Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pokolba a piával! by Black Rose & haku16

2010.10.10

Naruto

Megint korán kelni, mint az utóbbi négy napban, számomra kész állatkínzás, hisz’ mindenki tudja rólam, hogy nagyon szeretek aludni. Sajnos a héten azonban ezt a régi jó szokásomat félre kellet tennem, mert rám ruháztak egy, a többiek szerint, egyszerű feladatot, méghozzá azt, hogy megszervezek egy legénybúcsút.  Minden bizonnyal, arra gondoltok, hogy kinek a legénybúcsúját kéne megszerveznem, így megkíméllek titeket a további találgatásoktól. A szerencsés vőlegény az én legjobb barátom, Uchiha Sasuke, aki sajnos, még csak nem is sejti, hogy ezzel a tettével aláírta a halálos ítéletét.

Legjobb barátom, sőt, inkább nevezhetjük őt úgy is, mint testvérem, hiszen sok mindent átéltünk együtt, jót és rosszat is beleértve, őt, igen, őt most elveszik tőlem, méghozzá egy olyan lány, akibe több ideig szerelmes voltam. Az ő neve Haruno Sakura, kedves és segítőkész lány, de van egy negatív tulajdonsága is, túl sokat lóg Sasukén, és így nem hagy szegénynek még elég levegőt sem venni. Remélem, hogy a legjobb tudásom szerint tudok majd nekik mindenben segíteni. Először viszont foglalkozzunk a legénybúcsúval, csomó dolog van, ami elintézésre vár.

Egész héten azzal voltam elfoglalva, hogy minden tökéletes legyen, hisz’ az embernek csak egyszer tartanak legénybúcsút, s ha már erre a nagy lépésre rászánta magát, akkor illik legalább komolyan elbúcsúzni a kellemes léttől, fél éve ugyanis felességül vettem Konoha egyik legerősebb kánjának vezetőjét, Hyuuga Hinatát. Most is átkozom magam miatta.

Hogy miért is? Talán azért, mert az ember sosem elégedett az életével, még akkor sem, ha mindene meg van, amit valaha is álmodott. Én minden elértem az életben, amit szerettem volna, az emberek elfogadtak, szeretetet adott egy olyan emberi lány, aki iszonyat boldoggá tesz. És ráadásul nemsokára egy olyan érzéssel ajándékoz meg, amire sokan olyannyira vágynak. Az apaság öröme. A baj vele csak az, hogy mikor intim helyzetben vagyunk, folyton elpirul, néha el is ájul. Ez kicsit idegesítő, hisz’ ki szeretné, ha szeretkezés elején a felesége beájulna, de Istenem. Ő ilyen, én így szeretem, ő az én kicsi, szégyenlős angyalom.

Nem tudom, hogy sasukét mi vezérelte rá, hogy megházasodjon, talán csak irigy rám, hogy nekem van feleségem, aki esténként meleg vacsorával vár, szeret és tisztel… Hát igen, a versengés, ez mindig is jelen volt az életünkben gyermek korunktól fogva. El kell fogadnom a tényt, hogy már nem vagyunk gyerekek, nagyon is felnőttünk. Mindkettőnknek nélkülöznie kellett a családot, az enyém már megvan, így remélem ő is boldogságra talál majd Sakura társaságában.

Nagyon is illenek egymáshoz, és ezt most én is elfogadom. A múltban azonban rengeteg sérelmet okoztak egymásnak, de főleg Sasuke Sakurának. Tizenhárom évesek lehettünk, mikor elment a faluból, ezzel összetörve szegény lány szívét, hiszen köztudott volt, hogy Sakura számára Sasuke több, mint egy egyszerű csapattárs. Gyerekkora óta szerelmes szerelmes Sasukébe, és a fiú szintén a lányba, csak az én idióta barátom túl büszke volt rá, hogy bevallja a „gyengeségét”. Igaz, Sasuke mindig is ilyen volt, utált minden olyat érzést, amit mások közelsége ébresztett benne, hisz’ félt attól, hogy ha a közelébe férkőzik majd valaki, újból szenvedni fog. Végül, megannyi fájdalmas év elteltével, egy harcunk során sikerült meggyőznöm, hogy nem ragadhatunk le a múltban, tovább kell lépnünk a történteken, és arra kell törekednünk, hogy többé ne történjen hasonló velünk. Itachi is a
segítségemre volt, utolsó kívánsága az öccséhez az volt, hogy jöjjön vissza Konohába, mert az örökös gyűlölködés semmire sem vezet. Tudom, kissé hihetetlen, hogy Sasukét befolyásolta a bátyja utolsó kérdésre, de utólag kiderült, hogy Itachi csak egy eszköz volt a falu számára, akivel elvégeztették a mocskos munkát. Saját vérét, saját családját kellett kiirtania, mindenkit a fajtájából, de öccsét nem volt szíve megölni. Végül saját magát száműzte Konohából, mert nem bírta elviselni a tettének következményeit, azt, hogy öccse, akit mindig is védelmezett, ellene forduljon, hogy megutálja, Sasuke és Sakura élete is nehéz volt, mindketten rengeteget szenvedtek. Két éve azonban, egy koranyári éjszakán egymásra találtak. A nyárköszöntő bálon Sasuke borzalmasan leitta magát, alig lehetett azzal a kemény fejével beszélni.

Szerencsére Hinata megértő volt, így éjfél után beleegyezett, hogy hazamenjünk. Végül hárman hazavittük az én drága barátomat, aki esztelenül össze-vissza ivott minden féle alkoholt, annak ellenére, hogy tudja, nem nagyon bírja. Szóval kezdte szakéval, majd jött a bor, na meg persze meg kellett kóstolja a sört is. Aztán jött az erős skót whiskey, meg a negyven fokos vodka. Azt, hogy miből mennyit ivott, nem tudom, csak azt, hogy ilyen állapotban sosem láttam. Még máig nem jöttem rá, hogy mi készítette ki ennyire, hogy ilyen csúnyán leigya magát, azt viszont kijelenthetem, hogy soha többé nem fordult elő hasonló helyzet. Mikor felértünk Sasuke lakására, leültették a nappaliban heverő kanapéra. Mivel Sakura vállalta, hogy ő majd ágyba segíti, Hinatával azonnal távoztunk. Hogy azon az éjjelen pontosan mi történt, nem tudom, csak azt, hogy másnap Sasuke és Sakura bejelentették, hogy ők
hivatalosan is egy párt alkotnak.

