Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


22. Kétségek közt

2011.03.08

Sasuke

- Shanaroo... miért mindig mindenki ezzel tömi a fejem? Nem vagyok annyira hülye, hogy ezt bevegyem, különben is Naruto Hinata-channal jár már fél éve - válaszol

ja idegesen, majd meggondolatlanul újból azt teszi, amit nem lene szabad.

- Úgy látszik nem tanulsz a hibáidból... - válaszolom sóhajtva, csupán pár centire az arcától.

- Hé, mi a frászt csiná... - tiltakozik hevesen, nekem azonban nincs kedvem halgatni szitkait, így gyorsan cselekszem. Újabb csok. Újabb felelőtlen csok, amit meggondolatlanul loptam el tőle. Mohon faltam cseresznyepiros ajkait, mintha az a legfinomabb édesség lenne a világon. Nekem az volt. Nem tiltakozott, teljesen átadta magát az érzésnek, ott, abban a szent pillanatban, az útca közepén. A kellemes pillanatot a levegőhiány szakitotta meg, én azonban nem voltam hajlandó megadni neki az esélyt rá, hogy mindenfélét a fejemhez vágjon, majd egyedül hagyon, így magam után vonszoltam a moziig. Gondolkodás nélkül, az első filmre vettem jegyeket, majd el is foglaltunk helyeinket a teremben. Néhány pillanat alatt indult is a mozi. Öt percig kiváncsian meredtünk mindketten a vászonra, hogy rájöljünk miféle filmről van szó, amikor viszont az első sikolyok zavaró hangja töltötte be a termet, rájöttem, hogy ez nem más, mint egy Horror. Remek! - tüntettem magamban, megszólalni azonban nem volt merszem, úgyanis drága "barátom" fejmosását nem most akartam végighalgatni, szívem szerint soha, de tudtam, hogy erre is sor kerül majd, csak járjon le a film.

Feszült volt az egész idő alatt, de csodáltam benne azt, hogy végigbirta sikítás nélkül. Néha-néha kirázta a hideg, vagy kitágult pupillákkal meredt a vászonra, ilyenkor jol elmosolyogtam rajta. Valamikor a fele után azonban, egy kegyetlenebb résznél kezembe csusztatta balját. Meglepett tette, de nem akartam ellenkezni, és nem is tudtam volna. Apró keze szorosan kapaszkodott az enyémbe, egyes véresebb részeknél olyannyira, hogy ha tul sokáig tartott volna még a film, kéz nélkül maradtam volna.

- Jó volt - probálok beszélgetést kezdeményezni, de ő, valami okból kifolyólag, halgatott. Percekig meg sem szólalt, mintha gondolatai másfelé járnának. Én azonban nem akartam feladni, így újból megpróbáltam komunikációt létrehozni kettőnk között. - Klasz volt az a rész, amikor... - kezdeném el, azonban látom, hogy most sem figyel, így nem is folytatom. - Mondcsak. Van valami gond? - kérdezem féltően. Könnyekkel teli arcát felém fordítja, majd keserűen mosolyogva olyat mond, amit sosem akartam tőle hallani.

- Te vagy a gondom! - ejtette ki, majd elszaladt, esélyt sem adva rá, hogy továbbá faggatózzak. Kétségbeesetten meredtem magam elé. Tanácstalan voltam. Nem tudtam elképzelni, hogy mit tettem, ami ennyire elkeserítette, ami által egy gond lettem a számára. Fájtak szavai... mintha egy ostor véste volna belé a szívembe kegyetlen vallómását. Mint egy élő halott léptem be othonomba, majd gyorsan az emeletre siettem, hogy minnél hamarébb elrejthessem elkeseredett tekintetem bátyám elől.

Sakura

Nem birtam... már nem birtam tovább. Ordítani akartam vele, jól kiosztani amiért ezt teszi velem. Igen, élveztem csokjait. Igen, jó volt a film, de mégis, úgy éreztem magam, mint akit átvertek. Utálom magam gyengeségem miatt, hogy kezébe csusztattam tenyerem biztonságot keresve. Hogy miért? Nem tudom... csak így éreztem.

Napokig nem láttam, habár számtalanszor eljött, hogy tisztázuk a dolgokat, én azonban vagy beteget jelentettem, vagy kerek perec kijelentettem, hogy senkit sem fogadok, még a pápát sem. Igazság szerint nem is tudtam ,hogy mi bajom van, hogy miért érzek büntudatot, hogy miért szégyenlem magam, de tudtam, hogy akkor, ott, az útca közepén, valami megváltozott. Megcsokolt, már sokadjára, és én elveimnet elárulva viszonoztam, söt, élveztem is. Miértekre kerestem a válaszokat, válaszokat, ha kaptam is, hamar elvetettem öket, mint valami elme által kreált valóságnak az igazát. Féltem, rettegtem, mert nem akartam elveszteni őt, viszont fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem.

Kérjek bocsánatot? Miért? Talán azért amit mondtam. Kérjem rá, hogy felejtse el meggondolatlanul kiejtett szavaim? Mit érnék el ezzel? Gyávának nevezne... egy gyáva nyulnak, aki inkább megfutamodik, mintsem szembenézzen a gondjaival. Mit érnék el ezzel? Csak jóbban lealacsonyodnék a szemeiben, és azt nem akarom.

***

Egy hete már annak, hogy nem láttam, és bevallom: iszonyatosan hiányzik. Hiányzik boldog mosolya, kellemes illata, egyszerűen egész lénye...

