Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Ahol minden elkezdődött

2011.07.18

 

 

Sötétbe borúlt a völgyben fekvő csendes város, névszerint Konoha. Egy árva lélek nem mászkál az utcákon, minden csendes és békés, mint még soha eddig. Talán az idő miatt. 

A sötétséggel együtt a téli éjszaka jellegzetes hidege is honra talált a fallal övezet lakó területre. A falat még régen épitették egykori lakói, amikor a háború szinte mindennapos volt a Konohaiak életében. Aztán a szürke felhőket elüzte egy hős, kinek neve fennmaradt a történelem során, és a képmása a falu felett diszelgő falon. 

Uzumaki Naruto Konoha legnagyobb hősének számitott egykoron, akit a falú öregei csupán csak tizennyolcévesen választották meg a falú vezetőjének, legtiszteletbelibb embernek, a Hokágénak. Ő volt a hatodik, a negyedik fia, a nagy Jiraiya tanitványa és a kilencfarú örzője. 

Rengetek történet születet a Megmentőről, Konoha szivéről, mert ő nem csupán egy közönséges ember volt. 

Élt benne a tűz, a bizonyitásvágy s az ambició, ami magas szintekre jutatta őt. 

A legnagyobb öröksége azonban nem hősiest tettei alapján létrejőt mesék,hanem az a két mondat, ami reményt kellt még a haldokló szivében is: 

„Nem adom fel. Ez az én ninja utam. “


***

Hyuuga Hinata kedvtelenül kanalazgatta az előtte heverő tányérba töltöt ráment. Nem volt valami túl jó napja, igazság szerint, sosem voltak jó napjai, legalább is panaszai szerint. 

Egy idő után megunta a dolgot, igy felált az asztal elől, elmosogatta a tányérját, majd elindult meghoditani újból  a magánszféráját. Épp a lépcsőkön lépkedett felfele, amikor a bejárati ajtó kicsapodott, majd megszólalt a család feje. 

- Tadaima – szólt nagyobbik lányának, majd levetette a cipőjét és azzal a konyha felé vette az irányt.

 Hinata nagyot sóhajtva követte édesapját a konyhába. Kedvtelenül szolgálta ki az apát a gözölgő ételel, majd dolga elvégezte után gyorsan kisietett a konyhából, remélve, hogy ma talán nem kell apjával  a jövőjével kapcsolatban vitatkoznia. 

Tizenhét évesen az ember eljut oda, hogy döntenie kell, választania egy szakmát, ami majd egyszer a megélhetőségét jelentheti, Hinata döntése azonbana házban nem számit, csak az atyai szó, aminek nem lehet ellentmondani.

- Hova sietsz? – intézte kérdését Hiyashi a lánya felé. 

- A szóbámba. Még van pár  házi feladatom, amit ma elszeretnék végezni, hogy holnaptól nyugodtan vakációzhassak, mint a többiek – válaszólta Hinata kimérten. 

- Rendben. Majd, ha végeztél, kérlek gyere le a nappaliba. Valamit szeretnék mondani – folytatta a beszélgetést Hiyashi, majd lánya távózása után, figyelmét újjból a gözölgő levesre irányitotta. 

Hinata gondolataiba merülve lépkedett az emeleten lévő szóbája felé. Elgondoltatta az, hogy vajon mit szeretne közölni az apja, de még az is megfordult a fejében, hogy talán valami rosszat cselekedett és apja büntetésben részesiti miatta. Eféle gondolatai végül elszáltak, amikor belépett a szóbájába, majd kezébe vette a matematika tankönyvét, és oldogatni kezdte a vakációra felhagyot gyakorlatokat. 

Megkinlódott ugyan pár nehezebb feladattal, de végül gyözedelmes mosollyal kelt fel iróasztalától, nyujtozott egyet, majd elterült  kényelmes ágyán. Ekkor jutott eszébe, hogy igéretet tett apjának, miszerint lefekvés előtt szine elé lép, mivel apjának valami fontos mondanivalója akadt. 

