Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


32. Ki gondolta volna...

2011.06.01

 

Itachi

Valmi történt a napokban Sasuke és Sakura között, csak azt nem tudom, hogy mi. Egyik nap eléggé zaklatottan kullogott haza suliból, bezárkozott a szóbájába és nem volt hajlandó semmit sem mondani. Eleinte gondoltam valami sekélységen vesztek össze Sakurával, vagy megsértette őt, vagy csupán féltékenységi jelenetet rendezett le neki a lán, és ezért dühös, de nem így történtek a dolgok. Csak egy szerencsétlen véletlennek köszönhetem azt, hogy megtudtam az igazságot, ami eléggé bizar volt és megbotránykoztató.

Mikor Sasuke multkor elárúlta, hogy Sakurával járnak, rettentően boldog voltam, tudván, hogy végre bolond kisöcsém is maga mellé enged valakit, aki teljes szívéből képes szeretni őt. Hát persze, mert az élet oly nagy tündérmese...

Az egész mindenség úgy kezdődött, hogy a lökött tesókám, az éjszaka közepén kiszökött a házból, amire Hikari figyelt fel. Szegénykém azonnal figyelmeztetett, így én gyorsan a készülék után nyultam és tárcsáztam is a gzorshívás listán az egyes számot, majd vártam míg kicsörög, és végre felveszi a telefont. Csöngött egyet, ketőtt, majd felvette.

- Hol vagy? - kérdeztem, de felelett nem jött.

Percekig senki sem válaszólt, mintha csak véletlenül vették volna fel a telefont. Aggódni kezdtem, de aztán lenyugodtam némiképp, amikor meghallottam Sakura számonkerő hangját.

- Miért jöttél?- kérdezte ő, mire tesom mogorván válaszolt.

Az elkövetkezendő percekben ordítani lett volna kedvem, hogy milyen egy marha tud lenni szegény gyerek. Eleinte nem akartam halgatozni, de amiután elhangzott az a szó, hogy " szakítsunk" és a " megállapodás" egyre kiváncsibb kezdtem lenni.

Végül kiderült, hogy ez a két dilinyos kölyök, elprobálták játszani, hogy egy párt alkotnak, közben mégsem, de végül balul sült el a dolog, és annyira egymásba gabalyodtak, hogy most színtem megörülnek, ha nem lehetnek a másik mellett, és nem mondhassák ki öszintén, hogy mit éreznek a másik iránt. Sasuke szegény elég hosszasan probálta elmagyarázni, hogy neki nem elég az, hogy színészkedés gyanánt van mellette a lány, neki arra van szüksége, hogy szeressék, de Sakura nehezen kapcsolt. Végül kéétségbeesetten kellett kinyognie a teljes valóságot, félretéve a fenenagy Uchiha büszkeségét. Elhalgattak, de tudtam, hogy nincs okom beijedni, majd nemsokára ténylegesen megbizonyosodhattam, hogy semmi baj nincs, minden rendben lesz.

- Én is szeretlek - vallotta be végre Sakura is, hogy miként érez fivérem iránt, így végre nyugodt szívvel raktam le a telefont.

Percegik csak vigyorogtam gyerekes viselkedésükön, azonban szívem mélyén örültem, hogy nem volt annyira komoly a dolog, és most végre őcsém is olyan lesz, mint új korában.

- Hol van? - kérdezte melőlem Hikari.

- Sakuráéknit. Nincs semmi gond, de ma éjjel nem valószínű, hogy hazajön - válaszóltam hosszasan.

- Csaknem... - emelte ijedtem a kezét a szája elé Hikari.

- Nem hinném. Még gyerekek ahoz. Egyelőre még csak barátkoznak a gondolattal, hogy szerelmesek - mosolyogtam rá, majd egy apró csokot lehelve ajkaira kezdtem el terelgetni az ágyunk felé.

- Hé! Eről nem volt szó - dorgatott meg játékosan, majd kezeit nyakam köré fonta majd lecsapott ajkaimra.

- Nem gond, attól még lehet róla szó - vigyorogtam rá sokat sejtően, majd letelepedtem az ágyra vele együtt.

Másnap reggel eléggé fáradtan ébredtünk mindketten, ami nem is csoda, az éjjeli kis játék után. Gyorsan megregeliztem, majd benéztem, hogy Sasuke hazajött-e, vagy tényleg ott maradt az éjjel a lánynál. Hát, mint kiderült, az utóbbi dolog történt, így gyorsan összepakoltam neki valami tiszta rúhát, fogkefét, és azzal iszkoltam is a Haruno ház felé.

Hidan volt az ajtónyító, akinek röviden elmagyaráztam, hogy öcsém othonról kiszökött, és sikerült némiképpen lehalgatnoma a hugával folytatott beszélgetésüket. Mire a történet végére jutottam, mindketten csak vigyorogtunk, majd Hidan felvitte a Sasuke számára öszecsomagolt cucot Sakura szobályába, majd azzal elbucsúztam és iszkoltam haza, hogy elvigyem a fiúkat az oviba.

