Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kisértsd meg a sorsot!

2011.06.18

 

Emlékszem, órákon keresztül beszélgettünk még azon a napon, addig, amig Mikoto asszony meg nem zavarta meghitt pillanatot. Bocsánatkérő mosolyal ölelt meg, majd suttogott annyit halkan nekem, hogy: - Gomene...

Tudtam mire érti, hiszen számára mindig nyitottkönyv voltam.Tizenévesen már mefordult utánam pár tekintet, és azonban nem vettem figyelemben egyetlen férfineműt sem, kivétel a családtagokat, nameg az a lökött gyereket, Narutot. Onee-sannak kezdet feltünni a dolog, és nemegyzser probálta bemesélni nekem, hogy valami baj van a hormonjaommal, mert nem működnek rendesen. Hát a helyzet az, hogy igen is működtek, a gond csak azzal volt, hogy csak egyetlen férfiegyed volt képes tökéletesen játszani a hormonszintemmel...

Tizennégy lehettem, amikor legelőször felmerült bennem, hogy Sasuke nekem sokkalta több, mint amennyire addig értékeltem... Rohamosan "rosszabodott" az állapotom, olyannyira, hogy szinte hetekig nem mertem a szemébe nézni a bűntüdat miatt. Szánalmas kis csitrinek tartottam akkor magam, de megfogadtam, hogy megprobálok normális emberként beszélni hozzá, nem paradicsomfejű zöldségként.

Egy nap Mikoto-san segitségemet kérte, én meg természetesen nem utasithattam vissza, mondanom sem kell, hogy szinte sokkot kaptam, amikor rájöttem, hogy mit tervez. Sasuke alapjába véve mindig is egy rendetlen lurkó volt és túl kényelmes. Elvárta, hogy az édesannya szedje össze a koszos ruháit, a tisztákat pedig szépen kivasalva tegye azok helyében, s természetesen pár napon belül a ragyogó rendnek a szekrényéből, napok alatt lába kelt... Kicsit elkeseredve lépkedtem a fiú biródalmába, azon gondolkodva, hogy milyen kegyetlen a sors velem, ha azonban tutdam volna, hogy milyen szinten megalkázó és kinos beszélgetésbe keveredek potanyámmal, eszembe sem jutott volna panaszkodni a fenvalónak.

- Sakura, már egy ideje foglalkoztat egy két dolog... rólad és a fiamról. - Nem mer egyből a dolgok közepébe vágni, helyete kertelve probál kiszedni belőlem pár információt.

- Igen? - kérdem kiváncsian.

- Mond csak, mikor leszel képes megbizni annyira bennem, hogy elmerd mondani nekem a félelmeid, a vágyaid? - kérdezte komoly tekintettel.

- Nem tudom - sóhajtottam lehajtott fővel. Nem akartam, hogy lássa zavaromat, meg vöröslő arcomat.

- A fiam még ostoba ehez az érzéshez, kamasz és nagyon is élvezi azt, hogy néha kiszedhet a béketürésből téged, de te, mint azt az utóbbi időben tapazstaltam, kicsit átértékelted a dolgokat köztetek, és valami igencsak érdekes dologra jöttél rá - mosolyog rám szeliden. - Rajtad is kifogott a tinikor leggyakoribb betegsége - nevette el magát a fiatal hölgy.

- Vagyis? - kérdeztem rá értetlenül.

- A szerelem - válaszólta mosolyogva, majd magához huzott és szorosan átölelt. - Az én buta fiam még rengeteg ideig fog sértegetni és bántani, amig rájön, hogy mennyire fontos vagy a számára. Sakura, én csak arra kérlek, legyen türelmed várni rá, addig mig felér az érzelmeidhez, és végül teljes mértékben vizsonozni tudja őket - szoritotta arcomat két keze kőzé, majd homlokon csokolt. - Igérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz rá, de legfőképpen a szivére...

- Miért tőllem kéri ezt, és nem gondolja, hogy ezt elhamarkodja? Mivan, ha nem én vagyok az, akire Sasukénak szüksége van, hanem valaki más, valaki ismeretlen? - kérdem tőle összezavarodottan.

-Te is tudod, hogy milyen ő valójában... ritkán enged magához közel valakit, ez alól viszont te kivétel vagy. Emlékszel a napra, amikor hozzánk kerültél? - kérdezte mosolyogva.

