Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Vendégségben

2011.07.18

 

 

Uzumaki Naruto sosem tartozott a koránkellők kőzé. Rendszerint addig lustálkodott, ameddig édesannya ki nem lökdöste az immár tizennyolc éves fút az ágyából. 

Ma sem történt másképp az ébredés. A nap már az ég közepén járhatott, amikor Kushina dühösen rontott be fia rendetlen szobájába. 

- Uzumaki Naruto! – kiáltotta fia nevét Kushina. – Azonnal hord elém azt a lusta seggedet, te tökfilkó! – parancsolt rá fiára, akit a paplan teljes egészében eltakart. / - Mivan’? – jött a komás felelet a fiú irányából. – Megint mi rosszat vétkeztem, hogy ily modon büntetsz? – kérdett rá szemtelenül Naruto. 

Még hogy bűntetlek. Engem bűntet a sors, hogy egy ilyen semmirekellő fiam van – szörnyülködött az asszony.

- Bezzeg máskor arról dicsekedsz, hogy milyen ügyes fiad van, most viszont képes lennél megfolytani egy kanál lében – pofázott vissza a fiú. – Nah, de nyögd már ki, hogy mi bajod van reggel korán. 

- Reggel? – kérdett rá mérgesen az annya. – Épp az a baj, hogy már dél van, és a vendégeink nemsokára itt leszek – válaszolta Kushina. 

- Miféle vendégek? – kérdezte Naruto. 

- A Hyuuga család jön át ebédre, szóval szépen megkérlek, hogy háromórára készülj el, és gyere le az ebédlőbe – szólt csemetéjéhez kicsit barátságosabban Kushina.

- Rendben – válaszolt Naruto, majd arcát a párnájába furta. – Apa hazaért? – kérdett rá a fiú.

- Igen, hazaérkezett. Viszont harmadikán vissza kell mennie – válaszolta a nő bánatosan. 

- Értem – válaszólta Naruto. – Legalább az ünnepek alatt velünk lesz – eresztett meg egy apró mosolyt bajsza alatt a fiú. 

- Hát igen... – mosolyodott el Kushina is. 

Már hosszú évek óta van ez igy az Uzumaki házban, ugyanis Namikaze Minato, Naruto édesapja nem egy egyszerű ember. Magas rangot tölt be Japán legjóbb katonái között, és emiatt van az, hogy több időt tölt el a munkahelyén, mint a családjával. 

Naruto kisgyerekként dühös volt emiatt apjára, akit mindennél jobban szeretett, de majd felnőve megértette, hogy apja nem azért nem vette ki neveléséből a részét, mert nem szerette, hanem mert a munkája megkövetelte az áldozatokat. 

- Aniki – rontott be a szobába egy tizenötéves fiú. – Aniki – szólitotta idősebb testvérét a fiú.

- Neked is reggelt’ – köszönt Naruto sértődötten öccsének. 

- Reggelt’ – mosolygott rá szélesen a fiú. 

- Mi a gond, Narumi? – kérdezte az idősebb.

- Hinata-channak tegnap volt szülinapja, anya pedig vett neki ajándékot, csak sajnos nincs ideje becsomagolni, igy megkért szépen, hogy azt intézzük el mi – hadarta egy szuszra Narumi. 

- Levegőt szoktál venni, marslakó? – gúnyolódott öccsével Naruto.   

- Ezt inkább meg sem hallottam – válaszolt sértődötten a kisebbik Uzumaki. - -

- Rendben, megyek, csak előbb letusolok – válaszólt Naruto, majd kikászálódott az ágyból és a fűrdő felé vette az irányt.

Hosszú percekig gondolkodott a langyos rázúdúló viz alatt. A Hyuuga és az Uzumaki család már nagyon  rég óta szoros barátságban élnek, ennek révén a kapcsolata Hinatával kicsit olyan, mintha a lány a huga lenne. Mégis, mintha valami megváltozott volna a lányban. Egy ideje nagyon távolságtartó lett, ami Narutot igencsak bántotta. Végül elzavarta problémás gondolatait, majd elzárta a vizet és megtörölközött. Gyorsan magára kapkodott valami tiszta ruhát, majd visszaaraszolt  fürdőbe a tűkör elé. Pár pillanatig gondolkodott azon, hogy meg-é száritsa a haját, de végül sorsukra hagyta a nedves tincseket. 

Léhán sétált le a nappaliba, majd kezébe vete kicsinyke dobozt és gyorsan becsomagolta a szines papirba. 