Sokat gondolkodtam kettőnkön az utóbbi napokban, és rájöttem jópár dologra. Első sorban arra, hogy Sasuke kicsit több számomra, mint egyszerű barát. Másodjáa pedig arra, hogy ha ő nem lenne nekem, életem hiányos lenne, és sosem válhatna teljessé. Minden gondolatom körülötte forog, minden egyes tettem őhozá kötöm: milyen lenne, ha most Sasukéval együtt föznénk. Milyen lenne, ha Sasukéval zabálhatnám a málnát. Milyen lenne, ha... ha itt lenne velem, ha csokolna, ha szorosan ölelne... Igen, szánalmas vagyok, de ezt tudom jól, sokminden más mellett. Megijedtem akkor, leblokkoltam, mert nem tudtam, hogy mit akarok, mert nem voltam tisztában saját érzéseimmel. Már tudom,hogy mit akarok, csak e célom elérése tünik oly távolinak, hogy két kezemmel nem érem el.

- Sakura. Sasuke az, téged keres. Azt mondta beszélnetek kell, és addig el nem megy, amíg nem tisztáztatok mindent - közölte velem bátyám az elhangzottakat az ajtón át, majd távozott. Haboztam. Nem tudtam, hogy képes leszek-e megtenni azt, amit elterveztem, vagy megfutamodok újra. Végül azonban döntöttem, és levonultam Sasuke színe elé. Megkönyebbülve sóhajtott fel, látván, hogy kutya bajom, de égül tekintete viszaváltozott úgyan arra a kétségbeesett nézésre, amelyet akkor volt szerencsém elcsipni, mikor a lépcsön vánszorogtam le. Csak nézett, és várta, hogy végre megszólaljak, hogy végre kinyögjem mi bajom, de én nem tettem. Most sem voltam képes cselekedni, inkább halgatta, mint egy sirkő. Szerencsére megtette ő az első lépést, így végre tisztázhatuk a dolgokat.

- Bocsáss meg - kért elnézést tölem, fene tudja mi okból. - Nem kellet volna rád erőltetnem magam, nem volt jogom hozzá, még akkor sem,h a állítólag mi ketten járunk.

Ledermedek. Hát nem jelentek én neki semmi többet, mint egy barát, akin megkönyörült, akit kihuzott a szarból, és akit most lelökött a pokol legrejtettebb zugába, hogy az önsajnálat legyen az, ami végleg összetör. Szeretem. Szeretem... de mgis mi értelme e érzésnek? Ő nem érez így irántam. Sajnálja... azt mondta, hogy sajnálja, hogy megcsokolt. Keserű iz kavargott a számban, mintha egy citromot ettem volna meg hajastól. Hánynom kellett magamtól, attól, hogy ilyen ostobán engettem érzéseimnak, hogy azok csúf tréfát üzve velem, a sötétbe taszítsanak, ahol semmi fény, semmi jel, hogy van élet. Halgatott, többé nem szólalt meg, csupán csak válaszomat várta. Döntöttem, és eszerint cselekedtem is.

- Nincs miért bocsánatot kérj. Azzal, hogy elfogadtam az ajánlatod, miszerint mi járunk, elfogadtam azt is, hogy néha elcsattan egy-két csok. Nem az bántott meg, hanem az, hogy nélkülem döntöttél, és egy olyan filmet kellet végignéznem, ami előhivogatott benem pár olyan rosz emléket, amit örökre feledni akartam - válaszolom hosszasan, majd megkerülve öt, letelepedek a kanapéra.

- Minden rendben köztünk akkor? - kérdi reménykedve.

- Minden rendben... - sóhajtom. - Persze, ha te is megtudsz bocsájtani nekem.

- Miért is? - tetteti a hülyét, mintha nem tudnám, hogy szavaim mélyen elméjébe vésték magukat.

- Azért amit mondtam. Nem gondoltam komolyan, csak dühös voltam magamra. Bocsáss meg.

- Jelentéktelen - legyint.

- Igen, jelentéktelen... - sóhajtottam, majd ajkaim keserű mosolyra nyiltak. Megtettem. Sikerült elérnem azt, hogy ne hagyon el, hogy még sok ideig melletem legyen, még akkor is, ha ő nem úgy érez irántam, ahogy én őiránta. Ez van, azt kell szeretni, de ez nem jelenti azt, hogy el is kell fogadni. Küzdeni fogok, a végsökig, és egysze, egy napon, majd elérem, hogy ő is annyira szeessen, amennyire én őt.

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali

(haku16, 2011.03.08 20:46)

Nos, orulok, hogy tetszett a fejezet, egyeseket lehet irritalja mar, hogy ennyire elhuzom a dolgokat, de gondoltam a valosagbol sem artana vinni bele valamit ebbe a tortenetbe. Sokan vanna igy, hogy onbizalomhiany miatt elhitetik sajat magukkal, hogy a masik fel nem szereti oket, es szenvednek, sokszor lemondanak inkabb, es egy altaluk elerhetobb szemelynel probalnak szerencset, azonban ez nem biztositsa azt, hogy boldogok lesznek. No, lenyeg mi lenyeg, a realis dolgok nem hianyozhatnak..
Koszi a hozzaszolast, orulok, hogy meg mindig tetszik a muvem ^^

Hali

(Andie, 2011.03.08 20:41)

Imádtam!!! Megérte rá várni. Nagyon tetszik benne ez a macska-egér játék, "én szeretem őt, őt szeret engem" de egyikük sem hiszi, hogy viszonzásra lelnek érzései. Alig várom a folytatást. :)