Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Minden rendben lesz ezután

2011.03.10

Úgyan az az álom, még most is, amikor a tiszta elme a legfontosabb. Elegem van belőle. Elegem van abból, hogy akárhányszor megpillanthatnám arcát, mindig felébredek. Miért ilyen nehéz emlékezni rá? Miért nem láthatom az arcát?

Nem tudom...

Lehangoltan másztam ki a sátorból, hogy átvegyem az őr szerepét. Aludni úgysem tudtam volna már többet, így legalább szegény kolega hadd alugyon egy pöpetett, a reggeliig. Mikor kiértem a sátorból, döbbenten vettem észre, hogy a Kazekage ücsörög a tüz melett. Ezek szerint a pletykák tényleg igazak, és neki nincs szüksége pihenésre. Jó neki. Legalább nem szenvedi végig az éjeleket, olyan rémképeket látva, amelyek hétköznapjaiban is végigkísérik.

Szinte hangtalanul telepedtem le mellé, a farönkre. Nem mozdult, jelét sem adta annak, hogy észrevette jötömet. Aztán nagyot sóhajtott, felállt és távozott, ezzel arra utalva, hogy mostantól enyém a pálya.

Nem gondoltam volna, hogy épp ennyire szófukar, de igazság szerint, nekem sem volt kedvem beszélgetést folytatni vele, nem lett volna közös témánk. Korban, rangban, mindenben eltérünk egymástól. Mondhatnám egymás ellentetjei vagyunk: tüz és víz.

Miután távozott egyedül maradtam. Unatkoztam. Végigoldolva a dolgokat, talán mégis jobb lett volna beszélgetni valakivel, még akkor is, ha csak apróságokról esett volna szó, mint például, hogy melyik a kedvenc színem, évszakom satöbbi. Végül fegyvereimért mentem, majd élezgetni kezdtem öket. Reggelre hotfáradt voltam. Minden öt percben ásítottam, vagy éppen nyujtozkodtam. Végül egy kis reggeli tornával sikerült szalanképessé varázsolnom magam, így nyugodtan állíthattam, hogy kutya bajom.

- Shizu-san - bicentett Matsuri, majd letelepedett mellém.

- Ohayou - köszöntem.- Ki aludtad magad? - fordultam felé érdeklődve.

- Igen, köszönom. Jól fogott az alvás - válaszolt mosolyogva.

- Gondoltam, hogy majd jól fog - mosolyogtam rá.

- Matsuri, Shizu-san - szolitott meg Temari, a Kazekage nővére. - Pakoljatok össze, reggeli után azonnal indulunk - adta ki a parancsot, majd csatlakozott fivéreihez.

- Megyek összepakolok - indultam meg sátrunk felé, majd nekiláttam az előbb említett tevékenység elvégzéséhez.

Néhány perc alatt összeszedük a dolgaink, és a sátrunkat, majd csatlakoztunk a többiekhez, és megreggeliztünk. Jollakva, teli életkedvel indultunk tovább, hogy a hátralevő utunkhat megtehessük Konoha felé.

Vigan mendegéltem Matsuri melett, miközben mindenféle apróságokról dumáltunk. Ő elmesélte az életét, a megpróbáltatásokat, amik ellen küzdenie kellet, és végül gyözedelmeskedhetett felettük. Jól esett az, hogy megnyílt előttem, nem félt attól, hogy lenézem, vagy talán elárulom féltve örzött titkait. Mondhatom azt, hogy elfogadott barátjaként, tény, aminek nagyon örültem. Eddig sosem jutot arra időm, hogy barátokat szerezzek, csupán munkahelyi kapcsolataim voltak. Most azonban úgy látszik, hogy egy barátra leltem személyében, egy megértő és segítőkész barátra.

- Nos, ez lenne az életem. Rövid és színes - mosolygott rám a lány, miközben melletem lépkedett.

- Hu, nem semmi. Úgy látszik nem én vagyok az egyedüli szerencsétlen itt - vihogtam, mint akinek elment az esze.

- Hát igen, sajnos nem kimélt meg a sors... Most már nem bánom, hogy minden így történt, cak a szüleimet hiányolom kicsit - mosolygott rám hamiskásan.

- Elhiszem, ezzel én is így vagyok. De... - probálam vigasztalni, de erre sajnos már nem volt időm.

- Mindenki védekező pozició. Megtámadtak - kiáltotta valaki, ezzel megszakítva baráti csevejünket.

Körbevettek. Rengeteg ninja áll előttünk, hátunk mögött, mindenütt. Nagyot sóhajtva nyugodtam bele abba, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Mire számítottam, hisz elejétől fogva tudtam, hogy mire válalkozok.

