Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Érkezés II.

2010.07.18

 

4. Érkezés II.

Itachi

Elcsodálkozom azon, hogy Sasuke szótlan tűri az utazást. Egy ideig jól aludt, ezért irigyeltem is. Egy kicsit furdal a lelkiismeretem, hogy reggel úgy beszéltem vele. Amúgy is szegény olyan szerencsétlen, és én még tettem rá egy lapáttal. Mondhatom, ez az a " Nagy szeretet ". De hát mégis mit tehetnék? Úgy elzárkózik minden és mindenki elől, hogy sokszor azt hiszem, egyedül vagyok. Már kezdem unni az egészet, tudom, hogy az öcsém és vigyáznom kell rá, a szívem is ezt diktálja. De már teljesen elfáradtam. Lassan négy éve, hogy folyton így viselkedik. Csodálkozom, hogy még nem őrültem meg mellette.
Egy kicsit idegesít a gondolat, hogy bár beleegyezett, nem örül annyira a költözésnek. Miatta döntöttem úgy, hogy véget vetek az egésznek, mert szeretném végre élni látni, barátokkal körülvéve, egy lány oldalán, aki boldoggá teszi. Én otthagytam a barátaimat azért, hogy végre életet leheljek belé, és remélem, hogy az áldozatom nem lesz hiábavaló. Folyton a haverok jutnak eszembe, hogy milyen jól elvoltunk. Igaz, a legjobb haverom négy éve elköltözött, és többé nem hallottam róla. Még most sem értem, hogy miért ment el. Igaz, azon hamar túltettem magam, hogy ő elment, de sajnos magával vitte a húgát is, Hikarit, életem nagy szerelmét.
"Egy osztályba jártunk. Barátságos és örökké vidám lány volt. Mikor a közelében voltam, sokszor meg sem mertem szólalni, és ha mégis, folyton csak dadogtam. Végül elszántam magam, hogy ha törik, ha szakad, meghódítom. Épp a tizennyolcadik szülinapom bulijára vásárolgattam Sasukével, amikor véletlenül szó szerint belebotlottam. Mindketten a földön kötötunk ki, ő alul, én rajta. Megdöbbenve nézett hosszasan a szemeimbe. Viszonoztam a gesztust. Annyi érzést tudtam kiolvasni a szeméből, mint soha máskor. Nehezen hittem el, hogy ő van alattam, az a lány, akit szeretek. Az ösztöntől vezérelve lejjebb hajoltam és megcsókoltam. Örömmel vettem tudomásul, hogy a csók viszonzásra talált. Egymás ajkaitól elszakadva pár pillanatig csak néztük egymást. Végül én reagáltam előbb a történtekre. Gyorsan felálltam róla és őt is felsegítettem. A következő percben már egy fülig pirult Hikarival álltam szemben.
- Hikari, mondd, jól vagy? - kérdeztem óvatosan, nehogy megijesszem szegény lányt.
- Sajnálom, Itachi-kun, kissé ügyetlen voltam, nem volt szándékos... én tényleg nagyon sajnálom... nem... - próbálta magára vonni a felelősséget, én azonban nem voltam hajlandó tovább hagyni, hogy saját magát hibáztassa. Egy szenvedélyes csókkal fojtottam belé a szavakat. Nagy örömömre a csók újra viszonzásra talált. Kezeim dereka köré fontam, és szorosan magamhoz húztam. Elszakadva egymás ajkaitól egymás szemeibe néztünk. Hirtelen a kezeit a nyakam köré fonta, majd megcsókolt. A szüleim halála után először éreztem, hogy nagyon boldog vagyok. Mikor elválasztotta ajkait az enyémtől, lassan távolodott el tőlem, hogy szemeimbe nézhessen. Csodálatos, barna szemeiben majdnem elvesztem, éreztem, hogy meg sem merek szólalni. Végül sikerült egyetlen egy szót kipréselni magamból, ami szívből szólt.
- Szeretlek! - Csak ennyit tudtam mondani, egy egyszerű szeretleket. Szótlan álltam és próbáltam kitalálni, hogy ő vajon viszonozza-e ezt az érzést. Szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam a számomra oly fontos kérdésre a választ.
