Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. Érkezés I.

2010.07.18

 

 

Sasuke

Az utat majdnem végig aludtam, de nem is csodálkoztam ezen. Az utóbbi időben nem volt nyugodt napom, pontosan attól a naptól, mikor eldöntöttük, hogy elköltözünk. Tudom, hogy beleegyeztem, de valami azt sugallja, hogy gyökerestül megváltozik az életünk. Csak épp azt nem tudom eldönteni, hogy jóra vagy rosszra. Nincs mit tennem a sors ellen, el kell fogadnom, bármit is szán nekem. Mégis, azért nehéz elhinnem, hogy csupán jó dolgok fognak történni velünk, de nincs más választásom, mint kivárni az egésznek a végét. Nem tudom, hogy mégis mire számítsak, mert a sors nem könyörületes. Kijátssza az ember érzelmeit, teljesen mássá változtatja ezeket. Erre képes a sors. Talán a szívem legmélyén erre vágyom, hogy a sors kijátssza az érzelmeim, hogy rendeljen mellém valakit, akivel önfeledten boldog legyek, de tudom, hogy én erre nem vagyok képes. Én egy öntelt ember vagyok, aki nem képes másokat boldoggá tenni és más sem tehet engem boldoggá. Volt néhány barátnőm, de sosem voltam képes egyetlen csókot lehelni ajkaikra, sosem voltam képes kézen fogva mászkálni velük, arról a dologról meg ne is beszéljünk. A többi fiú folyton irigykedett, hogy a lányok nagy rajongással oda vannak értem, de ők nem értették, hogy nekem nincs szükségem egy ilyenfajta barátnőre. Nekem egy olyan lányra van szükségem, aki hosszútávon elviseli a hülyeségeim, mogorvaságom, kitart mellettem és befolyásol majd a változásban. De talán a sors nem kíván nekem jobb jövőt, nekem csak a magányt hagyja társul, ami lassan egy mély szakadékba taszít. Vajon épp ily kegyetlen lesz a sors velem? Vajon életem végéig egyedül élek majd, úgy, hogy senki sem emlékszik rá, hogy valaha létezett egy ember, akit úgy hívtak, hogy Uchiha Sasuke? Nem tudom, de már nem is akarom. Csak nyugalmat szeretnék, nyugalmat minden baj elől...
Remélem, hogy itt, Konohában az emberek nem néznek majd szerencsétleneknek, elfogadnak a hibáinkkal együtt, mert bármennyire próbálom takargatni, hát nekem is van jó néhány. Gondolataimból Itachi ránt ki, majd nyomában becsapódik az ajtó.
- Sasuke! Kelj fel! Megérkeztünk! - szól rám bátyám, mert látja, hogy elkalandoztam a gondolataimban.
- Ez a házunk? - kérdem szűkszavúan, de legszívesebben több száz kérdéssel ostromoznám bátyámat. De miért agyam meg neki azt amit akar? Csak hadd könyörögjön azért, hogy hozzászóljak.
- Hát igen! És tudom, hogy amúgy is kíváncsi vagy, szóval irány befelé! - mosolyog felém bátyám. Igen, megint tudta. Tudta, hogy nagyon kíváncsi vagyok! Talán gondolatolvasó lenne? Ah, azt azért nem hinném, de mégis sokszor tudja, hogy mit akarok hallani tőle, és ő eleget tesz hangtalan kérésemnek.
- Miért is ne? - vonom meg vállaimat tettetve, hogy engem nem érdekel, de hát igazából igenis érdekel.
- Gyere már akkor és ne kéresd magad! - szól rám bátyám, mert még mindig nem mozdulok.
- Megyek! - szólok vissza, mert egyáltalán nem hiányzik a fülsértő kiabálása.
Lassacskán kiszállok az autóból és az ajtó felé haladok. Bátyám kinyitja az ajtót és beljebb tessékel. Beérve egy nagy előszobába találom magam, ami be van bútorozva, mármint van fogas és cipőszekrény, ami elég modernnek és praktikusnak tűnik.
Az előszoba a nappaliba vezet, ami hatalmas, az egyik sarkába egy óriás kandalló díszeleg. A nappali bejáratával párhuzamos falat hatalmas polc takarja, ami dugig van könyvekkel, akár csak egy könyvtár. A nappali mellett ott az ebédlő és a konyha, meg a fürdő. Lenyűgöző, minden olyan mesés. Mind azt sugallják, meghaltam és a paradicsomban vagyok, de ez a valóság.
- Nah, öcsi, mit szólsz, ugye klassz a kéró? - kérdi mosolyogva Itachi, én egy apró bólintással közlöm véleményem felé. – Nah, gyere, nézzük meg, mi van fenn! - szakít ki a csodálásból. Fel az emeletre egy lépcső vezetett. Mikor felérünk, öt ajtó díszeleg a folyosón. Rögtön benyitok az egyik helyiségbe, ami egy nagy fürdőszobának bizonyul. Alapos munkát végezhettek itt, mert minden tökéletes. Kisietek a fürdőből, hogy kiválasszam a szobámat. A folyosó legvégén lévő ajtót vonzónak találtam, így gyorsan oda tartottam. Mikor benyitottam teljesen lenyűgözött a látvány. Egy hatalmas franciaágy a szoba közepén, az egyik sarokban egy íróasztal rajta egy újnak tűnő számítógéppel, hatalmas ablak egy ajtóval párhuzamosan, ami mögött egy fürdőszoba rejtőzött. Két hatalmas szekrény is díszítette még a szobát, egyszóval tökéletesnek találtam. Na meg tetszett az, hogy erkélye is volt, mely egy nagyszerű kilátást biztosított. Rávetettem magam az ágyra és jó nagyot ásítottam. El kellett, hogy ismerjem, nagyon kényelmes az ágy.
- Nah, látom te is kiválasztottad a szobádat! - mosolyog rám Itachi.
- Aha! Jól néz ki, nemde? - kérdem én egy kicsit sokatmondóan, ami nem szokásom.
- Az enyémet látnád! - vágta rá kacagva. Kíváncsivá tett, hogy milyen az ő szobája, és ezt az alkalmat most ki is használhatom, mert ő sosem engedte, hogy berontsak a szobájába, mintha valamit rejtegetni próbált volna előlem.
- Megnézhetem! - vágom oda tetetett unalommal, nehogy sejtse, hogy kíváncsi vagyok rá.
- Felőlem! Nah, gyere, a folyosó másik végén van! - És elkezdett ráncigálni a szobája felé. Beérve oda, ugyancsak egy hatalmas francia ágy, íróasztal, szekrény volt látható. A szobája nagyon hasonlított az enyémhez. A különbség a bútor és a fal színe, na meg nála még egy kis fotel is díszeleg az ablak alatt. Tényleg jól nézett ki, de én mégis csak az enyémet találtam szebbnek. Végül is az ő szobája egy kicsit kisebb, mint az enyém, ja és nincs erkélye.

 

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.