom viselkedésem. Miért nem tudom csak egyzserűen elárulni neki, hogy kedvelem? Nem tudom, mindegy.

- Gyanus vagy nekem, Uzumaki. – Hát remnek. Pont azt teszi, amit annyira,de annyira utálok. Magáz engem, mint valami hetvenéves vénembert. Jiraiya oji.san, most kezdlek igazán megérteni... – sóhajtottam, majd próbáltam viccesre fogni a dolgot. 

- Ez csak természetes. Ediggi leélt éveim során mindössze százötven legyet, körülbelül hatvan bogarat, három macskát és egy nőnemű embert öltem meg. Igen, tudom, hosszú a bünlajstromom, de mit mondhatnék? Én már csak ilyen vagyok, veszélyes. – Nos, sikerült mindezt úgy  előadnom, hogy komoly maradt a tekintetem, de végül szerencsétlen modon kibukott belőlem a nevetés, és cseppet sem tudtam már visszafogni magam.  

- Látom humorod nem hagyott el – mosolyogott rám. – Gyere te tökfejű. – Hát remek. Oda jutottunk, hogy nyilvánosan sérteget – duzzogtam magamban.  

- Hölgyem... – Intettem, hogy motsassa az útat. – Ám, engedje meg, hogy megköszönjem előbbi becézését. Igazán jól esett – folytattam sértődötten. 

- Rendben, többé nem magázlak, de te se tedd. Idegesitő tud lenni... – Na végre, hogy megjött az eszed, kedvesem – vigyorogtam diadalmasan. 

Percekig még kötekedtünk a másikkal, ami igazság szerint tretszett, de végül olyan kérdést tett fel, ami engem is nagyon meglepett.

- Hú, csak nekem tünik, vagy most éppen flörtölünk? – kérdezte hirtelen. 

- Nem tudom, úgy tűnik.  – Remek. Háét ennél többre nem futotta, tökfej? Fenébe, talán pont most lett volna rá a legmegfelelőbb alkalom, hogy kicsit kitálaljam neki a szivemet. Mindegy...

- Értem, na de hadd haljam, mi is az a sürgös dolog? – kiváncsiskodott, mire én belekezdtem a hosszas magyarázásba. 

Okos lánynak ismertem őt, ennek ellenére eléggé nehezen sikerült felfognia, hogy mi köze van neki a pályázathoz. Végül sikerült felfognia és el is döntötte, hogy megpróbáljuk, merthát csapatban kell dolgozni, de már az az ötletem, hogy párt keressünk azért, hogy „anyagot” szerezzünk a novellához, már kevésbé volt inyére... Igazság szerint a szivem majd megszakadt, amikor végül kibökte, hogy van egy fiú, akit nagyon szeret, de az az ökör észre sem veszi őt. Kiváncsi voltam, hogy ki lehet az az idióta, hogy rendesenhelyére tegyem, de Hinata csupán csak annyit mondott, hogy szerinte nem ismerem. Probáltam eltekinteni erről a dologról, de nehezen ment. Végül megbeszélve az apró részleteket is megpusziltam, majd kikönyörögtem egyet én is, aztán csupán csak annyit monva, hogy  holnap akkor találkozunk távoztam szobájából. 

Letörtem sétáltam a kihalt utcán, mér kélsőre járt. Igazság szerint mésban remépnykedtem akkor, amikor az ellentétes utvonalban haladtama délben, de már megtanulhattam volna, hogy nem mindig minden úgy történik, ahogy szeretném. 

Hinata szerelmes, de nem belém... egy máésik srácba, aki meg sem érdemli. És mégis, érte dobog az én anygalom kicsi szive, de teszek én róla, hogy ez változzon. Majd megpróbálok minnél több időt tölteni vele ezentúl, s majd talán sikerül elnyernem a szivét. Fő az önbizalom, és abban nem szenvedek hiányt. 


Hinata

A Narutoval eltöltött idő után, kicsit bűntudatom lett. Azt mondtam neki, hogy szerelmes vagyok egy fiúban, de sajnos reménytelen az eset. A szemébe hazudtam, ami látszólag nagyon elvette a kedvét a dolgoktól. Talán mégis érezne valamit irántam? Nem tudom... nem hinném. 

Sok gondolkodás után gyorsan letusoltam, majd előkészitetem pár tiszta ruhát,h ogy majd minnél hamarébb elkészülhessek, mivel Naruto reggel korán jön majd. Igaz, ha róla van szó nyugodtan alhatok én is délig. Előbb úgy sem fog felébredni az álomszúszék. 

