Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Igéret (Vampire Knight)

2011.03.01

"... egy napon... meg foglak ölni!"

Viszhangoznak fejemben saját szavaim, amiket egykoron felelőtlenül ejtettem ki ajkaimon. Meg foglak ölni... egy igéret, melyet neki tettem akkor, de szivem mélyén érzem, nem lennék képes elpusztitani őt. Igéretet tettem, de ő is.

" Várni foglak, Zero"

Vajon tényleg vár rám?

Miért... miért kellet ilyen felelőtlenül igéreteket tenni, amiket tudjuk nagyon jól, hogy nem leszünk képesek betartani? Szeretet, szerelem, elvakitja az embert, csalódást, bánatot, fájdalmat okoz, hogy nyomában ne maradhasson egyetlen szép gondolat sem. Annyiszor elképzeltem már a viszontlátást, a boldog befejezést, de ahogyan az idő lassan eltelik, az én hittem is porrá hull, és észrevétlenül el is tünik, mintha sosem lett volna...

Szotlanul sétálok el újra a night clas termeit rejtő kapú előtt. Eszembe jut emléke, mosolygó arca, elhivatottsága, boldogságott sugárzó melegbarna szemei...

Mindig olyan gondoskodó volt, már az első perctől fogva. Emlékszem, hogy aggódó tekintettel, megmártotta a tiszta törölközöt a foró vizben, majd lassan levakarta megygyötört testemről a rászáradt vért. Ekkor találkoztunk legelőször, és máris ilyen közvetlen modon viselkedet velem.

Szotlan voltam, fáradt, egy vérfürdő túlélője... Mosolya volt az, ami tartotta bennem a lelket, egyszerűen boldog voltam, hogy melletem van, és, habár akaratlanul is, de örködik megtört szivem felett, és nem engedi, hogy újabb repedés keletkezzék rajta... végül ő adta meg a kegyelemdöfést.

Erről álmodoztál Yuuki? Kanameval akartál lenni, de ilyen árron? Egy lettél a vérszivók közül... ellenségemmé váltál, miatta? Nem tudlak megérteni, bármennyire is akarnám - rázom meg a fejem, mintha ez segitene az emlékek elüzésében, majd tovább indulok.

Annyi minden történt velm azóta... egyik megbizásról a másikra járkálok. Probálok szabadulni emlékedtől, de méginkább eszembejutnak ilyenkor azok, amikor még boldogan egymás mellet nevetgéltünk. Féltem elmondani igazi érzéseimet, habár értelmetlen lett volna, hisz te mindig is őt szeretted, csak összezavartalak volna... nem akartam, hogy miatam örlödj, és lám, talán emiatt vesztetelek el mindörökre. Yuuki... mi történt volna, ha sosem szereztél volna tudomást a vámpirok létezéséről? Mi történt volna, ha sosem ismered meg Kuran Kanamet... mi lett volna, ha én lettem volna a megmentőd azon a téli északán, és nem ő? Ugyanúgy szerettél volna engem, ahogyan Kanamét, vagy én számodra mindig csak a jelentéktelen Zero maradok, aki kiváló barát... testvér. Yuuki.. tényleg vársz rám valahol? - szaladnak át e gondolatok az este folyamán utoljára, majd szobámba zarkozva eldölök kényelmes ágyamon, majd átadom magam a fáradtságnak.

- Yuuki... - kiáltom elkeseredetten, mire rájövök, hogy csak álom volt. Csupán álom volt, illuzió. - Yuuki... - lehelem halkan nevét, majd hangtalanul szabad utat adok könyeimnek. Patekként szántsák börömet, de ez jelenleg nem érdekel, már túl régóta kikivánkozott belőlem ez a rengeteg keserűség.

- Zero-kun - térek magamhoz saját nevem hallatán. - Rég láttuk egymást... -sóhajtja.

Ledermedek. Mereven figyelek magam elé, mig ő tekintetét enyémbe furja. Könyeim elapadnak, szivemben tüzes törként hasit a fájdalom, de megszólalni nem tudok. Némán meredünk egymásra, egyikünk sem akar megszólalni. Eltel pár perc, elmémet az emlékek hada ostorozza. Lemondóan sóhajtok, majd elszakitom tekintetem ővétől. Nem mond semmit, hallgat, ennyi év után is halgat...