Attól a naptól kezdve Sasuke megváltozott, és mondanom sem kell, hogy nem hátrányára. Sokkal többet nevetett s törődött a barátaival. Mintha kicserélték volna, a régi, hideg tekintetét is csak igazán ritkán láthattuk tőle. Ahogy teltek a napok, egyre jobban vettük észre azt, hogy a boldogság, a várva várt boldogság beköszöntött Sasuke életébe is. Kis idő múlva összeköltöztek, ezek után pedig, mondanom sem kell, jött az igen csak nagy meglepetés. A bejelentés. Igen, bejelentették, hogy összeházasodnak. Teltek-múltak a hetek, végül pedig ott vagyok, és fogalmam sincsen, hogy hol kezdjem. De azt hiszem, van egy ötletem. Talán ő segíthet nekem, biztos vagyok benne.

Elindultam, a Nap csak úgy virított az égbolton. Hol is lehet ő ilyenkor? Ah, megvan. Biztosan ott találom. Ahogy elindultam az egyik jól ismert fogadó felé, megpillantottam valamit. Egy kisgyermek és az édesapja volt az. Eszembe jut, hogy nemsokára én is apa leszek, teljes lesz a család. Gyönyörű feleség, gyermek, mi kelhet más a boldogsághoz? Ahogy így sétáltam, megpillantottam a bordó fogadót, ahol az én egykori drága jó mesterem tengeti napjait. Nem is tévedtem, bent volt, és épp két nő meg egy szakés üveg társaságában szórakozott igen nagy hanggal.

- Mit látnak szemeim, csak nem az én egyik régi tanítványom az? Mit keresel itt Naruto?
- Biztos nem azt, amit te, vén szatír. Beszélnünk kellene! – Látom, hogy nyújtja felém a már-már üres üvegcsét - Kösz, nem iszom, egyébként is neked sem kellene már többet innod, úgy bűzlesz, akár egy szeszkazán – válaszolom, miközben ő folytonosan előttem lóbálja a szakés üveget. Muszáj befognom az orrom, hiszen olyan alkohol szaga van a perverz remetének, hogy lehet én is berúgok mellette, anélkül, hogy innék valamit.
- Miről van szó? – kérdezi, miközben helyet foglalunk az egyik asztalnál.
- Kellene a segítséged, hogy meg tudjam szervezni a legénybúcsút.
- És miben tudok segíteni?
- Nos, kellene nekem néhány csaj, és mivel te jártas vagy az ilyen dolgokban, gondoltam megkérdezlek téged, tudsz-e segíteni nekem.
- Hát igen, a szép lányok. Milyen kell? Szőke, barna, fekete? – ábrándozott régi tanárom – Tudok ajánlani egyet – Leteszi a poharat – Gyönyörű teremtés, fekete haja csak úgy csillog, formás teste van és jól táncol, én már csak tudom, kölyök – Halvány pír jelenik meg az arcán  – Őt ajánlom – Még egyet kortyol a szakés üvegből, aztán folytatja a fantáziálást – Jaj, mit megadnék érte, ha csak egy éjszakát tölthetnék vele, tejben-vajban füröszteném édes testét, aztán pedig megkóstolnám, milyen íze is van pihe-puha bőrének, s eperre hasonlít ajkainak.
- Ne álmodozz már, vén csont! Vagy emlékeztetnem kell, hogy ennyi idősen is szűz vagy? – duzzogok mesterem perverz gondolatára, majd mérgemben jól kupán is vágom a perverz remetét.
- Naruto! – váltott suttogóra Jiraja – Muszáj ennyi dögös, nagy dudájú szép hölgy társaságában beégetned? – hízelgett a mester.
- Még hogy én beégetlek. Mindjárt lángolsz a sok szakétól! – morgolódtam tovább.
- Nem is ittam sokat, csak egy iciri-picirit! – próbálta bizonygatni igazát, s felém emelte az üres szakés üveget – Látod, még teli van! – próbálkozott tovább.
- Abban az üvegben is csak annyi szaké van, mint az én fejemben agy! – üvöltök rá.
- Ugyan már Naruto! Na de hagyjuk az üveget. Hú, de jó popsija van annak a szőkének! – mesterem ezzel elkezdte az egyik ott dolgozó fenekét stírölni, s közben orrából ömlött a vér. Hát igen, szokásos hatás, amikor beindult egy nőre.

Sóhajtok.

- Inkább azon gondolkozz, hogy hogyan segíts nekem, te hegyi kéjenc! – parancsolok rá.
- Ugyan már, ugyan. A jó legénybúcsúhoz nem kell semmi más, csak csajok jó nagy didikkel, és sok szaké, meg vodka, na meg whiskey sem hiányozhat! – sorol lelkesen tanárom.
- Hogy az összes szent lemászna a földre, te csökött agyú perverz hegyi kéjenc! Az Istenit, hogy a jó büdös francba tud valaki ennyire bepiálni, hogy azt sem tudja, hogy a Marson vagy a Földön él? – akadok ki, majd jól képen vágom, hátha sikerült kicsit felébresztenem ebből a gáz állapotból.

A pofon hatott, néhány másodperc után egy kicsit józanabb Jirajával találtam szemben magam. Aztán fél órán keresztül egy játékot kergettünk, a kérdez-feleleket, és így, végre sok kín után sikerült néhány hasznos ötletet összeszednem a legénybúcsúval kapcsolatban.

Miután megkaptam azt, amiért jöttem, sietős léptekkel igyekeztem minél messzebb kerülni Jirajától, mert egy idő után az volt az érzésem, hogy csak egy szikra kéne, és fogadóval együtt repülnék a túlvilágra. Az okát, az előbbiekben említettem, de most megjegyzem, hogy talán egykori mesterem veszélyesebb az eddigi ismert összes robbanóanyagnál. Kétlem, hogy valami ennél nagyobb robbanást okozna.

Egykori mesterem tanácsai nagyon ötletesek voltak, meg minden, de én egyre jobban kezdtem úgy gondolni, hogy ez a tervezgetés nem nekem való.
Volt egy elég kecsegtető ötlete, méghozzá az, hogy keressek fel egy olyan embert, aki a legénybúcsúk szervezésére szakosodott, aki mindent rám hagyna a feladat alól felmentve, és egy emlékezetes kalandban részesítene mindnyájunkat. Végül úgy döntöttem, hogy egye-fene, felkeresem ezt a bizonyos szervezőt, s felkérem, hogy szervezze meg Sasuke legénybúcsúját. Már csak abban tudtam reménykedni, hogy a szervező is nem egy perverz remete, akinek csupasz nők kukkantása a kedvenc hobbija.
Amint épp a célpontomat kerestem a város épületei között, egyszer csak Ichiraku ramenezője előtt találtam magam. Korgó gyomrom, meg a füstölt hús szaga lelkesen hívogatott, hogy belakmározzam az általam oly’ nagyon imádott ételből. Imádom a rament, hogy miért, fogalmam sincs.
Egy percnyi önmagammal való vitatkozás után úgy döntöttem, hogy beülök, legalább két porció rament lenyomok, ha törik, ha szakad.