- Kész is – szólt öccséhez Naruto. 

- Okés – válaszólt az mosolyogva, majd nézte tovább a tévét, cseppet sem zavartatva magát. 

- De bőbeszédű lettél hirtelen – irónizált Naruto.

- Bocs – válaszólt Narumi, majd figyelmét újból a készüléknek szentelte. Naruto nagyot sóhajtva folytatta az öccse faggatását. 

- Apa hol van? – jött a következő kérdés az időpsebb irányából.

- A konyhában, és mégmielőtt kérdenéd, anyának segit ebédet főzni – válaszólta Narumi. 

Naruto ezennel lemondott arról, hogy egy épkézláb beszélgetést folytat majd testvérével, igy a konyha felé indult, hogy üdvözölje apját.

- Szia, apa – szólitotta meg a családfőt Naruto. 

-  Áh, Naruto – mosolygott idősebb fiára Minato. – Gondolom anyád már kora reggelt felköltött – irónizált az apa. 

- Hahaha... vicces vagy, apa – vigyorgott Minatora Naruto, majd a férfihoz sietett, s szorosan átölelte azt.

- Ne ilyen hevesen fiam. Kiszoritod belőlem az életet – nevette el magát a képzett katona. 

- Örülök, hogy itt vagy – mosolygott apjára Naruto, majd leült az asztal mellé. – Anya, becsomagoltam Hinata-chan ajándékát.

- Köszönöm fiam, de lennél olyan kedves és segitenél még egy kicsit szegény anyádon? – kérdezte a nő hizelegve. 

- Persze, csak áruld el, hogy miben – válaszolt mosolyogva a fiú.

-  Öcséddel megkellene teritenetek az ebédlőben – valaszolta Kushina. 

- Hány személyre – kérdett rá Naruto, miközben már a teriték után keresgélt a szekrényben. 

- Kilenc.

- Rendben – jött a felelet, majd gyorsan előszedte a kellékeket és sietett is teljesiteni az édesannya kérését. 

Csupán pár röpke percébe telt megteriteni, öccse segitsége nélkül, aki ismételten meglógott a munka elől. Narutot azonban ez nem bántotta, már megszokta, hogy testvére rendszerint rábizza az ő részét is a házimunkákból. 

Fél háromóra felé Kushina fáradtan sietett fel a férjével közös hálószobájába, hogy a saját fürdőjében letusolhasson a vendégek érkezése előtt. Sajnálatos modon nem élvezhette sokáig a rázúdúló meleg vizet, igy élégedetlenül zárta el a vizet, majd gyorsan rendbeszedte magát és végül lesietett üdvözölni a vendégeket. 

Elsőként Jiraiya érkezett Tsunadéval, majd pár percre rá megérkeztek a Hyuugák is. Csupán pár szót váltottak a felnöttek az ebéd közben. Naruto, annak ellenére, hogy beszédes gyerek, most inkább a reggelijére koncentrált, a gözölgő Ramen levesre, amit kiskora óta nagyon imádott.  

Hinata viszont más okokból nem mert megszólalni.  Félt, hogy valami rosszat mond, vagy a fiú kineveti, amit semmiképp sem akart, igy inkább halgatott, meg se szuszant. Narutot viszont ez a szitúáció egy idő óta boszantani kezdte, mivel nem tudta megérteni, hogy mi okot adott a lánynak, hogy az megfossza őt a csilingelő hangjától, amit olyannyira imádott.  Evés közben a fiú sokat gondolkodott ezen a különös szitúáción, amit cseppet sem szivelt, majd eldöntötte, hogy ő maga adja át az ajándékot a lánynak, és utána megbeszéli vele a dolgokat. 

Minden a  terv szerint haladt. Megebédeltek, majd a felnöttek a nappaliba huzodtak meg, hogy megbeszéljék az elmúlt két hónap történéseit. Kushina végül egy kis gyözkődés után, sunyin mosolyogva, a fiára hagyta az ajándék átadását. 

Naruto nagy diadalmas vigyor kiséretében adott puszit annyának, majd az ajándékért sietett, hogy azt átadhatja jogos tulajdonosának. 

Hinata halkan beszélgetet hugával kint a kertben. Szüksége volt egy kis fris levegőre,  az átélt pillanatok után. A sors ugyanis úgy adta, hogy ebédnél hercege melett foglalt helyet, aki egész étkezés közben hozzá sem szólt. Hinatat kezdte kicsit aggasztani a nagyszájú fiú halgatagsága, de nem merte ezt szóvá tenni, helyete csendben elfogyasztota az ebédet, majd igyekezet minnél hamarabb megszabadulni a felnöttek táraságából. 