- Én is szeretlek, Itachi-kun! - mosolygott rám Hikari. Szívemet egyből egy égető érzés borította el, a szerelem, mely viszonzásra talált.
Aznap este úgy mutattam be őt a vendégeknek, mint életem nagy szerelmét. Mindenki irigykedve nézett rám, hogy végül sikerült elmondanom, hogy mit jelent ő számomra, és hogy végre boldog vagyok. Nagyon jól kijöttünk egymással. Sokat beszélgettünk, teljesen megértettük egymást, de ezen nem is csodálkoztam, hisz mindketten árvák voltunk. Úgy gondoltuk, hogy egymás nélkül élni se lenne érdemes.
Pontosan emlékszem arra a napra, mikor az enyém lett. Úgy éreztem, nálam boldogabb ember nem létezik a földön. Mindössze 18 éves voltam. Ő volt nekem az első, és én is neki az első. Ez a gondolat csak még boldogabbá tett.
" Egy este moziba készülődtünk, megünnepelni, hogy lassan már 3 hónapja együtt vagyunk. Lassan fújdogált a szél, mikor elindultunk, de gondoltuk, hogy esernyőre nem lesz szükség. Sajnos tévedtünk. Mozi után elmentünk a kedvenc éttermünkbe és megvacsoráztunk. Minden olyan mesés volt. Igaz, az egész kapcsolatunk irigyelni való volt, mert bár 3 hónap telt el attól a naptól, hogy összejöttünk, mi mégis úgy éreztük, mintha ma estünk volna szerelembe. Félúton hazafelé eleredt az eső. Mivel az ő házuk volt közelebb, hát oda mentünk.
- Francba! - szóltam el magam. - Miért kell éppen ma esnie? Elrontotta életem legjobb napját.
- Semmi baj, Itachi-kun! Gyere be és törölközz meg egy kicsit! Én addig készítek teát - mosolygott rám szerelmem.
- Rendben! - válaszoltam egy mosoly kíséretében. Nem sokszor jártam barátnőm házában, viszont mindig csak egy jelző jutott eszembe, mikor ide jöttem: otthonos.
- Kész is van! - hozott a kezében egy tálcát, melyen két bögre tea, cukortartó és egy kis tányérkán citrom volt. Mindig hozott citromot a tea mellé, mert tudta, hogy én így szeretem. - Tessék, ahogy szereted.
- Köszönöm! - suttogtam, és az ölembe húztam, hogy megcsókolhassam. Olyan szenvedéllyel csókolt vissza, hogy teljesen felcsigázott. Hosszúra elnyúlt a csók. Éreztem, hogy lassan a határaimhoz érek, és nem tudom tovább türtőztetni magam. Lassan elválasztottam ajkainkat és mellém ültettem, kezébe adtam a teáját, majd én is elvettem a másik csészét. Lassan, nyugodtan megittuk a teát.
- Itachi, csurom víz a hajad! - szólt rám ijedten Hikari. Rá két percre arra eszméltem, hogy kibontja a hajam és egy törölközővel kezelésbe veszi. Nagyon jól esett a gesztus, túlságosan is jól. Éreztem, hogy lassan elvesztem az uralmat a testem fölött. Hihetetlen, hogy csak ettől megindult a fantáziám, de mit tegyek, nem tudok neki ellenállni. Utolsó erőmmel azon voltam, hogy lecsillapítsam a vágyaimat. Leült mellém és úgy folytatta a szárítgatást.
- Nagyon szép a hajad! - dicsért kedvesen.
- A tied gyönyörű ! - dicsértem meg én is őt. Sajnos a köszönet a bókért egy csók volt, ami ismét az őrületbe kergetett. Magamhoz öleltem és magamra húztam. Nem vonakodott, készségesen csókolt anélkül, hogy idegeskedett volna a különleges helyzet miatt. Ahogy teste az enyémhez simult, lebuktam. Azonnal megérezte, hogy merevedésem van. Pironkodva mosolygott rám, majd felállt rólam.
- Gyere! - fogta meg a kezem és elkezdett vonszolni maga után. Egy kis idő múlva a szobájába érütnk. Gondosan becsukta az ajtót, majd bezárta azt. Csak akkor eszméltem fel, hogy miért is kellett ide feljönnünk. A szemeiből kiolvastam, hogy őt is hajtja a vágy. Akar, olyannyira, mint én őt. Mint a kiéhezett állat, csaptam le ajkaira. Hosszan, szenvedélyesen csókolóztunk, de sajnos levegőhiány miatt meg kell szakítsuk.