Szaporáztam lépteimet a stand felé, mert gyomrom már vagy két órája kongott az ürességtől, sürgősen ennem kell, nehogy ma a legénybúcsú előtt éhenhaljak.
Amint beléptem, a régi illatok fogadtak. Milyen rég is volt már, hogy Ichirakunál ettem. Ez mostanában hanyagolnom kell, hiszen az én angyalom főztjénél lehet, hogy még Ichiraku ramenje sem jobb. Istenien főz a drága.
Pillanatnyilag még nem vettek észre, így leültem a jól megszokott helyemre, de miközben evőpálcikáért nyúlta, megpillantottam egy régi ismerősöm. Az asztal másik oldalán ült, s épp egy rament tolt magába. Ő is a tanárom volt, viszonylag rövid ideig. Az ő neve Ebisu, Konohamaru senseie.
Még mindig hallom a szavait a fülemben: „Én egy elit ninja oktató vagyok”. Az évek során már többször is hallottam tőle ezt a mondatot. Ha ilyen nagyra tartja magát, akkor adik neki egy viszonylag „könnyű” feladatot. Meglátjuk, mit szól majd hozzá.

- Jó napot Ebisu-sensei! – ülök pár méterrel arréb, hogy tudjunk beszélni.
- Szervusz Naruto! – vesz észre egykori mesterem – Régen láttalak, mi történt veled mostanában?
- Ah, semmi különös, csak kiderül, hogy nemsokára apa leszek, na meg kaptam egy viszonylag „könnyű” feladatot, csak először keresnem kell valakit, aki segít – felelem, majd pedig mesteremre nézek.
- Gratulálok a babához. Na és milyen feladatról lenne szó? – Úgy látszik felkeltette érdeklődését a dolog.
- Meg kell szerveznem Sasuke legénybúcsúját, már gondoltam egy segítőre, de ő biztosan nem vállalná el, hiszen nagyon sok dolga van – csibészes mosoly ült ki ajkaimon.
- Na és kire gondoltál? – ez az, a terv egyre jobban halad, már majdnem látom a célt, már nincs sok hátra, egy-két lépés és meg lesz, amit akartam.
- Hááát… Én önre gondoltam, ebisu-sensei – Előveszem csábos mosolyomat, majd megvillantom neki – Tudja, én mindig is nagyon jó senseinek tartottam magát. Eltökélt, megbízható, és mindig kezében tartja az ügyet, megtisztelne vele, ha önnel dolgozhatnék.
- N-Naruto… - Hopsz, erre nem számítottam, régi jó mesterem megölelt, még ilyet. Ennyire meghatódott volna a szavaimtól? – Naruto, annyira köszönöm!
- Rendben, értem, csak kérem, engedjen el, mert megfulladok! – menekülő utat keresek karjai közül.
- Bocsáss meg! – enged el végre – Miben is kellene segítenem? – Ez az, ez az, ilyen nincs, csak nem lehet ekkora mázlim, hogy kifogjam a falu legmunkamániásabb emberét, aki hajlandó még segíteni is. Kevesebb munka, több lazulás – Amiben csak tudok, segíteni foglak majd téged, hogy minél jobb búcsú bulit szervezz majd Sasuke-kunnak. Addig is gyere, meghívlak egy tál ramenre! – Mázlim van. Itt a segítségem, neki hála kevesebbet kell majd dolgozzak, és még egy tál ramenre is meghívott, hát ez csúcsszuper.

Fél órát töltöttem el Ebisu-sensei, no meg nyolc tál ramen társaságában. Atyám, ha Hinata megtudja, hogy azért nem fér majd belém vacsora, mert Ichirakunál belaktam, elküld a francba.
Az elválás kissé gázos volt, ugyanis Ebisu majdnem szívrohamot kapott, amikor meglátta a számlát, de végül vállalta, hogy kifizeti. Ilyen szerencsém is rég volt.
Elbúcsúztam régi tanáromtól, akit ma sikerült alaposan átvernem oly’ módon, hogy elvégezze helyettem a legénybúcsúval kapcsolatos rengeteg előkészülést, így nekem semmi dolgom nem maradt.
Hazafelé menet még bementem a sarki kisüzletbe, és vásároltam egy kicsit gyümölcsöt Hinatának, rengeteget eszik mostanában. De végül is nincs miért megszólnom, hisz’ a gyermekemet hordja a szíve alatt, az én gyermekemet, és ez a gondolat iszonyat boldoggá tesz.
Mikor hazaértem, Hinata épp a konyhában szorgalmaskodott, vacsorát készített. Szegény, ha tudná, hogy hiába fáradozik elkészíteni a fölséges fogást, mert belém sajna több semmi sem fér.
Végül a vacsoránál csak kapirgáltam a tányéromat, és amikor megkérdezte Hinata, hogy miért nem eszek, bevallottam neki, hogy annyira izgulok amiatt, hogy sikeres legyen az általam szervezett legénybúcsú, hogy enni sem bírok. Szegény, ha megtudja az igazat, úgy dob ki a házból, mint egy lapát szart a kerítésen.