- Igen - válaszoltam bátortalanul.

- Nagyon féltékeny volt rád akkor. A kocsiban is egész hazáig duzzogott, azt viszont még én sem tudtam, hogy miért - nevette el magát.

- Erre én is kiváncsi volnék - jegyeztem meg apró mosollyal az arcomon.

- Hadd idézzem szó szerint az elmondottait:

" - De kaa-san - probálta bevetni a régi megszokott modszert, amjd amikor tudatosult benne a dolog, hogy ez nem megy, előszedte legbájosabb mosolyát, nameg a kinemhagyható kutyusszemeket és rámvigyorgott.

- Mi a baj van Sasuke-kun? - kérdeztem rá végül, miután felvettem az ölembe. - Jaj, én pici fiam... miért duzzogsz most? - kérdeztem tőle mosolyogva.

- Mindenki csak vele foglalkozik. Engem már nem szeret senki, és ő is utál - válaszólta öszintén, majd utjára engedett pár rákoncatlan könycseppet.

- Jaj, de buta vagy - nevettem kinaivságát, majd szorosan magamhoz öleltem őt. - Tudod, neki nincs mamája, se papája, ezért mostantól mi helyetesitsük a családja szerepét. Tudom, hogy Itachi nii-san förtelmes testvér, azonban kérlek, légy te Sakurával kicsit jóbb, mint fivéred. Szüksége vanmost valakire, aki megmosolyogtassa - suttogtam neki, majd homlokon csokoltam és letettem karjaimból. - Mos erigy, meny és hivd le vacsorázni, és semmi hülyeséget ne csinálj, különben Mamazilla haragjával nézzel szemben - grimaszoltam rá idétlenül, mire drága kisfiam nevetve menekült "Mamamzilla" elől. "

Nevetni kezdtem az egykori kisfiú naivságán, féltékenységén, de mosolyognom kellet, ahogy Mikoto-san kisfia felhötlen viselkedéséről mesélt.

- Akkor, az első éjszaka beférközött az ágyamba, majd ravaszságával rávett, hogy kövessem utasitásait - mosolyogtam az édesannyára. - Azt mondta: " Láttam, hogy unod a mesét, ráadásul szerettem volna váltani veled pár szót. Habár igaz, elég keveset beszélsz lány létedre... " - idéztem szavanként mondottait. - Vicces volt a helyzet, idegen és mégis kellemes. Már akkor megfogott benne valami, csak még nem tudtam azt, hogy ezt úgy nevezik: Szerelem. Egy percig sem akartam visszaélni a bizalmukkal, viszont bármennyire is probáltam csirájában felfolytani a dolgot, teljesen lehetetlen küldetésnek bozonyult a dolog. Ez már nem csak rajtam mullott, de ha úgy is lett volna, egyszerűen képtelen lettem volna elszakitani a hozzá füzüdő kötelékeket, s most már tudom, hogy hiba is let volna megtennem. Nem álmodok róla, hogy egyzser talán majd ilyen szinte viszonozza az érzelmeimet, megelégedek azzal, ha kicsit is szeret, a többi majd talán az idő múlásával alakul, és a mostani kétésgeim elpárolognak, mint a forró viz...

- A fiam szeret téged, csak még nincs ennek tudatában...- mosolygott rám lágyan " anyúkám". - Okos gyerek ő, csak ezek alelki dolgok mennek szegénykémnek ilyen gyatrán... - tör ki belőle a nevetés, ami engem is magával sodor. - Tudod, örülnék, ha majd egyzser te lehetnél a menyem - visgorgott rám az Uchiha anyuka, majd ezzel távozott is a szóbából.

- Örülök, hogy újra itt vagy - mosolygott rám, az immár negyvenes évei végefelé járó kicsinyke asszony.

- Én is örülök, hogy újra láthatlak, Kaa-san - erednek el könyeim, majd szorosan magamhoz ölelem törékeny testét és szabadjára engedek pár kosza könycseppet.

- Jaj fiam, ne méreges ennyire gyanakodva minket! - szidja mosolygó fiát. - Sakura. Ideje lesz kézeid közé vedd a fiamat. Ezután már te vigyázol rá - suttogja halkan fülembe szavait, majd mosolyogva megindul az ajtó felé. - Gondolom a régi szóbád kérd vissza, megyek és szolok is Suzuki-sannak, hogy elkellene a segitség - invitál haza az anyám, majd rémkacsint, és újból magunkra hagy.

