Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A senki

2011.02.07

Sötétség, dög szag, párás levegő, és nyomasztó csend. Fészkelödöm, sehogy sem találom a helyem. Kiráz a hideg ettől a borzalmas heyltől, de mit tehetnék? Beletörödtem már a helyzetembe, tudo, hogy örökre itt maradok. Úgy látszik nem hiányzom senkinek...

A tökéletes csendet, léptek zaja töri meg, mely egyre közelebbről halszódik. Néhány lépés után újra csend lesz, majd kattan a zár és nyilik az ajtó.

A háttérben harc zaja körvonalazodik ki, melyet a sikolyok és friss verszag bizonyit, mig valaki felém nyujtja a kezét. Habozok, mert félek. Félek, hogy megint kisérleteznek majd rajtam, hogy megint bántani fognak, de végül megragadom az alkalmat, és szorosan belekapaszkodok a felém nyújtott segitő kézbe.

Nem látom megmentőm arcát, csupán halk hangja bizonyitja, hogy ez nem egy állom, hanem a valóság, csupán biztató szavai:" Minden rendben lesz ezután."

Karjaiba vesz, majd pihekönnyű testemet cipelve szaladni kezd a kijárat felé. Szive hevesen dobog, és egyre gyorsabban veszi a levegöt: elfáradt. Olyan jó karjai közt lenni, békesség tölt el, és végre úgy érzem, van miért élnem.

Már a kijártanál vagyunk, amikor robbanás zaját hallom, majd megrezzen a föld alattunk. Megmentőm nem törödve e apró jellel, folytatja útját, ami sajnos nem volt valami jó ötlet: beszakad alattunk a talaj, és zuhanni kezdünk. Megijedek, igy nagy nyüzsgésemben kicsuszok karjai közül. Utánam nyul, megragadja a karom, mig másik kezével blekapaszkodik egy sziklába. Szorosan fogja a karom, nem akar elengedni, de én már lassan nem birom. Tériszonyom van, fázom és félek. Lassan már reszketek a hideg miatt, kezem csuszni kezd, és bármennyire probálok megmentőm karjába kapaszkodni, nem megy. Könnyek szántsák fel koszos arcomat, amit por, és száradt vér takar,és érzem, hogy már nem birom tovább. Könyörgök neki, hogy ne eresszen el, de nem válaszol semmit. Percek telnek el, majd érzem, hogy itt a vég, majd megszűnik a szoritás a karomon.

***

Sikitva ülök fel ágyamban megint. Lassan egy hónapja ugyan az a rémálom gyötör... minden eggyes éjjel, minden eggyes alkalommal, amikor elalszom úgyan azt álmodom, a kiszabadulásomtörténtét. Szokatlan modom mindig akkor ébredek fel, amikor megmentőm szemébe nézhetnék.

Olyan régen történt mindez, ha talán nincsenek ezek a rémálmok, örökre elfelejtettem volna. Megmentőmből egy dolog maradt meg emlékezetemben, a hangja, semmi több, és talán ezt bánom a legjobban. Furcsa egy dolog, hogy úgy szeres valakit, hogy sosem láthattad az arcát, sosem nézhettél a szemébe, hogy nem mondhatál annyit sem neki, hogy: köszönöm.

Mint élő halot mászok ki az ágyamból, majd gyors tusolás után, elindulok a munkahelyemre, hogy teljesithessem a rám ruházott feladatokat. Út közben sok mindennen gondolkodom, azon, hogy ki vagyok én igazából, van-e multom. Mikor a korházban felébredtem, csak annyit közöltek velem, hogy ezentúl Homokfalú polgárként élhetek. Nevemet kérdezték, de én azt sem tudtam, hogy mi az. Végül a kazekage nevezett el Sasaki Shizunak.

Sasaki Shizu, egy senki, akinek nincsenek szülei, rokonai, és boldog emlékei... ez vagyok én.

Lasan lépkedek az utcán. Egyáltalán nem érdekel a munkám, annak ellenére, hogy magas rangot töltök be. Ambu kapitányként sajnos lemondással jár az élet, nincs magánéletem, nincsenek álmaim, és célom az életben. Akkor, mégis miért élek, mi a sorsom? Jelentéktelenül élni, mult, és jövő nélkül nem valami ragyogó életkép, de mit tehetnék, a sors ellen egyedül nem vagyok képes küzdeni. Talán, ha ő itt lenne, akkor képes lennék rá, de igy nem... őgy nem, hogy nincs erőfórrásom, amiből feltöltödhetnék a nehéz pillanatokban.

Pár perces séta után megérkezem uticélomhoz, majd átlépem azt a láthatatlan határt, ami megszabja, hogy mennyire mutathatom ki az érzelmeim. Irodámba érve éppencsak leüllök kényelmes székembe, amikor az egyik emberem azzal a hirrel érkezik, hogy egy hosszabb küldetés a legutobbi "jutalmam"

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali

(haku16, 2011.02.10 22:01)

Szio. Nos, koszi, hogy ezt a fejezetet is elolvastad, ami kivetelesen egy masik torim kezdo resze volt csupan. A hetvegen talan erkezik a folytatas, nameg a masik torijeimnek is. Raadasul, vegre valahara, megprobalom befejezni a NejiTen fanfictionomat is, eleg reg ota irom, ideje lenne mar, mi? :D
Tovabbi jo olvasgatas, es koszonom a kritikat. Isten tartsa meg a jo szokasodat :)

hali

(Andie, 2011.02.09 08:31)

Ügyi vagy, nagyon jó és érdekesnek ígérkező alkotás. :)Én tuti olvasni fogom a folytatást. :)