Teltek-múltak a napok, s a legénybúcsú vészesen közeledett. Ebisu-sensei nagyon segítőkész volt. Szerencsére nem ő volt az egyetlen segítőm. Beszerveztem még a velem egykorú Shikamarut is, ő hozza majd a rengeteg piát, amit persze mondanom sem kell, egy éjszaka alatt fogunk elfogyasztani. Lesz ott minden, kaja, pia. Jirajának köszönhetően pedig egy-két táncos lány, hogy szórakoztassák majd kicsit szegény Sasukét utolsó szingli estéjén.
Nem lesz könnyű rávenni majd Sasukét arra, hogy kicsit szórakozzon, de erre is megvannak a módszereim. Legalább most szórakozzon kicsit, mert később már nem fog tudni, keze-lába meg lesz kötve.
Eljött a „várva várt nap”. Ma este lesz a búcsú buli. Látom Sasukén, hogy nagyon ideges, nem csak azért, mert ma van az a bizonyos buli, hanem azért is, mert Sakura most még jobban a nyakán lóg, mint szokott. Szegényt jól megverte a sors egy ilyen feleséggel. Szeretem Sakurát, azért is, mert volt csapattársam, és azért is, mert ő nagyon jó barátom. Viszont nagyon nem tetszik, ahogy az utóbbi időben rám néz. Mintha sejtené, mire készülök. Tegnap este még meg is fenyegetett, hogyha valami baja lesz Sasukénak, akkor kettőbe töri a gerincem. Hát igen, ez Sakura, még szerencse, hogy gyermekkorunk óta ismerjük egymást, mert ha nem így lenne, akkor most igazán félnék tőle.
Beesteledett. Izgultam, hogy milyen is lesz a buli. Sok mindenki jelen lesz. Shikamaru szerintem kifosztotta a boltokat. Annyi piával halmozta el az egyik szobát, hogy szerintem még a kocsmákban sincsen ennyi. Tequila, bor, szaké, és még sorolhatnám. Hogy honnan szedte őket, nem tudom. Chouji felajánlotta, hogy ő majd hoz kaját, így azt ő rendezte. Mindent tökéletesen kiterveltem. A ház, amiben a bulit tartottuk, viszonylag elég messze volt onnan, ahol a lányok vannak, így nem kellett aggódnom, hogy esetleg Sakura átjön „meglátogatni” minket.
Tegyük félre ezeket a rossz vicceket, belegondolni is rossz, hogy milyen hosszadalmas műsort tartana arról, hogy milyen mocskosok vagyunk, mármint a fantáziánk, meg eszetlenek. Hisz’ ismeritek Sakurát, hiába ártatlan az ember, ő képes egy kis apróságért is földbe döngölni.
Végül megkezdődött a buli, na persze, hogy mindenki a piára startolt, annak ellenére, hogy rengeteg volt.  El tudjátok képzelni, hogy mi lett ennek az egész tömegmozgolódásnak az eredménye? Hát csak az, hogy mindenki összegyűjtött maga mellé egy csomó alkoholt, s naná, hogy nem hagyta teli egyik üveget sem. Még nem voltam teljesen részeg, amikor csengettek az ajtón. Rögtön szaladtam kinyitni, hisz’ tudtam, hogy Jiraija által küldött sztriptíz táncosoknak kellett érkeznie.
Nagy meglepetés ért azonban, két darab ruhába öltözött nő állt az ajtó küszöbén. Integettem, hogy fáradjanak beljebb. Kecses léptekkel be is tértek a nappaliba, ahol barátaim már a józanság és a részegség határán álltak. Mikor meglátták a jövevényeket, mindegyiknek felcsillant a szeme, kivéve Shikamarunak, aki már lassan egy órája szundikált a nappali egyik sarkában.
Hát igen, nem is ő lenne, ha legalább egyszer kibírna egy bulit anélkül, hogy bealudna.
De lényegtelen. A két darab ruhás alak felmászott a nappaliban díszelgő asztalra, lábaikkal mindent lesöpörtek onnan, majd elkezdtek riszálni.
Lassan vetkőzni kezdtek, nem siették el a dolgokat, azért is sikerült olyan jól elrejteniük az igazságot előlünk. Hogy miféle igazságot? Kicsit nehéz elmondanom.
A perverz remete átvert, de még milyen piszkosul. Sosem gondoltam volna róla, hogy majd megteszi ezt velem, de igaz, ő mindig is kiszámíthatatlan volt.

Nem az ő hibája, hogy annyira hülye voltam, hogy rábíztam a feladatot, pont tá, egy kéjencre, aki egész nap csak nők után leskelődik, adatgyűjtés megnevezés alatt. Hét igen, kecskére bíztam a káposztát. Na de inkább elárulom, hogy mi is volt a nagy átverés! A két arab ruhába öltözött figura férfiak voltak. Férfiak, női ruhában. Amint megláttam, rohantam ki a fürdőbe hányni, annyira felkavart maga a tudat, hogy két férfi miatt kanosodtam be.
Ezzel Jiraijának sikerült elrontania a legénybúcsút, a legjobb barátom legénybúcsúját. Végül elszántam magam, ha törik, ha szakad, úgyis emlékezetessé teszem számára ezt az éjszakát.

- Hé srácok, mi volna, ha elmennénk a pink bárba? Tudjátok, az a férfi bár, ahol rengeteg csaj s kevés ruha van. Na, na… mit szóltok?
- Rendben Naruto, csak ne csimpaszkodj a nyakamba. Elég az, hogy Sakura mindennap megfojt!
- Te haver, ha ennyire zavar, amit művel, akkor miért akarod elvenni?
- Te nagyon idióta. Hát miért venném el? Azért, mert szeretem. Igen, néha idegesítő, de ő az egyetlen, aki szívből tud szeretni annak ellenére, hogy rengeteget szenvedett miattam. És biztos vagyok benne, hogy bármi is történne ezután, ő úgysem szűnne meg szeretni.

Szerencsére nem harapta le Sasuke nagyon a fejem az előbbi beszólásért. Sikerült meggyőzzem, hogy elmenjünk, és végre normálisan bulizzunk. Shikamarut is sikerült felkaparjuk, és elindultunk a bár felé. Idő közben még megnéztünk egy-két jó csajt. Sasukénak megjött a kedve, kezdett feloldódni egy kicsit, egy-két csajnak be is szólt az utcán, hogy milyen jó feneke van, és hogy nem akar-e velünk szórakozni. Meglepett, soha nem láttam még ilyennek. Sajnos a jó csajszik nem tartottak velünk, Sasuke nagy sajnálatára.
Sétáltunk a magányos utcákon. Ahogy így mendegéltünk, egy ismerős hangra lettem figyelmes. Na ne, ez nem lehet igaz! Csak ezt ne. A csajok épp a mellettünk lévő fogadóban buliztak, és elég keményen, ahogy látom.
Még szerencse, hogy Sakura nem vett észre minket. Épp az egyik pulton táncolt bent a bárban, Temari társaságában. Hogy ezek a csajok mire képesek, amikor isznak! Sakurán és Temarin éppen, hogy volt valami, és ha ez nem lett volna elég, egy csomó pasi lengte körül őket. Szerencse, hogy Shikamaru nincsen ébren, most kapna szívrohamot.
A többiek a történésből nem vettek észre semmit, biztosan a pia teszi, alig állnak a lábukon. Gyorsan húztam a barátaimat a másik utca felé. Eközben Sasuke énekelt egy számot, nem is tudtam, hogy ilyen jó hangja van.
- It’s my life… - énekelte volna tovább, de én befogtam a száját.
- Csitt, Sasuke, még a végén dutyiba kerülünk csendháborításért.
- Jó’ van, jó’ van, drága Narutókám, de akkor induljunk, mert nekem már nagyon bulizhatnékom van!
Csuklik egyet, majd kicsit meginog. Hát ez jól bebaszott! Karon fogom, majd ahhoz a bizonyos fogadóhoz vezetem. Mondanom sem kell, hogy kevesen múlt az, hogy nemv ettek észre a lányok, mert barátom olyannyira jó kedvre derült, hogy kínjában énekelni kezdett.

- Lezárt agyam kulcsát eldobom. Yeahhhh! Alkoholba fojtom bánatom. Ma éjjel nem hat rám a józanság szava! Yeah, részegen, ki visz majd haza? Nyik – csuklott barátom minden második szó után.