Egy kicsinyke pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy nem megy le a nappaliba, s inkább majd reggel azt mondja szülőjének, hogy elaludt a napok óta felgyülemlet fáradtság miatt, de végül nem tette. Kiváncsisága eluralkodott elméjén, és meggyözte őt róla, hogy jóbb előbb, mint később. 

Botorkálva lépkedett lefele a lépcsőkön, majd azokat „ meglovagolva ” a nappali felé vette az irányt. Hiyashi újságot olvasott, látszólag eléggé elményülten, de igazság szerint gondolatai jóbban lekötötték, mint a focimecsről szóló újságcikk. 

- Végeztem a leckéimmel – szólalalt meg Hinata, majd helyet foglalt a kanapéval szemben elhelyezkedő fotelen. 

- Rendben – válaszólta a családfő, majd összetűrögette az újságot és maga mellé helyezte azt.

- Mit szerettél volna mondani? – kérdezte a lány kiváncsian. 

- Boldog születésnapot – válaszólt Hiyashi, majd feltápászkodott az kényelmes üllőalkalmatosságról, lány elé lépett, majd lábra tessékelte csemetéjét és szorosan átölelte. – Boldog szülinapot – ismételte el előbbi köszöntését, majd mosolyogva az asztalhoz fordult és felemelt róla egy becsomagolt dobozt. Hinata csodálkozva leste a szivecsés papirba bugyolált ajándékot, amit eddig nem vett észre, pedig ott állt az orra előtt. – Nem valami nagy dolog, de remélem, hogy örülni fogsz neki – mosolygott lányára az apa, majd visszaballagot helyére és leült a kanapéra. 

Hinata kiváncsian tépászta le a gicses csomagolást a dobozról. Nem tudta elképzelni, hogy mit is nevez apja kicsinyes ajéndéknak, de öszintén remélte, hogy nem egy újabb könyv lesz az, és legféképpen nem valami jogászatra kellő annyag. 

Csodálkozva nézte az ajándék dobozát, majd nagyot sóhajtva nyitotta ki azt. Nem mert hinni szemeinek, amikor a dobozból egy vadonatúj laptop kukucskált ki. Tekintete a műszerről apjára, apjáról a műszerre vándorolgatott, majd boldog mosolyal az arcán ugrott az apja nyakába, hogy megköszönje az olcsónak nem mondható ajándékot. 

- Arigatou, otou-san – lehelt puszit apja mosolygó arcára, majd figyelmét a laptopra irányitotta. 

- Anyádék holnap átjönnek, hogy közösen megünnepeljük a szülinapodat – szólalt meg hirtelen a családfő. 

- Ennek örülök – mosolygott apjára Hinata. 

- Újévre viszont hugoddal a nagyanyátokhoz utaznak – folytatta a férfi szomorkásan.

- Neked is hiányoznak, igaz? – kérdezte a lány egy halvány mosoly kiséretében. 

- Igen, hiányoznak, de nem sajnáltathatom magam. Az én hibám, hogy itt tartunk – válaszólta Hiyashi, majd felkelt a kanapéről és hálószóbája felé vette az irányt. – Ideje lenne lefeküdnöd. Napok óta nem aludtál rendesen, egy kiados alvás nem árt az ünneplés előtt – szólt hátra, majd végleg eltünt a lány látóköréből. 

Hinata jókislány modjára megfogadta  az atyai tanácsot, igy a szóbájába érve azonnal az ágyára vetette magát. Aludni azonban nem igazán tudott, ráadásul még korainak tartotta a lefekvést, igy gondolt egyet, majd eliditotta a laptopot, amiről már jó ideje álmodozott. 

Osztálytársainak már rég birtokukban van egy-egy feléle kütyű, ő viszont sosem mert apjának szine elé kerülni egy ilyen kérésel, föleg úgy nem, hogy tudja apja milyen szigorú. 

