Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


24. Érzelmek rengetegében

2011.03.19

Sasuke

Annyi mindent megtanultam már, annyi mindent tudok az életrpl, és mégis... jelen pillanatban úgy érzem, hogy semmit sem tudok. Ostoba vagyok, tudom, de mit tehetnék? Szeretem őt, de elmondani neki ezt, gyáva vagyok. Igen... gyáva. Hiába az a rengeeg csók, hiába a rengeteg meghitt pillanat, egy pillanatig sem érzem azt, hogy érdemes lenne kimondani azt a szót, ami magába foglalja az iránta táplált érzéseim.

Tegnap, amikor Suigetsu szeme láttára csokolt meg, hatalmas boldogság áradt szét testemben, annak ellenére, hogy csak a fivérét szerette volna ezzel boszantani. A kínos kérdés után, ami bátyától származott, pironga huzott maga után a szobájába, ahol jópár kellemes pillanatot tölthettünk együtt.

A szobájába érkezve, megállt a terem közeén. Háta mögé sétáltam, majd átöleltem a derekát, majd szinte suttogva tettem fel a rutinos kérdést.

- Mi a baj?

- Félek - suttogta.

- Mitől? - kérdeztem halkan, miközben végül engettem késztetésemnek, és csokot leheltem nyakára.

- Mindentől - válaszólta halkan. - Attól, hogy lebukunk... attól, hogy kinevetnek... de a legjobban attól, hogy... - elnémult. Éreztem,hogy nem akar válaszolni, de engem azonban nem abból a fából faragtak, aki képes gyözedelmeskedni kiváncsisága felett, így rákérdeztem a dologra.

- Hogy? - folytattam félbehagyott mondatát, aminek meg is lett a reakciója. Kicsi habozás után válaszolt.

- Hogy többé nem leszel itt nekem. - Ledermedtem. Szóhoz sem birtam jutni pár másodpercig, nemhogy cselekedni. Azt akarja, hogy mindig mellette legyek, hogy vigyázak rá, hogy bátorítsam, hogy... a támasza legyek. Már a nappaliban is kisé feszesnek éreztem már az alsógatyát, amin el is csodálkoztam. Sosem érdekelt a testiség, vagy ha igen is, minimálisan, olyannyira, hogy mindig sikerült elfojtanom magamban vágyamat. Most azonban már nem tudtm uralkodni magamon. Forrtam a vágytól, testem szinte könyörgött, hogy engedjek ösztöneimnek, de tudtam, hogy ezt nem lenne jó most megtenni. Kezeim önkénytlenül zuhantak testem mellé, lábaim is maguktól indultak meg, kikerülve társamat, majd előtte meg is áltak. Szorosan magamhoz huztam, és átöleltem, majd olyan szenvedélyesen csokoltam meg őt, mind még soha.

Szeretem. Szeretem.A fenébe belé... én annyira szeretem - viaskodtam saját magammal, azonban tudtam, hogy le kell álnom, még mielött nem lesz túl késő.

- Ne haragudj, de most mennem kell - bucsuzkodtam a csók után.- Megigértem Hiroshinak és Hirotakanak, hogy ma együtt játszunk.

- Megkedvelted öket te is, úgye? - kérdezte mosolyogva Sakura.

- Az nem kifejezés - vigyorogtam. - Na de megyek is.

- Áj, átöltözöm és megyek veled én is - ajánlotta föl, majd gyorsan kotorászni kezdett a szekrényében, valami kényelmes ruha után, majd el is tünt a furdőszobába. Kár, pedig meglestem volna magamnak - álmodozok.

Egész délután a két kiscsávóval játszotunk, akik nagyon élvezték a társaságunkat. Már nagyon megszoktam jelenlétüket, talán már egy holnap is eltelt miota hozzánk költöztek. Itachi virul a boldogságtól, ami engem is boldoggá tesz. Annyira hihetetlen ez az egész szituáció... a lány, akit mindennél jobban szeretett, egyik napról a másikra eltünt, aztán évek multán előbukant egy érett anya, két gyönyőrű kisfiúval, akik, mint kiderült, bátyám csemetéi.

Reggel eléggé komásan ébredek. Hamar elvégzem a tennivalokat, majd lesétálok reggelizni. A konyhába a két kicsi törpe már a gabonapelyhet majszolja, miközben Itachi épp az újságot olvassa. Igazi családkép. Letelpedem a két kissrác mellé, majd előkészítem a reggelim és zabálni kezdek.

- Sasuke nii-san - szolít meg Hiro.

- Mi a gond keményfiú? - kérdem tőle vigyorogva.

- Ma is játszasz velünk? - jött a következő kérdés irányából.

- Persze - mosolyogtam rá, majd figyelmemet újból a gabonapehelynek szenteltem.

- Sakura-san is eljön? - jöt a következő kérdés.

- Hát, majd meggyözöm valahogy - vigyorogtam rájuk idétlenül.

- Nii-san szerelmes Sakura-sanba - jelentette ki a csendesebbik törpe, mire én ledermettem. Itachi összahajtotta újságát, letette maga mellé, majd tekintetét rám emelte, reakciómat várva.

- Hátööö - dadogtam. Itt a tökéletes alkalom, amúgy is, neki is tudnia kell, hogy Sakurával járunk, különben nő a lebukkásunknak az esélye. Nagyot sóhajtok, majd elárulom az "igazat". - Igazából, már jópár hete járunk.

Hatásszünet. Itachi döbbenten mered rám, a fiúk pedig döbbent apjukat lesik. Néhány perc mulva rendezi arcizmait, majd végre megszólal.