Vicces volt végighallgatni, ahogy teli torokból énekelt, és hát persze, hogy a többiek is csatlakoztak hozzá. Szerencsére hamar elértük a pink bárt, így nem visznek majd be a dutyiba csendháborítás miatt.

Bementünk a bárba, majd rögtön a bőrkanapékra csöveltünk, aztán jött megint a pia. Ez jól is volt addig, amíg Kiba, aki nagyon bekanosodott, letámadta az egyik táncosnőt. A főnök kirúgatott minket. Hát nem volt valami kellemes élmény, igaz, kinek lenne kényelmes, ha beverik a pofáját, és úgy seggbe rúgják, hogy még a töke is fáj.

Jelenleg kóborgunk az utcán, azon gondolkodva, hogy miként tehetnénk még emlékezetesebbé ezt az esetet. Végül az agyam csak produkált egy zseniális ötletet.

- Hé figyu, mi volna, ha elmennénk csónakázni? Na, na! – ugrándoztam örömömben, miközben mindenki engem figyelt arra gondolva, hogy a pia hatása, vagy ilyen vagyok én, normálisan.
- Na és mit csinálunk? Locsi-fecsi partizunk majd egyet? – kérdezte tőlem Shikamaru barátom, aki úgy be van állva már a sok piától, hogy menni is alig tud.
- Az sem rossz ötlet, de nem, a tó túlpartján van egy fogadó, ami tele van csajokkal, menjünk, látogassuk meg őket – kacsintok barátaim felé, akiknek egy vállrándítás volt a válaszuk.

Szépen nyugodtan sétálgattunk a már majdnem kihalt utcákon. Sasuke barátom még mindig vígan dudorászott valami dalt, később Kiba is csatlakozott hozzá, majd pedig Shikamaru. Ott sem láttam még ilyennek soha. Máskor bealszik minden pillanatban, most pedig nagy vígan énekel.

Azt hiszem, jelenleg én vagyok a legjózanabb mind közül. Ja, és persze Chouji, de ő is csak azért, mert utána egész degeszre tömte magát kajával, így az alkohol annyira nem hatott, hangsúlyozom, annyira.  Amint így elhallgatom, milyen jól énekelnek, egye-fene, beszállok én is, lássunk neki.

Sárgán virágzik a tök. Hu jaj!

Lassan haza döcögök. Hu jaj!

Útközben megállok,

Nagyokat pisálok. Hu jaj! – Sasuke barátom az utolsót meg is fogadta. Ahogy így elnézem, két napig másnapos lesz. De majd megéri, legalább utolsó szingli napján. Isten tudja, mikor érünk el a fogadóhoz, főleg, ha megállunk közben még egy-két bárnál is, szerintem még ma detoxban végezzük.

Végre valahára elértünk a tóhoz. Páronként foglaltunk helyet a csónakokban. Sasuke persze mellém került, nem is hagyhatom, hogy valaki mással üljön, még a végén valami oltári nagy hülyeséget csinálnának. Hülyeségből nincsen határ, ez olyan, mint egy halálos betegség, megkaptad, nincs rá gyógymód.

Észre sem vettem, hogy a tó, nem is tó, hanem folyó. De ezt hogy nem vettem észre eddig? Jól megcsináltuk, azt sem tudom, hol vagyunk. Sasuke dudorászik egy dallamot. Mi lehet ez, olyan ismerős?

- Hát te meg mit dudorászol, haver? -  intéztem felé a kérdést.
- Mindjárt megtudod, NYIK! – Hát igen, a csuklás sem maradhat el – Eléneklem nektek a kedvenc számomat – feleli. Jaj ne, már megint énekel.
- Egy napon, mikor metál mackónak semmi dolga nem akadt

Eszébe jutott, hogy inni kéne valami nagyon húzósat.

Elment tehát Malackához, megnézni, hogy mit vedel,

De Malacka már fél órája kómában hevert.

Így hát elindult hazafelé, miközben sűrűn hullt a hó.

Kell, hogy legyen a lapos üvegben valami kis innivaló.

A hidegre való tekintettel jó nagyokat kortyolt,

Elterült a fehér hóban, s metálosan horkolt…

{
http://www.youtube.com/watch?v=OXJRZriuQ6o   (a szám itt megtekinthető)}

Szerencsére barátom nem folytatta tovább az éneklést, ennek az egyik oka az volt, hogy harsány nevetésben tort ki, a második ok pedig az, hogy elment a hangja.

- Te Naruto, tudod ki vagy te ebbő’ a számból? – Még mindig nevet, már a hasát is fogja, csodálom, hogy meg nem fullad. Úgy érzem, hogy nem lesz nagy poén, amit mondani fog majd rólam.
- Nem, nem tudom ki vagyok – Inkább ráhagyom a dolgot.
- Te vagy malacka – Először meglepődtem, majd pedig nevetni kezdtem.
- Na és te?
- Hát én vagyok a Metál mackó – Leül a csónakba, majd a tekintetem fürkészi – Te Naruto?
- Igen?
- Biztosan meg akarok én házasodni?
- Figyelj Sasuke, ugye te szereted Sakurát?
- Persze, hogy szeretem, az életemnél is jobban, de kicsit tartok ettől a házasság dologtól – a mondat végét már csak suttogta.
- Akkor meg mi a probléma?
- Nem tudom, azt hiszem, kicsit berezeltem – Zavart mosoly jelenik meg arcán.
- Nyugi, semmi nem fog változni, azon kívül, hogy most már a te nevedet fogja viselni, egy házban fogtok lakni, ugyanúgy, mint eddig.  Én is be voltam rezelve, de utána rájöttem, hogy semmi értelme, hiszen szeretem az én angyalomat, és én őt veszem el, és nem mást. Most már semmi nem választhat el tőle téged. Érted?
- Ja, kezdem kapizsgálni. Te Naruto, nem félsz az apaságtól? – kérdi barátom kissé komolyabb hangnemben. Vajon csak eddig tartott a pia hatása?
- Miért, kéne? – nézek rá lepetten. Vajon annyira rémisztő ez az egész, hogy megéri, hogy berezeljek? Olyan rossz apa mégsem leszek, legalábbis remélem.
- Fogalmam sincs! Az én apám egy ökör volt, kicsit félek, hogy olyan leszek, mint ő volt – ecseteli haverom.
- Nyugi, biztos sokkalta jobb apa leszel, mint ő volt. És még amúgy sem áll fenn annak a veszélye, hogy apa légy, vagy mégis? – nézek rá meglepetten, mikor látok megjelenni az arcán egy boldog mosolyt. Barátom kényszeredetten felnevet, megtörli a homlokát, majd válaszol.
- De, Sakura gyereket vár, azért is ennyire hiperaktív az utóbbi időben – mosolyog tovább.
- Teme, és ezt eddig miért nem mondtad? – morgolódok.
- Nem kérdezted, és amúgy sem akartuk szétkürtölni – mosolyog tovább, majd még egyet kortyol a whiskeys üvegből.
- Elmondhattad volna, tudod, hogy bennem bízhatsz! – próbálom bizonygatni igazam.
- Tudom, de még időre volt szükségem, hogy igazán felfogjam a körülöttem történő dolgokat. Ott van a házasság, s még ráadásul megtudom, hogy apa leszek. Te nem rezeltél volna be a helyemben? – néz rám kicsit morcosan.
- De. Én is, mikor Hinata elmondta, hogy babánk lesz, fél óráig álltam és magamba meredtem a meglepettségtől. De végül is örültem neki. Nem mindennap tudja meg az ember, hogy apa lesz – nevetek boldogan.