Támadásba lendültek, kunaiokat, és shurikeneket használva. A Kazekage homokpajzsa azonban kivédte a csapást, dolog, mi nem tetszett az elenfélnek. Néhány perc mulva, csapatunk tagjai külön-külön több ninjával küzdött már a tulélésért. Nekem is jutott ellenfél böven, szerencsére sikerült is hatástalanítanom öket, így gyorsan siethettem társaim segítségére. Szerencsére mind gyengéknek bizonyultak, sokuk még genin szinten voltak, így nem esett nehezemre elenük gyözni. Matsuri mellet pihegtem, amikor megjelent elöttem egy nagy termetű férfi. Elszörnyedve néztem rá, hogy mégis, hogy nöhet valaki ekkorára. Higadtságom visszanyerve nétem immár szembe a félelmetes ellenfélel. Támadásba lendültem, azonban a puszta erő mit sem ért a bestia ellen. Nem volt más választásom, használnom kellet a végső fegyverem, azt az erőt, amit szüleimtől örököltem. Kézjeleket formáltam, majd létrehoztam legerősebb jutsumat.

- Makyou Hyousho - kiáltottam, majd nyomban előteremtek a jégtükrük, amiknek titkát még senki sem volt képes felfedni. Egyetlen ellenfelem sem volt képes megtöni ezt a jutsum, mind odaveszett az, aki szembenézhetett vele. Most sem volt másként. Őrülten probált szabadulni csapdámból, reménytelenül.

- Komám, rosz elenfelet választottál - vigyorogtam rá, mire ő grimaszolni kezdett.

- Ezért még megöllek, te szajha - ordította, majd felém lendítette fegyverét. Vigyorogva folytatam a rituálét, jégtükreimbe rejtözve. Képem mindegyikre kivetült, mire elenfelem kétségbeesetten agyalt azon, hogy vajon hol rejtözhetek. Kifuladásig vette sorra a tükröket, elkapnia azonban nem sikerült. Végül meguntam a játékot, így elérkezve az utolsó fázishoz, előrántottam senbon tűimet. Végső csapásom után a behemot holtan csapodott a földre.

Megszüntettve a jutsut, rögtön társaimat kezdtem el kutani tekintetemmel. A többiek még küzdöttek, így gondoltam besegítek nekik, de ekkor azonban minden elsötétült előttem.

***

- Áu - jajgattam magamhoz térve. Igaság szerint fogalmam sem volt, hogy élek-e vagy halok. Probáltam felülni, azonban egy erős kéz visszatartott.

- Maradj nyugton. Pihenned kell - szólalt meg előtem valaki- Szót fogadtam, még akkor is, ha nem tudtam ki az ismeretlen ismerös. - Sulyosan megsérültél. Valaki jól kupán vágott. Nem is tudom elképzelni, hogy hogy lehettél ilyen ovatlan... -sóhajtotta, majd elmozdult előlem.

- A kazekage? - érdeklődtem küldetésem célpontja felöl.

- Jól van - válaszolt.

- Elindultak már tovább? - lérdezősködtem tovább.

- Nem. Egy hét mulva lesz csak a megbeszélés, ezért úgy döntött, hogy csak három nap mulva folytatjuk utunkat. Addig mindent elterveznek, hogy egy újabb támadás esetén minden rendben menyen.

- Értem - mutattam jelét annak, hogy hallotam amit mondot.- Miért kötözted be a szemeim? - kérdeztem pár perc mulva.

- Megsérült a szemed. Mikor először magadhoz tértél nem láttál. Pár nap mulva talán jobban leszel.

- Sajnálom - motyogtam lehalngoltan.

- Mit? - kérdezte az ismeretlen.

- Ahelyet, hogy biztosítanám a Kazekagénak a biztonságos utazást, bajba keverem saját magam, ezzel hátráltatva őt. Én hülye - sajnálkoztam.

- Minden rendben lesz ezután - próbált nyugtatni.

- Deho... - akarodzott a válasz, azonban megtorpantam.

" Minden rendben lesz ezután"

Villámcsapásként ért a felvilágosodás. Ez a hang, ez a mondat... Ezt mondta akkor is, amikor kislányként kimentett arról a szörnyű hejről. Ő volt az.. ő volt az, és sajnos most sem láthatom meg az arcát...

Sírni volt kedvem, azonban tartottam tőle, hogy csk árt a szememnek, így probáltam fékezni előtörő zokogásom, azonban nem ment. Patakként keztek el ömleni könyeim.