- Hú, ezt nem hittem volna - sóhajtja. - De végül is elég látható volt, hogy nem hagy hidegen. Nameg, kiskorodban is odavoltál érte - ecseteli öntelt vigyorral a képén, majd szürcsöl egyet a kávéjából.

- Szeretem - mondom ki mosolyogva e szót, és jolesik ebben nem hazudni neki, mert ez tényleg így van. Bátyám döbbenten mered rám, majd leteszi a suprot, és egy ujabb sohajt hagy szabadjára.

- Ennyire komoly a dolog? - kérdi. - Ebben az esetben gratulálok öcskös. Örülök, hogy sikerült elcsvarnod a fejét. Ő a hozzád illő lány, minden tekintetben.

- Igen, ő - sóhajtom, majd egy hatalmas vigyor terül el arcomon.

Reggeli kis beszélgetés, meg bejelentés után, gyorsan Sakurához sietek. Tegnap úgyan azt beszéltük meg, hogy majd a suliba találkozunk, jóbbank láttam, ha együtt megyünk, hisz mégiscsak egy pár vagyunk. Mondanom sem kell, hogy nemkissé lepődött meg, mikor küszöbén áldogálva rávillantottam mosolyom.

- Jó reggelt - üdvözölt.

- Viszont - motyogtam.

- Hát te? - kérdete vigyorogva, miközben beljebb tesékelt. - Nem arról volt szó, hogy majd a suliba találkozunk?

- De, úgy volt. De, most így lesz - válaszolom fülig érő szájjal. vigyorogva. Pár pillanat mulva se esett le neki, hogy mit mondtam, így kénytelen voltam saját nyelvén elmagyarázni a dolgokat. - Egy fiúnak illik elkísérni a barátnőjét a suliba.

- Igen igazad van - vigyorgott rám, majd jutalmul kaptam tőle egy üdvözlő csokot. Csak egy szájrapuszi volt csupán, de jól esett. - Egy lánynak illik csókkal üdvözölni a barátját - kacsintott rám, majd elindult a konyhába.

- Egy igazi boszorka - suttogtam csakúgy, magamnak.

- Hallotam ám - szólt vissza sértödötten, azonban tudom, hogy ez egyáltalán nincs így. Minden valószínűséggel vigyorog most, úgyanúgy, mint én.

Gyorsan bezabálta a müzliét, majd azonnal indulhattunk is. Nem siettünk, tekintettel arra, hogy a suli csak pár utcányi távolságra volt a Haruno háztól. Kicsit megdöbbent, mikor újjainkat összekulcsoltam, meg is kérdezte, hogy miért teszem, én azonban nem merem öszintén elmondani e tettemnek az okát. Csupán csak annyit motyogtam, hogy egy kis biztatás, meg, hogy nem akarom, hogy leleplezze már az első nap a titkunket. Persze ő ezt be is vette, de miért is hinné azt, hogy azért tettem, hogy szeretem, hisz ennek semmi jelét nem adtam. Azokat a néha elcsattanó csokokat is színjátékunk részének tekinti, pedig tudhatá, hogy sosem teszek semmit ok nélkül. A suli kapuja előtt mindketten egyszerre állunk meg, majd tekintetem mélyen az övéjébe szurtam. Nem szolalt meg, de én így is rájöttem,hogy mit is akar. Gyengéd csokot leheltem ajkaira, percekig izlelgetve őt, majd elszakadva tőle, még kinyögtem egy mondatot.

- Minden rendben lesz - suttogtam, majd türve, hogy kezemet szorongatja, együtt léptük át az iskola küszöbét.

Életemnek egy újabb korszaka kezdődik most el. Érzem. Tudom. Már nem félek, hogy mi lesz ezután, mert bizok magamban, és ezt csak neki köszönhetem. Szeretete ami körbeölel önbizalmat és boldogságot áraszt belém, lebegni tudnék most örömömben, de nem tehetem, mert most fő a józan ész.

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ahoy :D

(haku16, 2011.03.20 17:24)

Nos Gitta, még nagyon sok részt tervezeket, elég nehéz nekem arról mesélni, hogy két személy találkozik, majd rögtön össze is jönnek, és minden szép és jó. Én az ilyensmikben nem igazán hiszek. Egy olyan történetet akartam irni nektek, amelyben bárki saját magára ismerhet, merthát ugye az élet nem egy zöld rést, szép virágokkal, és a felhök sem rózsaszinek. Remélem, hogy nem unod majd meg a történetet, mert a legjobb részek még odébb vannak. Ezt a jópár részt én az igazi cselekmény bevezetőjének nevezném. Megismertük a szereplőket, a hátterüket, és az érzéseiket. Mostantól már csak a szerelmük lesz a középpontban. No, remélem elég kielégitő lett a válaszom :D
szió! ^^

Gitta

(Brigitta, 2011.03.20 16:14)

Nagyon jó, csak igy tovább!!
Lehetne egy kérdésem:-kb.hány része lesz még?
Üdv,
egy rendszeres olvasó

hali

(haku16, 2011.03.20 11:10)

Hát igen, mindenképpen hitelesnek tünik a párkapcsolatuk... már csak a maradt hátra, hogy véghezvigyem a történetet :) Jó néhány kis apró humoros részt is beleszoritok majd az elkövetkezökben, amik az állitólagos párkapcsolatukhoz lesz füzhető. No, de többet nem árulok el. :D Köszönöm kritikád, örülök, hogy mindig irsz egy-két sort. :) Szió!

Hali

(Andie, 2011.03.20 10:15)

Nagyon szép rész volt ismét. Külön örültem neki hogy ilyen hamar megszületett. Az biztos hogy szerelmüket az egész suli bekajálja, ettől hitelesebben nem is játszhatnának. :)