Ezzel Sasuke lezártnak tekintette a beszélgetésünket. Annyira belemélyedtünk, hogy észre sem vettem, hogy egy vízeséshez közeledünk nagy sebességgel. Nem tudom elképzelni, hogy lett tóból hirtelen folyó, de mindegy is, lényeg az, hogy néhány percre innen a biztos halál vár minket. Az idő vészesen fogyott, egyre nagyobb volt a sodródás, egyre jobban közeledtünk a halálunk felé, és nekem semmi használható ötletem nem volt. Végül csak becsuktam a szemem, s vártam, hogy eljussak a túlvilágra, ahol legalább majd jól belakhatok ramenből, anélkül, hogy seggbe rúgnának miatta. Ne nézzetek szemtelennek, de néha azért még jó volna egyet Ichirakunál zabálni kedvesem főzte helyett. A várt reakció nem következett be. Mikor kinyitottam a szemem, csak akkor láttam, hogy a vízesés alig két méter magas, s mellesleg az aljában a víz derékig ér. Hát igen, én hülye, még hogy biztos halál. Mikor végre
észrevettem, hogy helyzetünk nem is annyira veszélyes, értsd úgy, hogy egyáltalán, kikászálódtam a csónakból, majd magammal húztam barátomat a part felé. A többiek nagyban nevettek valamin, de hogy min, fogalmam sincs. Feléjük mentem, leültem melléjük, és akkor megtudtam, hogy mi is volt ennyire nevetséges. Kankuro valami vicceket mondogatott, amik nem voltak valami extra nagy durranások, mégis részeg barátaimmal robbant a bomba. Mind vigyorogtak, mint a tejbetök, mintha elzsibbadt volna a pofijuk. Még néhány percig fuldokolva röhögtek, majd Kankuro újabb viccbe kezdett bele:

A farkas és a róka kitalálja, hogy jól  megszívatják a nyuszit – kezd bele barátom.
Elhatározzák, hogy ha van nála sapka, azért verik meg, ha nincs, akkor azért – folytatja, miután csuklott egy nagyot.

Jön a nyuszi, megszólítják – újabb csuklás.
- Van nálad sapka?
- Nincs. – Még egy csuklás.

Erre eszméletlenül elverik – fejezi be a mondatot, majd nevetésbe tör ki.
Másnap megint megbeszélik, hogyha filteres cigi van nála, azért verik meg, ha filter nélküli, akkor azért – darálja végig, s közben csuklik egyet-egyet. Hát igen, a csuklás csak nem múlik el, de hogy is múlhatna ennyi pia elfogyasztása után… majd folytatja a viccet.

Rászólnak:
- Nyuszi! Adj cigit!
- Filtereset, vagy filter nélkülit?
Mire a farkas:
- Te Ezen megint nincs sapka! – mondja végig, majd nevetni kezd, mi pedig követjük. Tényleg jó kis viccecske.

Azt hittem kimúlok a röhögéstől, olyan jól adta elő a viccet, s közben ő is jókat nevetett rajta. Sasuke is letelepedett melléjük, majd pedig kortyolt egyet Kiba vodkás üvegéből. Hogy ezek mennyit bírnak inni?! Csoda, hogy már nem a detoxban fekszenek. Pár másodperccel később én is leültem melléjük, majd meghúztam a piás üveget, tudom, hogy nem kellene, de nem tudok ellenállni a ginnek, így hát kivettem az üveget Gaara kezéből. Messziről bűzlünk a piaszagtól, énekelgetünk, majd iszogatunk tovább. Vajon a csajok hogy mulatnak? Még mindig az asztalon táncolnak vajon? Jó lesz később ezekre a dolgokra visszaemlékezni. Pár vicces emlék nem árt. Felpillantva az égre meglátom a Holdat, ami bearanyozza nekünk ezt az éjszakát. Kankuróra rájött az ötperces. Hát ilyen nincs, pont ilyenkor éjszaka jön rá.

- Gyertek fiúk, még meleg a víz! – kiabálja Kankuro barátom. Mondanom sem kell, hogy nem volt szükséges kétszer mondani. Mindenki alsógatyára vetkőzött.

Azt hittem, meghalok a röhögéstől, mikor megláttam, hogy milyen alsógatya van rajta. Piros szívecskés, a hátulján pedig az alábbi van írva: I love You. Hát ez kész, a nagy és erős fiúcska ilyen alsónadrágot visel. A többieké viszonylag normális volt.

- Gyere már Naruto, ne tökölj már annyit! – kiállt rám Sasuke.

Én is levetkőztem. A ruhákat a parton hagytuk a tűz mellett, amit idő közben gyújtottunk. Alsógatyás éjféli parti. Hogy mit ki nem talál ez a kölyök.

Üldögéltünk a vízben csendben, amit a természet édes szava szakított meg. A tücskök kellemes dallama, a messziről hallatszó farkasok dala a Hold felé. Egyszerűen harmonikus volt az egész, ahogy az ember része lehet a természet csodáinak.
Mindeközben a csillagok az égen fényesen ragyogtak, körülöttünk pedig a szentjánosbogarak. Egyszerűen mesés volt minden, túlságosan is.
Morgásra lettem figyelmes. Ennek az idiótának már megint mi a baja?


- Teme, megint mi bajod, miért morogsz?! – förmedek barátomra.
- Mi? Én nem morogtam! – néz rám meglepődve. Azért már azt ne higgye, hogy süket vagyok, hallottam a morgást, és kész.
- Dehogynem, és… - újabb morgást hallok, ekkor már szemben vagyok Sasukével – … és már  megint, mondd már meg, mi a francért morogsz?! Kutyának érezed magad, vagy mi? – kezd már kicsit idegesíteni a folytonos morgása.
- Te orbitális idióta, fogd már fel, hogy nem én morgok! – kiabál már Sasuke is.
- Akkor mégis ki? – teszem fel a fontos kérdést.