- Te voltál... - lehetlem. - Te mentettél meg akkor - nyögtem ki végül, majd halottam, hogy nagyot sóhajtva melém telepszik és végül megszólal.

- Igen, én voltam - valja be, majd érzem, hogy ujai közé vesz egy hajfürtöt, és játszani kezd vele. - Nem gondoltam volna, hogy még emlékszel rám - folytatta. Szavai öszintén csengettek, éreztem, s tudtam, hogy megnyugodott tudva, hogy emlékszem rá.

- Sosem tudtalak elfelejteni, annak ellenére, hogy az arcod sosem láthatam. Mindig csak ahangod volt, ami emlékesztetett létedre...

Halgatott. Mindketten halgattunk. Kezei közé fogta arcomat, majd olyat kérdett, ami nagyon meglepett.

- Szereted volna látni az arcomat?

- Igen - dadogtam meglepedten. - Igen - ismételtem meg elhaló hangon.

Ajkai puhán érintették enyéimet, mintha az őrületbe akarnak kergetni e cselekedtével, aztán amennyire szeliden indult, épp annyira szenvedélyessé vált a játék. Ajkainak édes izze elbódított, minden megszünt létezni körülöttem. Nem volt semmi más, csak ő és én, meg az a boldogító érzés, amit iránta érzek.

- Nem kell lásalak ahoz, hogy tudjam mit érzek irántad - sutogtam neki levegőért kapkodva. - Boldog vagyok addig, míg hallom a hangod.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(sayuki, 2012.03.18 18:43)

iigen, megint én vagyok.Azért írok mert már nagyon nagyon rég volt friss :(.Azért remélem lesznek még mert nagyon vagányak a ficcek.Ennek a kövi részét várom a legjobban. :)

folytit

(sayuki, 2011.12.24 17:34)

nagyon nagyon jol sikerult.uuuh , kivancsi vagyok kik lehetnek. a rendes tortenetben benn vannak?minel hamarabb irj fojtit:)

(Sherry, 2011.07.31 15:37)

Foytasd mert király csak miota éretségik voltak nem nagyon láttunk csak mert már nyár van!

Re:

(haku16, 2011.07.31 20:40)

Hali:D
Nos igen, éretségik óta nem naon voltam elérhető, kezdve onnan h egyetemre való beiratkozás, aztán a helyem visszaigazólása nameg még a számitógépem is elromlott, egy hétig dolgoztam és most meg baromira szerul vok... bocsi, tényleg.. majd igyekszem a folytatással, igérni azonban semmit sem szeretnék, mert kitudja, hogy mikor érek oda, hogy leüljek ismét normális gözerővel irni. Gomene, még egszer :( szió

-

(..., 2011.06.16 21:42)

Hali megint én vagyok az a névtelen író aki a Nevess mert van min! című történeted legelső részéhez is írtam kommentet. Nagyon jó a történet kérlek minnél hamarabb folytasd mert mostanában egyre jobban érdekelnek ezek a történetek csak egy dolgot nem értek hogy az előző részben még byakuganja volt most meg haku jégtükreit használja de lehet hogy csak én figyeltem erre a pöszke részletre és te ezzel csak arra akartál utalni ,hogy ezért olyan jó sinobi mert két véröröksége van vagy csak egy aprócska bukás volt.Ettől eltekintve ez is fenomenális rész volt mint a többi. :)

Re: -

(haku16, 2011.06.16 23:43)

hupsz ^^" bocs, uj latszik sikerulot elrontanom a dolgot. Nos emlekesztem ra, hogy Shizunak van valamifele veroroksege, csak mar azt nem tudtam, hogy meiket irtam..... Ujraolvastama fejezeteket, de talan tul figyelmetlen voltam, es iogy atsiklottam a reszleteken. Gomene, azonnal kijavitom a hibam. Jah, es kosz h szoltal , rendes toled :D Igazatol Shizunak gondoltam inkabb a Yuuki klan verorokseget adom, mint a Hyuugaket. azt minden fanficben meg lehet talalni, ezt viszont nem... izgalmasabb es kicsit egyedibb is talan... nah, mind1.
A kovetkezo fejezetet igyekszem majd megirni, csak sajna az eretsegik kellos kozepen vagyok... tanulas ezerrel XD
Kosz meg egyszer h szoltal : )
Szio!

*-*

(Hanna, 2011.06.16 00:19)

wáááóóóó gyorsaan folytaadsd mert nagyoon jóóó *-*

WoW

(Ritu, 2011.05.06 18:36)

Hát ez elképesztően jó lett! *-*