- Én még soha nem voltam senkivel! - teszi az ártatlan kijelentést Hikari. Meglep, mert gondoltam, hogy valamelyik eddigi pasijával már átment ezen, de nem. Szívemben nagy örömöt érzek, hisz én lehetek neki az első, és ő nekem.
- Én sem voltam még senkivel! - válaszoltam őszintén. Egy pillanatra elbizonytalanodott, de végül ajkaimért kapott és vetkőztetni kezdett. Meglepett a bátorsága, hisz én egyáltalán nem éreztem bátornak magam, de sajnos már nem bírtam magammal. Lassan, óvatos mozdulatokkal megszabadítottam pulcsijától, míg ő engem ugyanettől az útban lévő anyagdarabtól. Lassan haladtunk a vetkőztetéssel. Megremegtem, mikor alsóneműben megláttam kedvesem formás idomait. Minden olyan szép rajta, mintha nem is ember volna, hanem valamilyen Istennő. Ledőlt az ágyra, én pedig négykézláb fölé magasodtam. Hirtelen kapott ajkaim után, és szenvedéllyel csókolt. Lassan megváltam ajkaítól és a nyakát kezdtem el csókolni. Óvatosan haladtam lefelé, nehogy megijesszem, na meg, hogy teszteljem saját magam, mire is vagyok képes. Nem vagyok valami jártas ebben a témában, szóval további teszteket végeztem tesztalanyomon. Beleremegtem, mikor kecses kezeit mesztelen mellkasomon éreztem. Egy apró mozdulattal alul találtam magam. Az ölembe ült és megcsókolt. Ajkaimtól elválva megtette ugyanazt az utat, amit én őrajta. Mikor elvégezte kis játékot, amivel még jobban feltüzelt, megint én kerültem felülre.
- Hátrányban vagy! - gúnyolódott velem, majd az övemért nyúlt, hogy megszabadítson nadrágomtól. Sikeres akciója után folytattam tevékenységemet, és kibontottam melltartóját, majd lecsaptam kebleire. Még egy ideig elidőztem rajtuk, de éreztem, hogy lassan rátérhetnénk a lényegre. Óvatosan vettem le a bugyiját, hogy megcsodálhassam azt a pontját, amiben ő különbözik tőlem, azt a pontot, ami őt nővé teszi. Megfeszült a teste, amikor ízlelgetni kezdtem odalent, de lassan oldódni kezdett. Egy idő után sikerült eljuttatni őt a csúcsra, amit elégedett sikolyokkal jutalmazott. Már én is vágytam a beteljesülésre, és ez ügyben cselekedtem is. Levettem az alsóm, lassan széttártam a combjait, és közéjük térdeltem. Szenvedélyesen megcsókoltam Hikarit, hogy biztosítsam: vigyázni fogok rá. Férfiasságom a hüvelyéhez illesztettem, majd lessen beléhatoltam. Apró sikolyokkal és férfias nyögésekkel árasztottuk el a házat. Görcsbe rándult a teste, ahogy megérzett benne engem. Nem mozdultam, vártam, hogy szokja, na meg nekem is tetszett ez az új érzés, amit a szűk, meleg kis öl ébresztett. Mikor éreztem, hogy feloldódik, lassan mozogni kezdtem benne. Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki, ezért nem gyorsítottam a tempón egészen addig, amíg Hikari szemrehányó tekintetével nem kerültem szembe. Szemeiből csak az irántam érzett vágy volt kiolvasható, amiből rájöttem, hogy már neki is kellemes. Gyorsítottam a tempón, és nemsokára mindketten elértük a csúcsot. Miután egy kicsit kifújtam magam, kicsúsztam belőle. Mellé feküdtem és magamra húztam, majd mindkettőnket óvatosan betakargattam és szorosan átöleltem. Nagyon boldog voltam, hogy az enyém lett, és ő is akarta, nem kellett, hogy ráerőltessem.