Reggel kilencórakor álmos fejjel keltem ki az ágyból, majd indultam a szobám ajtaja felé, hogy megnézzem ki dörgeti azt. Döbbenten vettem észre, hogy Naruto, a lustaságáról hires fiú, már kóra reggel itt áll az ajtóm küszöbén, ráadásul rajtam csupán csak egy vékonyka hálóing diszeleg. Rögtön elpirultam a gondolatra, hogy tekintetével majd felfal, de semmi kincsért sem tettem volna szóvá a dolgot, tulságosan szégyeltem magam. 

- Reggelt’ Hinata-chan – mosolygott rám szélesen. 

- Szi-szi... szia – köszöntem dadogva. 

- Valami baj van? – kérdett rá.

- Semmi, csak... – Hát nem birtam elmondani, hogy mibajom. Mégis miként mondhatnáém el neki, hogy mi is a gond? Szia Naruto, tudod az a szitú, hogy halálosan belédzserettem, és tiszta véletlenül most szinte egy szál semmiben éldógállok előted, anélkül, hogy tudnám érzesz-e valamit irántam. Hát szánalmasan szól, nemde?

- Csak mi? – kérdezte értetlenül. – Jaj, már értem... bocsi, nem akartalak kinos szitúba hozni – motyogta kipirultan. 

- Semmi baj. Gyere beljebb – sóhajtottam nagyot, hiszen végülis megszabadultam a magyarázkodáéstól. – Ha nem gond én elmegyek és felöltözöm. 

- Csak nyugodtan – jött a válasza, majd gyorsan elsiettem éjhes tekintete elől. Hát nem tudom, hogy elment-e az eszem, vagy sem, de tisztára úgy bámult, mint valami kiéhezett vadállat...

Gyorsan magamra kapkodtam az előre kikészitett ruáékat, majd százszor elátkoztam magam ezért, hogy ily csunya modon kiszurtam magammal. Tudhattam volna, hogy ilyen komyoly dolgokra készülve képes kicsit korábban kelni, na de mindegy. Végülis nem haltam bele. 

Egéz nap a novellán dolgoztunk. Néha elcsodálkoztam, hogy milyen romantikus és profeszinélis tud lenni Naruto, de föleg egyes mondatai leptek meg, amelyekből csak amúgy csöögott a szeretet és az igazi önzetlen szerelem. Nem tudom, hogy Direkt igy akarta, vagy csak eképp özönlöttek belőle a szavak, de egyzserűen elbűvölt irói éne. Tökéletes.  

Apám párszor benézett hozzánk, hogy nincs-e szükségünk valamire, aztán abahagyta a folytonos dadákodást és  átment Neji-niisanékhoz Hanabival együtt. 

- Végre békén hagy az a vén bolond – nevettem el magam, maikor láttam távozni szülőm a hugommal. 

- Én már kezdtem élvezni, hogy folyton ellenőriz minket- nevette el magáét Naruto is. 

- Miért is? – kérdeztem rá.

- Mert kicsit olyan érzést keltett, mintha a barátnőm szobájába készülnék rosszalkodni – válaszolta röhögve. 

- Hahaha – irónizáltam. 

- Bocs, csak ez... ez kürölbeelül olyan volt, no. Aggódó apúka ellenőrzi a lányát, akinél a barátja tanyázik éppen – mosolygott rám sztélesem. 

- Igazad van. Rémes egy apám van... – nevettem tovább önfeledten. – El sem tudom képzelni, hogy mi lesz majd akkor, ha a pasim üldögél ott a hejeden. 

- Hát én sem – pityedtek le ajkai. Hoppá, itt gáz van. 

- Folytassuk, okés? – probáltam témát váltani. 

- Rendben – mosolygott rám kedvesen. 

Ezekután már csak arra emlékszem, hogy gondolkodom, gondolkodom és megint csak gondolkodom, majd végül elalszok az ágyamon. 


Naruto 

Puha, sejmes és csodás illat. Azt hiszem anyám új mosószert használ. Nagyon kellemes az illata. Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő, de nagyon kelemes ez a reggeli kis lustálkodás, csak ne nyomná valami ennyire a karomat. 

- Au – kiáltok fel a fájdalomtól. – Mi a szösz? – teszem fel a költői kérdést, amire pár pillanat múlva válasz is érkezik.

- Bocsi. – Hoppá. Itt mi történt?

- Te, én, mi... pedig nem is ittam semmit sem az este. Legalább is azt hiszem – buknak ki belőlem a hülyeségek. 

- Mit keresel az ágyamban? – jön a következő kérdés. 

- Hát, ha tudnám rá a kérdést, akkor talán nem vágnék ilyen értetlen fejet – nevetem el magam. – Bocsi, úgy tűnik, hogy elaludtam. 