Kiváncsian ismerkedett meg a billentyűzettel, majd azt is kitalálta, hogy az egér szeregép egy fura beépitett szerkezet helyetesiti, ami számára kezelhetetlennek tünt. Végül sikerült megbirkoznia a műszerrel, majd tovább folytatta a laptop bogarászását. Jópár programmal ismerkedett meg, megtudta, hogy melyik gomb mire való, majd végül, mikor már kapcsolta volna ki a hordozható számitógépet, egy kis ikonra tévedt a tekintette. Egy fura kis kék Ebetű volt, alatta Internet Explorer felirattal. Hinata hallott ám társaitóla a népszrű világhálóról, ő azonban még eddig nem ismerkedett meg vele, igy gondolt egyet, majd rákatintott az ikonra és vár egy pillanat erejéig, mig a program betöltötte a főoldalt. 

Percekig csak bámulta az oldalt,, majd a billentyűzetre tekintett, és bepötyögtetett egy nevet a Google keresőjébe: Uzumaki Naruto. 

Az oldal seperc alatt többszáz eredményt jelenitett meg a lánynak, aki ámulva figyelte, hogy mikre képes a technológia. Órák hosszát keresgélt, olvasgatott itt-ott, majd végül betalált egy hiresség személyes blogjára. 

- Blog – gondolkodott hangosan a lány. – Az meg mifene? – folytatta gondolatmenetét Hinata. Válasz azonban nem talált kérdáseire, igy kétségekkel teli kapcsolta ki a laptopot, elhelyezte azt a fekvőhelye mellet diszelgő éjjeli szekrényen, majd átfordult a amásik oldalára és átadta magát a napok óta felgyülemlet fáradtságnak.  

Fehérbe borult a táj, a földet hó fedte be, mint valmi védelmező burok. A fehér fény vakitóan hatott a kora reggel sétáló embereknek, akiknek többsége munkába indult, mások viszont ünnepelni. 

Hyuuga Hanabi annya mellett lépkedett egykori othona felé. Lassan három éve annak, hogy szülei úgy döntöttek elválnak, mostanra pedig már megszokta a fura családi helyzetet. Még csupán csak tiz éves volt akkor, igazából nem is fogta fel, hogy mi történik a családjával, csak akkor, amikor reggelente egyedül kellett megreggeliznije, vagy amikor szeretett nővére nem volt ott, hogy segitsen a házifeladatokban. Munkamániás annya sokszor megfeledkezett róla, vagy csupán küldött valaki haza, aki biztositsa őt róla, hogy gyermeke rendben van és nem halt éhen. Titokban irigyelte nővérét, aki egykoron apja mellet döntött, és most is férfi szülejével él boldogan. 

- Mingyárt megérkeztünk – zükentette ki gondolataiból az anya Hanabit. 

- Értem – válaszolt a lány, majd tekintetét újból a fehélrbe borult talaj felé forditotta. 

A további időt csendben töltötték el, egyiküknek sem volt semmi mondanivalója. 

Hinata komás fejjel mászott ki az ágyából. A haja az égnek állt, leizzadt és érezte már szájában azt a savankás izt, amitől leesett, hogy a szájszaga sem éppen a megfelelő különleges vendégei  fogadására. Keletlenül kikászálódott a fürdőbe, gyorsan letusolt, megfésülködött, majd tett róla, hogy a szájszaga ne tegye tönkre a mai remeknek indúló napját. 

Reggel tiz lehetett csupán, igy reggeli teendői elvégezte után gyorsan még elteritette az ágyát, majd feldölt rá és meginditotta a legújabb játékszerét. 

Már rutinosan kezelte a fura egeret, s úgy szörfözött az internetes oldalakon, mint valami profi. Mosolyogva táplálta magát a beérkező informáciokkal, mignem újból arra az oldalra kötött ki, ahol az este. Kiváncsisága nem lankadt egy pillanatig sem, igy pár perc gondolkodás után tárcsázta legjóbb barátnője számát, majd várt addig, amig az felelt hivására. 