- Rég... - ejtem ki lehangoltan e egyetlen szót, majd újból tekintetét keresem. Kérdően néz rám, mint aki nem tudja, hogy miről van szó. - Rég találkoztunk - ismétlem meg szavait.

Elmosolyodik, majd közelebb lép. Szivem egyre hevesebben ver, testem forró ölelésére vágyik, vigaszra. Kérnem sem kell, mellém lép, majd körbefog apró kezeivel.

- Yuuki... - lehelem halkan, majd amilyen szorosan csak tudom, magamhoz huzom. Szive vad vágtában zakatól, szaporábban veszi a levegőt, de nem huzodik el.

Olyan, mintha az utobbi pár év eseményei megnemtörténté válnának egyből, mintha a sok rosz sosem történt volna meg, mintha mindig is itt lett volna melletem. Könyeim újból özönleni kezdenek, amik rájövök, hogy ez csak illuzió, hogy, habár elmém az kivánja bár meg sem történt volna, mindaz, ami boldogtalanná tett, megtörtént. Lazitok ölelésemen, majd kicsit eltávolodok, de szemeibe nézni ilyen gyatra állapotban nincs merszem.

- Aishiteru yo - ejti ki e édes szavakat, mire ráemelem tekintetem. - Aishiteru yo - ismétli meg magát mosolyogva.

- Yuuki... - Beáll a kinos csend, egyikünk sem mer mondani semmit. Szavai befolyása alatt vagyok még, semmi értelmes nem jut most eszembe, legszivesebben vigyorognék, mint a vadalma, de nem tehetem.

- Vártam rád... - hántorgatózik. - Minden egyes nap vártam rád, de te sosem érkeztél... - motyogja halkuló hangon. - Nem tartottad be az igéretedet Zero! - kiált rám. - nem trtottad be...- Könyei megállithatatlan záporként zuhognak. Eddig birta, gyözött a sziv.

- Te sem - válaszolom rekedt hangon. - Azt igérted vársz rám... de nem volt türelmed rá. Miért? Yuuki, mondd, miért vagy itt? - kérdeztem kissé dühösen.

- Hülye Zero, hülye Zero - ismételgette, mig melkasomat ostromolta ökleivel. - Miattad... miattad, te hülye! - fakadt ki, majd szorosan átölelt. Haboztam kicsit, de végül viszaöleltem. - Aishiteru yo, Zero... aishiteru yo - motyogta könyeket hullatva.

- Aishiteru yo - eitem ki végül ezeket a szavakat.Ölelése, ha még lehet, szorosabbra váltja, majd pár pillanat mulva megszökik karjaim közül. Apró kezével letörli könyeimet, majd végigsimit arcomon, és végül megszünteti a köztünk levő távolságot. Szerelem édes csokja az, amit töle kapok, bizonyitéka érzelmeinek. Nem habozok, kiéhezve kostolgatom ajkait. Csak csokolom, mintha nem lenne holnap, mintha ez lene a vég, de tudom, hogy nem igy van. Aishiteru yo - ejtem ki, minden csok után, hogy ményel fejébe vése szavaimnak jelentőségét.

Egymást ölelve fogadjuk el a sorsunkat, legyen az bármi is. Egymás nélkül mindkettönknek kin volt a létezés, ami előbb-utobb halálhoz vezetett volna.

Igéret?

Nem ismerem ezt a szót, és nem is akarom. Szerelem? Keserű, mégis édes. Fájdalmas és mégis boldog. Visszakaptam azt, amit elvesztettem: az életem, a mosolyt, ami boldoggá tesz...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

....

(*a, 2013.02.12 16:51)

ez nagyon szuper volt:D:3
csak így tovább:D!

Huhuhuhuhu :)

(yurima, 2011.06.03 22:35)

nagyon jó lett. Nagyon de nagyon. Imádom a Yuuki és Zero felállást. Írhatsz még ilyeneket.

Re: Huhuhuhuhu :)

(haku16, 2011.06.03 22:57)

Örülök, hogy tetszett neked :D Nos, majd mindenképpen irni fogok pár történetet, ami csakis roluk fog szolni, nameg lesz benne más párositás is, mint pl: AkatsukixRuka vagy Shiki és Rima :D Ezek a kedvenc párosaim...
No, köszke a kritikát, majd igyekszem minnél hamarébb irni pár Vampire Knightos történetet :D
Szió