Hát mit ne mondjak, eléggé izgalamas volt az a napom is, de föleg az éjszakám. Az nagyon is...

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali :D

(panzer, 2011.06.14 11:03)

ez a folytatás is jó lett, grat hozzá :D tegnap kezdtem el olvasni és már végzetem is és naon tetszik az egész történet, jó volt vmi értelmeset is olvasni a szóbeli tételek mellett, csak kár h már a végére is értem :( rem hamar folytatni tudod és Naruhinából is szívesen olvasnék 1 hasonló terjedelmű törit akár ehhez a fichez kapcsolódóan is :P :D^^

Re: hali :D

(haku16, 2011.06.14 17:46)

Hali :D Nos, első sorban örvendek, hogy rátaláltál az oldalamra. Másodjáre pedg boldog vagyok h elolvastad az egyik legkedveltebb fanfictionom. Naruhina alapú hosszabb terjedelmű művet tudok ajánlani: a társoldalamon, bátyóm alkotását. Szemesnek áll a világ by whitefalconmd. Humoros kis Naruhina alapú marhaság, mint ahoy ő nevezi, AU. Szóval, nyuugisan olvass csak belé :P Szerintem tetszeni fog, nameg bátyóm laza stilusa is xD
Kösz még egyszer a kritikádat : ) Szió!

Re: Re: hali :D

(panzer, 2011.06.14 21:45)

köszi az infot :D már el is olvastam :D fájt az oldalam mire végére értem:D 1 dolog ami nem tetszett... még csak 3 fejezet van :D:D de várom a folytatást:D am ha tudsz még jó és hosszabb terjedelmű naruhina-t v sasusaku-t jöhet még :D:D kell még olvasnivalo tételek mellé :P

Re: Re: Re: hali :D

(haku16, 2011.06.14 22:16)

Nos, a fejezetek száma több, csak nem látam értelmét annak, hogy kitegyem őket mind... Bátyóm megdolgozik velük, de kevesen értékelik a munkáját. Mint láttad, a másik oldalamra alig jönnek a kritikák, ami hát öszintén elveszi a kedvem is a frisitéstől :P No, de csak neked, csak most, feldobom a többi fejezeteit is :P A sasausaku történetet is tudok ajánlani, pl az Első szerelem by kif-lee :) Nagyon jó történet, és jól meg van alkotva : ) Holnap töltök fel belőle is több fejezetet : )
Jah, és köszi a kritikáid, most kicsit örül a fejem xD
Szió!

Re: Re: Re: Re: hali :D

(panzer, 2011.06.14 23:21)

áááá naon naon köszi :D ezer hála és imádat érte^^ per pill az Álompár-t olvasom :D de már túl vagyok Konoha ostroma után-on is :D az is jó volt :D a kedvenc felosztásom narutoban naruhina sasusaku shikatema inosai nejitenten, de most olvastam Kakashi-Shizune párosítást és megtetszett az is :P uh igazából ien párosításokról naon szívesen olvasok :) szijaa :)

Re: Re: Re: Re: Re: hali :D

(haku16, 2011.06.15 00:49)

No, feltöltöttem neked a 4 ik fejezettől a 11 ig :P Egyelőre csak annyi van megirva, de bátyó azt igérte hétvégére jön a fris :) Maj azt is feltöltöm,a ddig is örülhetsz ezeknek :D

Re: Re: Re: Re: Re: Re: hali :D

(panzer, 2011.06.15 13:17)

naon köszii neked a feltöltést tesódnak pedig h veszi a fáradságot h megirta ezeket :D de ha lehetek kicsit pofátlan és követelőző felraknád a Konoha ostroma után többi részét ha ráérsz ??:D előre is köszi szijaa :)

:D

(Ritu, 2011.06.01 21:01)

Nagyon jó lett, folytasd!!! ^^

Re: :D

(haku16, 2011.06.03 11:53)

Köszke a kritiért, amin t tudom folytatom :)
Szió:)

Szia :)

(Andie, 2011.06.01 16:21)

Nagyon vártam már a folytatást, nagyszerűen indítod a hosszabb kis szünetedet, hogy eme aranyos fejezet "egy kis emlékeztetőnek" íródott. Remélem az érettségid remekül sikerült. :) Várom a folytatást.

Re: Szia :)

(haku16, 2011.06.03 11:53)

Nos, az éretségi csak hétfőn kezdődik, de mivel akadt egy kis szabadidőm, gondoltam, hogy megemberelem magam és irok egy rövid kis fejezetet.:) Majd juliusban aztán rendszeres fisités lesz, addig is csak döcögni fognak afejezetek :) Köszi a kritikát, a dicséretet.
Szió:D