- Moshi-moshi – felelt az ismeretlen. 

- Szia Sakura, én vagyok az. Hinata – szólt bele a készülékbe a lány. 

- Tudom, a kijelző a te nevedet adta, de mindegy. Boldog szülinapot – köszöntötte barátnőjét a lány. 

- Kösz, de nem ezért hivtalak, hanem mert kérdezni akartam valamit – jött a válasz az ünnepelt felől. 

- Nah, nyögd ki, hogy mi a baj – nevette el magát az ismeretlen barátnő. 

- Baj nincs, csak kaptam apától szülinapomra egy laptopot és pont azt babrálom, és szóval ráakadtam egy oldalra, valami blogra és nem tudom, hogy mi az - válaszolta hosszasan Hinata.

- Mármint a blog? – kérdett rá Sakura. 

- Igen, az – válaszolt tömören Hinata. 

- Az egy olyan oldal, ahová rendszerint személyes dolgokat helyeznek anyilványosság elő olyanok, akiknek nehezükre esik barátokat szerezni, vagy csupán rendkivüli helyzetük miatt eképp tudják csak csupán kimondani azt, amit éreznek. Fura dolog, de körül-belül olyan mint egy napló, csak inerneten közzétéve. 

- Te már probálkoztál ilyennel?  – kérdett rá Hinata. 

- Nem. Akartam, de nem volt semmi érdekes, amit leirhatam volna. Te is tudod, hogy milyen unalmasak a napjaim, főleg most, hogy vakáció van – válaszolt Sakura, kinek hangjából érezhető volt a szomorúság. 

- Sasuke miatt buslakodsz?- kérdett rá Hinata. 

- Áh, nem, dehogy. Vagyis de, de mindegy. Csak fejfájást okoz, inkább hanyagoljuk a témát – kérlelte a lányt, majd gyors elköszönés után letette a telefont. 

- Napló, mi? – tette fel vigyorogva a kérdést Hinata, majd előhivta a szövegszerkesztő programot és pötyögtetni kezdett. 

„ Lassan három év telt el azóta, hogy a szüleim elváltak. Közös döntésnek álcázták, de én tudom, hogy nem ez a valóság. Anyám egy munkamániás kigyó, aki sosem ért rá foglalkozni velülnk, se velem, se a hugommal, aki csupán négy évvel fiatalabb nállam. 

Pontosan emlékszem arra a bizonyos napra, amikor anyáék először veteték fel a házasságuk megszakitásának ötletét. 

Apám nagyon dűhös volt anyámra valamiért, orákon kerztül veszekedtek. Mindenféle dolgot rámondtak a másikra, majd végül kiderült, hogy mi vezetett a családunk széttöréséhez. Az anyám, akit mi munkamániásnak képzeltünk, egy másik férfival töltötte az idejét.

Haragudtam rá, hogy ily aljas modon viselkedett apámmal, akit nagyon szerettem, és feldűhitett az, hogy anyám e mocskos vétke ellenére még azt merte állitani, hogy apám a hibás azért, hogy tönkrement a házasságuk. 

Mikor a biróságon választanom kellett, hogy melyik szülőm mellet akarok felnönni, egyértelművé vált számomra, hogy a legbiztosabb az, ha az apámra bizom a sorsomat. Hugom azonban még túl fiatal volt ahoz, hogy megértse a dolgokat, hogy mi miért történik, igy ő anyámat válsztotta. Döntésemet sosem bánta meg, csak akkor néha-néha, amikor apámmal veszekszük a jövőmről. 