- Azok ott! – suttogja Gaara. – Azok orr ugye jól látom, hogy farkasok? Ugye nem? Ne, nem már, ezek széjjelráncigálták a ruhákat!!! – Kiáltja el magát Gaara is. – Miben megyünk haza? – kérdi már könnyeivel küszködve. Jó kérdés.
- Most már látod, hogy nem én morogtam! – húzza fel magát régi jó barátom.
- Rendben, akkor szépen lassan kiszaladunk a vízből, és elindulunk az ellenkező irányba, majd pedig futás, ahogy csak a lábatok éri a földet – ecseteli a tervet Kiba.
- Biztos jó ötlet? Nem fognak még jobban utánunk eredni? Állítólag a kutyák elől nem szabad futni, ez szerintem a farkasokra is érvényes – Hogy ez a Gaara milyen okos.
- Most nincsen választásunk, futunk, vagy meghalunk – Azzal kipattantunk a vízből, s lassan az erdő felé vettük az irányt. Kis ideig nem vettek észre bennünket, de fél percre rá utánunk eredtek.

Atya ég, ahhoz is szerencséd kell, hogy legyen, hogy ennyi szerencsétlenség jusson neked az élettől, és sajnos úgy látszik, hogy mi azok közé tartozunk, akiknek sok szerencse jutott.

Jesszusom, ha ezek a farkasok utolérnek bennünket, szét tépnek. Akkor pápá világ, pápá Hinata, pápá ramen. És még a gyermekemet sem láthatom majd. Nem, ilyen nem történhet, épségben kell kiérnünk innen, elmegyünk az esküvőre, én pedig felnevelem a gyermekem, s boldogan élek a családommal.
Fél órás szaladás után végre meguntak követni azok a nyalvadt bolhazsákok. Csaj sajna, míg véget ért a nagy kaland, jó pár sebet szereztem. Karcolások, a lábamba belement egy üvegszilánk, amit tudja az ég, hogy honnan került, elestem egy sziklás részen, így egy jó mély vágást is kaptam kamatként a bal karomra. Átkozott farkasok, hogy mennyire utálom őket.
Megálltunk kicsit pihenni, majd úgy döntöttünk demokratikusan, hogy jobb lesz hazamenni, és leápolni a sebeket, még a végén elfertőződnek, és pápá esküvő. Ezen elmélkedve veszem csak észre, hogy valami hiányzik. Jobban mondva, valaki. Hogy lehettem ekkora hülye? És egyáltalán hova tűnt?  - merülnek fel bennem a válaszra váró kérdések.

- Fiúk, hol van Sasuke? – teszem fel a kérdést, mely igazán izgat. Fogalmam sincs, hogy gyerekkori barátom hova tűnhetett.
- Hm, Sas’ke…sas’ke…sas’ke, hm, nem tom! – tökéletlenkedik Kiba, akinek már alig forog a nyelve a sok italtól.
- Kiba, az istenit! Valaki nem tudja, hogy hova tűnt el az az idióta? – kérdem mérgesen.
- Hehe, nem tom, hogy kettőtök közül melyik a nagyobb idióta! – vitatkozik tovább Kiba.
- Fogd már be a szád rühes kutya. Nem fogod fel a helyzet súlyosságát? – kérdem dühösen – Elvesztettük a vőlegényt! Érted? Elvesztettük! – üvöltöm.
- Szerinted farkasok eledele lett? – kérdi Gaara síri hangon.
- Nem hinném, mégis csak egy Uchiha. Részegen is megoldja a gondokat. Csak tudnám, hogy hol keressem. Ha nem viszem haza épen, Sakura-chan kiherél! o_O

Az utolsó mondatomon mindenki elgondolkozik, és elképzeli, hogy talán ők is ugyanerre sorsra jutnak majd, mint én. Mivel mindegyikünk nagy családot szeretne a közeljövőben, úgy döntünk, hogy megkeressük a nagyokos Uchihát, s ha kell, hazaráncigáljuk. Órákig keresgélünk utána, csoportokba oszolva, vigyázva rá, hogy senki se legyen egyedül. Eltelik egy óra, kettő, de Sasuke sehol. Lassan már virrad, rajtam meg úrrá lesz a pánik, hogy elveszthetem nemes szervem egyes részeit. Nagyot nyelek, majd folytatom a keresgélést, ami eredménytelennek bizonyul.

Hét óra körül visszaérünk az elindulási ponthoz, és kiderül, hogy sehol semmi. Mármint ez esetben Sasuke. Elég gázos helyzet, hasonlóba még sosem keveredtem. Aztán eszembe jut, hogy mi van, ha az az ütődött Uchiha kijutott a városútra, s valamelyik bárban piál, míg mi ott keressük eszeveszettül.

- Teme, ha előkerülsz, kinyírlak! – morgom az orrom alá – Fiúk, vajon nem ült be valahova piálni, míg mi kint fagyoskodva keresgéljük? – kérdem mérgesen.
- Az Uchihától kitelik! – morog Kankuro is – Atyám, de gázos bagázs. Hogy kerültünk ekkora pácba? – szörnyülködik.
- Engem nem érdekel, én hazamegyek! – áll a sarkára Gaara – Temari már biztos otthon van, s alszik. Jobb olyankor hazaérni, hogy ne lássa, milyen jó állapotban kullogok haza.
- Én is megyek, Ten is biztos otthon van! – hagy cserben Neji barátom is.
- Akamarut ki kell vinnem sétálni, szóval én is húztam haza! – Hát már ő is?
- Hát jól van, hagyjatok csak, majd előkerítem én valahogy. De ha mégsem sikerül, személyesen gondoskodom róla, hogy a családotok ne legyen számosabb – vigyorgok rájuk idétlenül, de nem hat.
- Ugyan haver, te sem gondolod komolyan! – int le Sai. Hát remek, még ez a bizi-buzi is alábecsül!
- Aaah! – ordítok – A fene vinné el az egészet. Menjetek, húzzatok a francba, csak ne egyétek meg az idegeimet. Elég nekem az, hogy eltűnt Sasuke, meg azok a gondok, amik abból adódnak majd, ha nem kerül elő az az idióta Uchiha.

Végül kis habozás után hazaindulunk. Semmi ötletem nem volt, hogy barátom hol lehet, így gondoltam, hogy hazamegyek, s felhívom Sakurát, majd óvatosan kiszedem belőle, hogy tud-e valamit Sasuke hollétéről, vagy sem, s ha nem, akkor majd azt mondom, hogy nálunk van, mivel nagyon fáradt volt, s nem bírt hazamenni.
Negyed kilenc, péntek tizenhárom, én és barátaim alsógatyában mászkálunk az utcán, ahol az emberek épp munkába sietnek, a gyerekek meg iskolába. Történhete ennél megalázóbb is velünk? Ah, nem hiszem! Legyintek.
Mindenki minket bámul, mint valami cirkuszi mutatványt, de ezen nem is csodálkozok. Ki ne figyelne fel egy csapat jó testű, fiatal pasira, akik közül egyiken szívecskés alsógatya van? De most komolyan? Nagyon megalázó, hogy így mutatkozunk az utcán az ismerősök előtt, és elképzelitek, hogy magának a Kazekagénak mekkora megalázás ez.
Végül valahogy, félig-meddig szerencsésen hazaérek. Hinata ajtót nyit, de mikor meglátja, hogy érkeztem, elsikítja magát. Kicsit csodálkozom, hogy miért is sikít rám a nejem, fura képet vágva.