- Mit mondott neked előbb az anyám, hogy ilyen jókedved van? - kérdi pár perc néma csönd után.

- Csak annyit, hogy merjek öszinte lenni magammal és a környezetemben előkkel - mosolyogtam rá szélesen. Abban apillanatban eldöntöttem, hogy megkisértem a sorsot és őrültésget követek el, még akkor is, ha nem túl jó ötlet.

- Ezért ez a felhőtlen jókedv? - nevet rám, ami máris egy jó jel, ahoz képest, hogy pár órája még karjaim közt tombolt.

- Nem... nem ezért - mosolygok rá elnézően, mire kiváncsian rám szegezi sovárgó tekintetét.

- Hanem? - kérdi szinte suttogva, mire bátorságom egyre csak nő, és cak nő és végül kimerem mondani azt, amire azt hittem sosem leszek képes.

- Szeretlek, Sasuke.

Szemei tányér nagyságúra tágulnak ki, rejteni sem tudná döbnbenetét, én azonban elszántan és türelmesen várok rá, hogy szavaim beleégjenek a tudatába, és végül kinyögjön valamit. Szégyenlősen lehajtja a fejét, majd elfordul tőlem, és végül megszólal.

- Én is téged - reagáll vallomásomra.

Pár pillanatig dermedten állok jelenlegi helyemben, majd ajkaim egy boldog mosolyt kezdenek imitálni. Nem fordul meg, de tudom, hogy öszintén beszél, ő sosem csapna be.

- Mindig is azt hittem, hogy számodra csak egy hülyegyerek vagyok, de nagyon boldoggá tesz az, hogy most itt vagy, és azt állitod, hogy szeretsz - szólal meg pár perc múlva. - Ha az előbbi vallomásod komolyan gondoltad... - hagya abba egy pillanatig a beszédet, amig felém fordul. - Ha komolyan gondoltad szavaid, bizonyitsd be, hogy nem hazudtál - néz rám elszántan, de tekintete mosolyog.

Eléje lépek, majd lassan végigsimitok makulátlan börén. Megadóan simul bele simogatásomban, ezzel is tudatva velem, hogy ő telsejen öszintén gondolta az előbbi vallomását. Tekinteteink összefonodnak, és gyanitom, hogy bármiféle képpen probálnék szabadulni a rám meredő fekete gyönyöktől, semmiképp sem zárulna sikeresen ez a küldetés. Egy elgyötört sóhaj szalad ki a számon, majd lesütöm tekintetem egy pillanat erejéig. Elszántan pillantok rá, majd céltudatosan szájára tapasztom ajkaim. Elkeseredve huzondnék el ajkaitól, amikor már lassan egy perce kostolgatóm ajkait, ő viszont nem reagáll ebcézésemre, amikor karjai lendületesen derekam köré fonja, szorosan magához von és mélyiti csókunkat. Elképesztő, ahoigyan nyelve a szájüregemben matat, percről-percre egyre jóbban felcsigázva vele hűtlen testemet. Percekig tart a csóda, amit első csóknak neveznek, és őrülök, hogy mindvégig neki tartogattam ezt az ajándékot.

 - Nagyon szeretlek - ismétli el vallomását számba lihegve, majd újból lecsap izzét szomjazó ajkaimra.

Előző

Következő

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

(bemo, 2011.09.04 20:11)

folytassd szupiiii!!!!!!!!!!!!!!!

*.*

(Fancy, 2011.06.18 15:01)

DE JÓ folytasd már alig várom a kövi részt

Második komment!! ^^

(Ritu, 2011.06.18 12:36)

Ez elképesztően jól sikerült!!! :D Nem hittem volna hogy a kívánságom teljesül. ( Azt kívántam amikor az előző részt olvastam, hogy a köviben legyen csók. És tádááá!!!) Így tovább!!! Jó vagy Haku16!!! :))

Szia:)

(Andie, 2011.06.18 12:12)

Szuper fejezet volt, Mikotot én is ilyennek képzeltem, bár nem sokat mutattak belőle a Narutoban. Fura volt számomra, hogy ilyen hamar összejöttek, de bizonyára jó okod volt rá. :) Kíváncsian várom a folytatását.