Nem tartom magam valami észlénynek, de az tény, hogy az elért eredményeim átlagosnak nem nevezhetőek, mégis terveim egy másik világról szólnak, ahol a legélesebb fegyvere az embernek a fantáziája. Apám elképzelései azonban mások, én meg saját magammal vitakozom, hogy mi lenne a helyes döntés. Az, ha az ő álmait követem, vagy ha a saját álmaimat próbálom meg életre kelteni? Végül mindig oda jutok, hogy nem érdemli meg azt, hogy én is becsapjam őt, s éretségi után, majd a jogi karra jelentkezem halgatónak. A kétely és a büntudat azonban nem hagy nyugodni. Félek, hogy egy napon apám rájön, hogy nekem más álmaim voltak, amiket neki sosem mertem elmondani, és eképp nagyobb fájdalamt okozok neki, mintha most azt mondanám: „Apám én iró szeretnék lenni, nem jogász.” 

Vajon van helyes döntés, olyan, ami mindenkinek jó? Vajon tényleg létezik olyan, hogy középút, vagy az is csak valami ősrégi kifejezés? Nem tudom, de remélem, hogy ha létezik, majd egy napon én is rátalálok.” 

Hinata arcán egy keserű mosoly jelent meg, amely tökéletesen kifejezte az annya iránt érzet megvetését, mert igen, megvetette a saját szűlő anyátt, aki elárulta őt, az apját, a családját. 

Abban reménykedett, hogy az ünneplés nem huzodik el, gyorsan lezajlik, majd annya távozik, azonban őnzőnek tartotta magát azért, hogy hugát megfossza apja tárasaságától. 

Még egyszer átnézte a kicsinyke bejegyzést, majd gyorsan fellépet a netre, készitett egy saját blogot és álnéven tette közzé problémás gondolatait

Az ünneplés hamar lezajlótt, csupán egy családias kis ebédről volt szó, amit deszertként csokitorta követett. Az étkek elfogyasztása után Hinata édesannya távozott, fiatalabb lányát viszont apjára bizta az ünnepek idejére.

- Örülök, hogy velünk ünnepelsz újévkor – mosolygott hugára Hinata.

- Én is örülök, hogy itt lehetek veletek – mosolygott nővérére Hanabi, majd közelebb lépett hozzá és átölelte.

- Hanabi – szólitotta meg kisebbki lányát Hiyashi.

- Igen, apám – válaszolt a lány.

- Nem lenne kedved hazaköltözni örökre? – kérdezte az egykori családfő. 

- Megtehetem? – kérdezte a lány kiváncsian. 

- Ezt hogy érted? – kérdett rá az apa.

- Akkor anyát választottam. Megtehetem azt, hogy hozzádköltözök, bármiféle következmény nélkül? – kérdezte kiváncsian Hanabi. 

- Anyád, ha jol sejtem, néha arról is megfeledkezik, hogy létezel. Ily modon, miként bizzalak téged őrá? Majd az ünnepek után beszélek vele ezügyben,  és remélem, hogy sikerül észérvekkel meggyöznöm róla, hogy neked jóbb lenne velem élned, mint vele – válaszolt Hiyashi hosszasan kifejtve véleményét. 

- Rendben. Ha sikerül anyát rávenned, hogy hazaköltözzek, hát én megteszem örömest – mosolygott apjára a lány, majd a nyakába ugrott örömében. – Nagyon szeretlek, apa – vallota be érzéseit szülője iránt, majd puszit hintett a más lassan öszűllő férfi arcára. 

Hinata az eléző jelenetet mosolyogva követte végig. Örült annak, hogy apja végül elszánta magát arra, hogy szembeszál az anyávval és rábeszélli azt, hogy a hugának jóbb, ha velük él, és nem a fényüző életet elő aszonnyal, aki elfelejti, hogy szeretőjén kivül van egy lánya othon, akit a biróság őrá bizta.

Hinata hugát egykori szobájába vezette, majd miután az kipakolozott magára hagyta őt. Szobájába menekült el a bajok elől, majd újból előkerült a megváltást jelentő laptop, amin azonnal pötyögtetni kezdett.  

Következő

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali :D

(panzer, 2011.07.18 00:48)

ááá eddig jó :D kiváncsi vok h mit hozol ki a történetből :D ha a fény a sötétben szintjén van akkor nem aggódok :P