- Istenkém! Mi történt veled? – kérdez rá kedvesem.
- Ne is kérdezd, túl hosszú lenne elmesélni – legyintek.
- Rendben, majd ha ráérsz, elmesélheted! – morgolódik szerelmem.
- Nézd, elmesélem, miután elrendeztem valamit, oké? – kérdem reménykedve.
- Rendben, de most inkább menj, és fürödj meg! Úgy nézel ki, mint egy marslakó a szirupos üvegről! - szid meg Hinata, mint egy taknyos kölyköt.

Egy-kettőre elmegyek, letusolok, majd szaladok is ki a konyhába a telefonért. Tárcsázom a számot, várok pár pillanatig, majd megszólal egykori csapattársam.

- Hallo, itt Haruno Sakura.
- Hello, itt Naruto!
- Ah, Naruto, szóval már hazaértél? – kérdi kissé cinikusan.
- Igen, miért? Csak nem történt valami baj? – kérdem tettetett ijedtséggel.
- Nem, azon kívül, hogy Sasuke nem került elő, semmi! Apropó, nem tudod, hogy hol van? – kérdi kissé mérgesen.
- Nyugi, itt van nálunk. A vendégszobába horkol. Rohadt zajos ám a pasid! – cukkolom.
- Remélem, hogy épen hazakerül majd ebédre, különben lemondhatsz a nagycsaládos terveidről, Uzumaki! – üvölti még bele a telefonba, majd nagy mérgesen lecsapja.

Legalább egy ideig még épek maradnak a golyóim. Sajnos Hinata végighallgatta a beszélgetésünket, így kénytelen voltam elmesélni neki az elmúlt éjjelt, és hogy ez még az enyémnél is emlékezetesebb legénybúcsú volt. Meg kell hagyni, minden jó volt, míg az én zseni haverom nem döntött úgy, hogy kicsit eltűnik a közönség elől. Egyszer aztán csak megszólal a telefon. Félek felvenni, nehogy Sakura legyen, és az az ötlete támadjon, hogy átjön hozzánk, mert tuti, hogy lebuknék. Végül Hinata merészkedik felvenni a telefont, beleszól, majd felén nyújtja.

- Sasuke az, téged keres! – mosolyog rám.
- Hála a fen valónak!  - motyogom a telefon kagylóba -  Mégis, hogy képzelted, hogy csak amúgy eltűnsz? – ordítok rá – Amúgy hol is vagy? – kérdem tőle kíváncsian.
- Dutyiba, te lángész! És ne pazarold az időmet, mindjárt lejár a három perc, és aztán lőttek, hogy még ma kijöjjek innen! Gyere utánam, és ha bárkinek is egy szót is mersz mondani, hogy hol vagyok, esküszöm, hogy véged! – morog rám gyerekkori barátom.
- De hogy kerültél oda? – kérdem idegesen.
- Mit tom én, te idióta! – üvölt a kagylóba.
- Teme, ne sértegess! És még, hogy nem tudod. Csak úgy felszívódtál, órákig keresgéltünk az erdőben, azt sem tudok, hogy élsz-e még egyáltalán, te meg csak most telefonálsz? Meg vagy te huzatva? – mérgelődöm még jobban.
- Uzumaki, húzd a beled ide, különben esküszöm, hogy kinyírlak! Origamit csinálok belőled, hogy majd Hinata rá sem ismer a cuki pofidra. Vonszold már ide a dagadt segged! – sérteget tovább barátom, mivel teljesen kiszed a sodromból, és végül úgy döntök, hogy ideje megleckéztetni kicsit a Nagy Uchiha Sasukét, túl nagy a szája.
- Bocsi haver, de nem érek rá! A feleségemmel épp a városba indultunk szórakozni, mozi, ebéd, séta, vacsi, szóval nem érek rá. Minden jót! – ecsetelem nyugodtan, majd elemelem a fülemtől a készüléket. Mielőtt letenném a kagylót a helyére, még hallom barátom kétségbeesett szavait.
- Nem teheted ezt velem Uzumaki! – dühöng, majd nyugodtabb hangnemben szólal meg. – Pokolba a piával!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali

(Vivien , 2011.03.25 21:53)

Szia !Nagyon jó volt, tegnap találtam meg ezt az oldalt és egész éjszaka csak ezeket olvastam! Nagyon jó lett !!! Főleg ez tetszett a legjobban, a végén a könnyem is kicsordult !!! Nagyon jókat írsz ! Csak így tovább!!!

Re: hali

(haku16, 2011.03.26 00:22)

z erdem nem csak az enyem, hanem Rose=chane is, akivel egyutt irtuk :) Orulok, hogy megtalaltad az oldalam, smitobb a muveim olvasasaval toltotted az ejszakat :) Hogy jokat irnek? Megesik, de szerintem meg van mit fejlodjek.^^ Orulok, hogy tetszet ez a Naruto arodia, talan majd lesznek masok is. Egy masik oldalon, ahol van publikalva, folyit kertek, amit lehet, hogy majd valamikor talan meg is irunk. Otlet a folytatashoz meg is van, csak idore van szuksegunk. Addig is nyugisan kovetheted vegig a tobbi torteneteim, amik talan nem tul humorosak, de van benne rengeteg romantika, ami potolja majd ezt a hianyossagot ;)
Udv haku16

hali

(haku16, 2011.03.22 22:57)

Nos, elsosorban orulok,hogy tetszett ez a kozos alkotas, amit legjobb baratnommel alkottunk meg. Masodsyorra pedig igen, lesz folytatasa a nevess mert van min-nek. Talan mar a hetvegen, de nem igerek semmi konkretat. Rengeteg resz lesz belole, honaponta egy-ketto. Tobbet nem engedhetek meg magamnak:( sajnos vizsgak elott allok, nameg ott vannak a tobbi torik is, amiket folytatnom kell.
Udv haku16^^

Gitta

(Brigitta, 2011.03.20 16:22)

Hát ez nagyon jó!!
Az egészet végig kacagtam:)
Grat neked is és a barátnődnek is!:D
És a Nevess, mert van min!-nek lesz folytatása?-légyszi írj, az is tök állat! Sok sikert, előre is köcce