- Nagyon szeretlek! - mondta ki a számomra oly kedves szavakat.
- Én is nagyon szeretlek! - mondtam ki én is, amit iránta éreztem, és hogy nyomatékosítsam szavaim, homlokon pusziltam."
Ezek után a kapcsolatunk még jobb lett. Az esti dolgot még néhányszor megismételtük, úgy, hogy mindig tudtunk egymásnak meglepetést okozni. Mindenki azt gondolta rólunk, hogy soha nem hagyjuk egy egymást, hisz' nagyon szerettük a másikat.
Én is így éreztem addig a napig. Hito úgy döntött, hogy egy másik iskolában fejezi be a tanulmányait, és sajnos magával rángatta Hikarit is. Ekkor éreztem úgy, hogy a fennvaló minden jót elvett tőlem, amit valaha adott. Azóta semmit sem tudok róluk, sosem hívtak vagy írtak. A legjobban az fájt, hogy el sem köszöntek tőlem. Azok után nekem többé nem kellett barátnő, mert igazság szerint én és Hikari sosem váltunk szét, legalábbis nem mondtuk ki, és ha érzelmekre alapozunk, akkor részemről még nincs lezárva a kapcsolatunk.
Nagyon szerettem őt, és hiába a négy év, én a mai napig is halálosan szerelmes vagyok belé.
Gondolataimból az az apró tényező ránt ki, hogy megérkeztünk Konohába. Sasuke is elkalandozott egy kicsit, nem tudom, min gondolkodhat, de talán jobb, hogy nem látok bele a fejébe.
- Sasuke! Kelj fel! Megérkeztünk! - szólok neki, hogy végre befejezze a gondolkodást.
- Ez a házunk? - kérdi szűkszavúan, de mit is vártam tőle? Azonban egy dolgot nem tudott elrejteni előlem: nagyon kíváncsi, mi várja odabent.
- Hát igen! És tudom, hogy amúgy is kíváncsi vagy, szóval irány befelé! - parancsolok rá.
- Miért is ne? - von vállat, de nem mozdul.
- Akkor gyere már, és ne kéresd magad! - szólok rá még egyszer.
- Megyek! - szól vissza.
A ház számomra tökéletesnek tűnik. Nem túl divatos, egyszerű és szép.
- Na, öcsi, mit szólsz, klassz a kéró? - kérdem jókedvűen. - Na gyere, nézzük meg, mi van fenn! - szólok rá, mert látom, hogy elbambult.
Soha nem láttam Sasukét ilyen izgatottnak. Ahogy felértünk, máris benyitott egy helyiségbe, ami a fürdőszobának bizonyult. Nem időzött ott sokat, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott a másik ajtó felé. A folyosó másik végében lévő ajtóhoz ment, majd benyitott. Én is követtem a példáját, és benyitottam egy másik szobába. Nagyon megtetszett, hát úgy döntöttem, hogy ez lesz az enyém. Nem maradtam bent sokáig, kíváncsi voltam, mit gondol Sasuke. Gyorsan átmentem hozzá és örömmel vettem észre, hogy az ágyból mosolyogva a plafont kémleli.
- Na, látom, te is kiválasztottad a szobádat! - mosolygok rá.
- Ahha! Jól néz ki, nem de? - jön a sokat mondó válasz.
- Az enyémet látnád! - jelentem ki nevetve.
Erre rögtön rámemeli tekintetét, és rájövök, hogy nagyon kíváncsi. Van is oka, hisz' neki soha nem volt szabad az én szobámba tennie a lábát. Mikor kicsit voltunk, belopózott és tönkretette az egyik játékautómat, az egyetlent, amit apámtól kaptam. Azok után megtiltottam, hogy bemenjen a szobámba, még vészhelyzet esetén sem, még akkor sem, ha ég a ház.
- Megnézhetem! - vág unott képet, mintha ezzel át tudna verni.
- Felőlem! Na, gyere, a folyosó másik végén van! - Megragadom a karját és elkezdem ráncigálni a szobám felé. Igazság szerint a két szoba nem nagyon különbözik egymástól, szinte csak a színeikben. Na meg az az apróság, hogy az enyémnek nincs erkélye, szerencsére. Nincs túl jó emlékem az erkélyekkel kapcsolatban.

 

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.