- Semi gond. De nyugtass meg kérlek, hogy semmi ocsményságot nem műveltünk. – Remek. Hát ennyire elképzelhetetlen lenne a számára, hogy netán mi ketten azt csinálnánk? Számomra már nem annyira lehetetlen, sőt... kellemes játszma lenne – ábrándozok. 

- Nem történt semmi, már amennyire emlékszem – válaszoltam, majd zavaromban a tartkómat kezdtem el vakargatni. 

- Hú, akkor minden rendben – sóhajtott nagyot, majd szélesen rám mosolygott. – Köszönöm az öszinteséged – intézte felém kedveskedő szavait, majd a héten már sokadjára megpuszilt.

- Miért? – néztem rá kiváncsian. 

- Jóreggelt puszi – válaszólta nevetve, mire viszonoztam kedvességék én is. 

- Ezt meg tudnám szokni – mosolyogtam rá, majd eltürtem egy tincset a füle mögé. Gyönyőrű a mosolya. Kissé olyan érzést kelt az emberbe, mintha nem létezne semmi rossz, csupán csak jó. 

- Én is – válaszólta, majd tekintetét enyémbe furta. Oly kellemes voltak ezek a pillanatok, hogy azt kivántam bárcsak seomse érne véget ez a kellemes lét, de tudatalatt tudtam, hogy ez sajnos egyelőre nem lehetséges. – Talán jóbb lenne, ha nekilátnánk a munkának – téritett észhez Hinata. Éreztem a csalódotságot a hangjában, csak azt nem értem, hogy miért érzett eképp. Mit várt tőllem? Mit kellet volna tennem, és nem tettem meg? 


Hinata

Csalódott voltam... nagyon. Azt hittem, hogy számithatok valamire, de ezek szerint még nem érkezett el az én időm. Türelmesnek kell lennem, bármennyire is nehéz annak lenni a közelében, viszont el kell ismernem, hogy a kulcs a szivéhez csak akkor lehet az enyém, ha hagyom telni az időt. Talán eképp majd enyémnek tudhatom őt és egész lényét... 

- Valami gond van, Hinata-chan? – kérdett mézédes hangon. Szivem, ha tudnád, hogy mennyire bejön ez a nyálas hangnem nekem, talán meg sem szólalnál.

-  Nem, semmi... csak kicsit elgondolkodtam – mosolyogtam rá. 

- Rendben – fogadta el válaszom könnyedén, majd felpatant az ágyamból. – Hinata-chan, mondcsak, kaphatok valami reggelit? – kérdezte szagatottan, mintha szégyenlené magát. 

- Természetesen nem – válaszoltam fapofával, gondoltam kicsit játszok az idegeivel.  Hát ez bejött. Szegénykém ajkai úgy lepityedtek, mintha most tudta volna meg, hogy betiltják a rament. – Csak vicceltem – nevettem rá, mire kisé derüsebb lett neki is a kedve. 

- Hát Hinata-chan, ez rossz vicc volt. Ilyet művelni egy haldokló emberrel... – sajnáltatta magát. 

- És mondcsak, mi miat haldokol az a bizonyos emberke? – kérdeztem nevetve. 

- Szerelmi bánat – vágta rá fapofával. 

- Óh, vagyúgy. Nos ezesetben szolgálhatok egy kis lelkitámasszal és talán egy kis kajával is – engedtem szabadjára hangomat. 

- Elfogadom – kiáltott fel diadalmasan.  – Mindkettőt – nevetett zavartan. 

- Ez esetben kövess – parancsoltam rá, majd lesiettem a konyhába. 

Naruto követett, mint valami kiéjhezett kiskutya a gazdiját. Leérkezve a konyhába, helyet foglalt az asztalnál, én pedig nekikezdtem előhalászni az étkeket a hűtőből.  Került elő tej, joghurt, müzli és gabonapehely is. 

- Nos, itt van minden reggeli csemege. Válogass csaknyugodtan – mosolyogtam rá biztatóan. 

- Rendben, és köszönöm – mosolygott ő is énrám.

- Ne vedd a szivedre, de ha éppen nem haldokolnál, nem etetnélek meg semmi áron – huztam az idegeit tudatosan. 

- Annyria tudlak imádni ilyenkor... – sóhajtotta lemondóan. 

- Jó tudni – nevettem el magam, majd leültem én is az asztal mellé, hogy hercegem társaságában rendesen megreggelizem. Nos, szerencsélm volt végignézni, amint Naruto belegel két tál müzlit majd még egy gabonapelyhet... Egy igazi haspók...

Előző

Következő

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.