Naruto az egész házat felfortgatta Hinatát keresve, azonban sehol sem lelt a lányra, igy megérzését követve az udvarra igyekezet reménykedve, hogy a lányt ott találja.  Boldog mosoly jelent meg ajkain, amikor megpillantotta a hugával társalgó lányt. Nagyot sóhajtott, majd végül kinyitotta az ajtót éls kilépett a kertbe. 

Kiérve az első dolog ami eszébe jutott, hogy rohadt hideg van odakint, és jóbb lesz rövidre fogni a szót, ha nem akar jégkockává válni. 

- Naruto-kun – nézett meglepetten Hinata az alulöltözött fiúra. 

- Áh, Hinata-chan – lépett ki reszketve a fiú az udvarra. – Hihi... hideg van – dadogta, majd a lány mellé sétált. 

Hinata mosolyogva pillantott a fiúra, majd elmélyed annak égkék drágaköveibe, melybe már oly régen beleszeretett. Naruto is eképp cselekedett. Úgy bámulta Hinata levendúlaszint gyöngyeit, mint két tál ráment korgó gyomorral. 

- Ha nem gond, én bemegyek. Kezdek kissé fázni – szólt közbe Hanabi, ezzel megszakitva a varázst, ami a két tinire zudúlt.  

- Csak nyugodtan – nyugtatta meg  Hanabit az Uzumaki mosolyogva. 

Abban a pillanatban, a fogcsikorgató hidegben mosolyoghatnéka volt. Egfyszerűen nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon.  Az ifjabb Hyuuga távozása után  beállt a kinos csend. Egyikük sem tudta, hogy mit kellene mondania, vagy tennie, de végül Naruto tett róla, hogy végetérjenek a kinos percek. 

- Ez a tiéd – nyujtotta felé a kicsinyke ajándékos dobozt. – Boldog születésnapot, Hinata.

Hinata nem hitt szemeinek. Sosem gondolta volna, hogy Narutotól kap majd ajándékot születésnapjára, még abban sem volt biztos, hogy a fiú egyáltalán tudja-e, hogy mikor van a születésnapja. 

- Köszönöm – vette el mosolyogva az ajándékot Hinata, amit két puszi kisért a fiú részéről. 

Naruto hosszasan magához ölelte a lányt, majd fejét Hinata nyakéba furta, majd nagy levegöt vett. A varázs azonban elszált, majd pirongva váltak el egymástól. Hinata átkozta magát azért, hogy nem cselekedett. Olyan közel voltak egymástól, oly nagy esélye lett volna elmondani a fiúnak a valós érzelmeit, amiket iránta táplál, de a gyávasága újból közbelépett és nem engedte cselekedni őt. 

- Jóbb lenne, ha bemennénk – szólalt meg végül Hinata. – Még megfázol. 

- Igazad van – helyeselt a fiú, majd rögtön ajtót nyitott és előre tesékelte a lányt.

- Baj, ha kibontom az ajándékod? – kérdett rá Hinata, amikor már a konyhában üldögéltek és iszogatták a fiú által készitett kakaót. 

- Nem, csak tessék – válaszolt a fiú, majd várta a lány reakcióját. 

Hinata izgatottan bontogatta ki a csomagot. Először azt hitte, hogy szive kiugrik a helyéről, de végül rájött, hogy ez a valóság és a fiú, akit mindennél jóbban szeret, pontosan azt a kis nyakláncot adta neki ajándékba, amiért hónapok óta ábrándozott. 

- Köszönöm – suttogta a fiú fülébe, majd puszit hintett annak kipirult arcára. 

- Nincs mit – válaszólt Naruto, majd tekintetét elforditotta a lányról. 

- Honnan tudtad, hogy ezt szeretném? – kérdett rá a lány. 

- Csak véletlen – legyintett Naruto, majd ujból rámosolygott a lányra. – Mondcsak Hinata – probált feneket keriteni a tervezett beszélgetésnek.

- Igen?

- Szóval, csak annyit akartam kérdezni, hogy haragszól rám valamiért? – kérdett rá kertelés nélkül a fiú. 

- Nem, dehogy – válaszólta Hinata ijedten. – Miért haragudnék?

- Nem tudom, csak olyan furcsa vagy egy ideje – válaszólt a fiú öszintén. 

- Furcsa? – kérdett rá Hinata. 

- Igen, mármint nah... – dadogta. – Öszintén, idegesit az, hogy, ha valahol találkozunk kiböksz annyit, hogy szia, aztán órákon keresztül hozzám sem szólsz – szaladtak ki a száján sérelmei. 

- Sajnálom – suttogta a lány. 

- Mit? – retlenkedett a fiú. 

- Hát azt, hogy ezt teszem, csak valahogy nem tudok mit mondani neked. Nincs semmi, amiről beszélgetni tudhatnánk – válaszólta Hinata. 

- Mint például? – kérdett rá az Uzumaki. 

- Milyen lenne az, ha csajos ügyeimet veled beszélném meg? – kérdett rá pirongva a lány. 

- Fát fura, mivel ezekhez én semmit sem értek – helyeselt végül Naruto. 

- Épp annyit, mint én a te ügyeidhez – helyeselt Hinata is. 

- De ettől fügetlenül néha hozámszólhatnál – erösködött a fiú. 

- És mégis mit mondjak, önagyságának? – kérdett rá szemtelenül a lány. 

- Hát, talán sughatnál irodalomból néha... – nevette el magát Naruto. 

- Ahelyet, hogy ilyesmit kérsz tőllem, tán jóbb lenne, ha kézbe vennél pár könyvet és olvasnál – válaszólta a lány csipősen. 

- Nos, csak felvilágositanálak felőle, hogy az irodalom sugással kapcsolatban csak vicceltem, ugyanis az iródalom az, amiért élek, s halok – válaszólt Naruto komoly tekintettel. 

- Hogy-hogy? – kérdett rá a lány. 

- Nos, középiskola után Irodalmat fogok tanulni, majd a fősulit elvégezve iródalom tanárként fogok dolgozni és természetesen közben majd özönleni fognak a szerelmes regényeim a könyvesboltok polcain – mosolygott rá szélesen Hionatara a fiú.

- Most ugye nem vicelsz? – bukott ki a kérdés Hinatából. 

-  Nem. Tényleg nem – válaszolt a fiú mosolyogva. 

- Hát, erről sosem beszéltél nekem – mosolygott rá a lány. 

- És te, mit szeretnék középiskola után tenni? – probálta beszéddel tartani a lányt. 

- Én is iró szeretnék lenni – válaszólta Hinata szomorkásan.

- Egek, úgy mondod ezt, mintha a világ legnagyobb vétke lenne az, hogy  követed az álmaid.

- Nem... nem ezzel van a gond, hanem az apámmal. Ő azt szeretné, ha ügyvédnek tanulnék. Meg sem halgat, fogalma sincs róla, hogy mit szeretnék én tenni – panaszkodott a lány. 

- Oh, értem... – motyogta Naruto, majd nagyot kortyol a kakaójából. 

- Szüleid beleegyeztek a döntésedbe? – kérdett rá a lány.

- Persze. Anyám örült, hogy nem egy apáméhoz hasonló szakmát választok, hanem inkább egy olyat, ami biztonságos és összefér a család fogalmával is – mosolygott a fiú.

- Az apád?

- Őt sem kelet gyözködjem felőle, hogy nekem ez igy jó – legyintett a fiú, majd kiita az utolsó kortyot is a bögréből. – Nah igy ni. Ez is megvolt, mégsincs este – vigyorgott a lányra az Uzumaki. 

- Tessék? – értetlenkedett Hinata. 

- Beszélgettünk egyet, mint régen – válaszolt Naruto mosolyogva. 

A két tini még jó ideig folytatott beszélgetést egymással, mignem Hanabi meg nem jelent a konyhába azzal, hogy indulnak. Hinata kissé csalódottan öltötte magára a vastag téli kabátját, hiszen semmi kedve nem volt távozni pont egy izgalmas beszélgetés közepén. Indulás előtt magához vette a kicsinyke nyakláncot, majd dobozával eggyüt a zsebébe mélyesztette azt. Naruto még kikisérte a Hyuuga családott, gyorsan elköszönt Hiyashitól és Hanabitól, Hinatat viszont utoljára hagyta. 

- Este felhivlak – suttogta a lány fülébe, majd megpuszilta a hidegtől kipirult arcot, s azzal távozni hagyta a boldog Hinatát. 

Előző

Következő

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali :D

(panzer, 2011.07.18 01:02)

hát az irodalomtanári álmokkal megleptél de jó volt vmi újdonságot olvasni :D