Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20. Egy újabb kínos szitú

2011.02.23

Sakura

Meglepett a hir, hogy Hiro és Taka édesapja Itachi, de hát szerintem bárkit meglepne. Mikor Hikari elmesélte ketejük történetét, megértettem végül azt, amit eddig nem tudtam: hogy miért egyedül növeli a fiait. Hatalmas áldozatot hozott e aprocska "tévedés" miatt, amit a múltban elkövettek, de egy percig sem báta meg, és ezt nem csak ő mondja, hanem teljes énéből sugárzik e alap igazság. Elgondolkotatnak szavai, az, hogy a szerelem hevében megfeledkeztek egy apró részletről, aminek következtében a két csöpség a világra jöhetett. Hát tényleg ennyire vak lenne a szerelem? Annyira, hogy minden másról megfeledkezel, nem számit más, csak az, hogy szerelmeddel lehes, hogy szerethesd? Hát mégsem annyira szörnyű e érzés. - állapitottam meg magamban végül, majd térdeimet ölelve kinéztem az ablakon. Néhány pillanat múlva Sasuke lépet be az ajtón, majd megszólalt, miután helyet foglalt az ágyon.

- Te sem tudsz aludni? - kérdezte fáradt hangon.

- Nem bezony - válaszoltam mosolyogva. - Még most sem tudod felfogni a történteket, ugye?

- Nem könyű ezt ilyen rövid időn belül megemészteni. Regel úgy keltem fel, hogy már nincs is értelme az életemnek, erre kiderül, hogy köztünk minden rendben, hogy bátyám is a régi, és ráadásul van két unokaöcsém. Nem panaszkodni akarok, de... - motyogja, de közbevágok.

- De félsz, hogy ezentul Itachi nem téged fog pesztrálni, mi? Megszoktad, hogy folyon ő gondoskodik rólad, hogy mindig ott van neked, amikor szükséged van rá, és most rettegsz attól, hogy ez változni fog - ismertetem vele a valóságot, mire kicsit elszontyolodik. - Ha igy lesz, és neked, még mindig szükséged lenne valakire, aki vigyáz rád, majd megteszem helyette én - biztatom, majd széles vigyoromat rávillantom.

Percekig halgat, még lélegzete is eláll, majd fejét válamra engedve mélyet sóhajt, szavak azonban most sem kérödzködnek ki a torkából.

- Annyira naiv vagy - sóhajt még egyet, majd átöleli a derekam, és hátradöl az ágyra velem együtt.

- Hé, mit képzelsz, mit csinálsz? - üvöltök rá, mint valami házisárkány.

- Alszok - motyogja, majd lehunja szemeit, alvást szinlelve.

- Mit képzelsz, ki vagyok én? Holmi hülye liba akit kedved szerint alvómacidnak használhatsz? - akadok ki, mire morcos hangon végleg elhalgatat.

- A multkor te használtál macidnak, s úgy szorongattál, mintha a nagyŐt ölelgetnéd - vágja a fejemhez e kinos emléket, amire én nem is emlékszem, de sajna ő igen. Fene vinne el téged, teeeee... felfuvalkodott Uchiha, Idióta Sasuke, perverz állat - szidom gondolatban, mig forró ölelését élvezem. Végül is nem is annyira szörnyű dolog a karja közt lenni, söt. Nagyon kellemes az a bizsergető érzés a gyomorban, olyan, mintha lepkék repdesnének benne... minden olyan nyugodt, békés. - elmélkedem, majd végül elalszom.

Reggel Sasuke karjaiban ébredek, minek hatására arcom felveszi a paradicsom jelegzetes szinet. Olyan békésen alszik, annyira nyugodt az arca, minha szivárványnyuszikról álmodozna, vagy tudom is én, hogy miről élmodnak a fiúk... Apró csokot hintek homlokára, majd lekászálodom az ágyból, és a fürdő felé veszem az irányt. Elvégzem reggeli tevékenységeim, majd viszakászálodom a szobámba, amit ideiglenesen kaptam az Uchiha házban, ugyanis drágalátos bátyáim utolsó pillanatban világositottak fel róla, hogy pár napra el kell utazniuk, mert, anyám nagynénje, aki fél éve hunyt el, őket nevezte ki az örököseivé. Jóhir ugyan, csak idegesitő, hogy egy kerek hétig magamra hagytak, illetve Sasuke gondjára biztak. Mikor kiérkezem a fürdöből, Sasuke mosolygó tekintetével találom szembe magam, aki éppen engem vizslat éjfekete szemeivel.

- Fogkrémes az arcom? - kérdem kissé ilyedten.

- Nem, dehogy - válaszolja.

- Akkor miért bámulsz ennyire?

- Ja, bocs. Kicsit elgondolkodtam.

- Tudsz te ilyet is? - vágtama fejéhez morcosan.

- Eh, megint sértgeszt?

- Mikor nem? - kérdem pimaszul, majd kinyujtom a nyelvemet fele. Döbbenten meredek rá, amikor közelebb merészkedik, majd gyengéden megharapja érzékszervem, és végül örjitő csokot hint ajkaimra. Percekig le nem cuppan rólam, majd mikor megteszi, akkor én kapok övéi után. Döbbenetében elfelejti viszonozni a gesztust, mire kicsit megijedek, igy visszavonulót fujot, de nem enged el. Olyan hevesen csokol, hogy egész testem beleremeg, és gyanitom, hogy ha most lábon álnék, nem oskáig maradna ez igy.

Kifuladva szakadunk el egymástól, szemkontaktust azonban mindketten kerülgessük. Mintha parityából lötték volna, úgy pattan ki az ágyamból, majd nagy zajt csapva szalad ki a szobából.

Megijedek, mert olyan dolgot tettem, amit nem lett volna szabad, hisz ő a barátom, semmi több. Erre én, nem löktem el, mikor huncutul csokot lopott töllem, söt, mint kiéjhezet vadállat könyörögtem a folytatást. Büntudatom támadt miatta, de fogalmam sem volt, hogy miként állhatnék eléje, hogy bocsánatot kérjek, nameg, hogy mit mondjak. Viszazuhantam az ágyba, majd gondolkodni kezdtem, hogy mennyire jó is volt ez a kezdetben ügyetlen csok, és, hogy meginditott bennem valamit, mi pirulásra, és folytatásra ösztökélt.

Sasuke

Mikor feleszméltem, hogy mit is tettem, mint valami őrűlt szaladtam ki a szobájából. Nem akartam kellemetlen szitúációba keverni őt, nem akrtam, hogy rájöjön az igazi érzelmeimre, amik őhozzá kötnek, nem tudná megérteni, viszonyozni végkép nem. Átkozom a pillanatot, amikor elgyengültem, amikor engedtem a csábitásnak, de mindhiába. Nem tehetem megnemtörténté a dolgokat, és talán nem is akarom. Egyszerűen őrjitő volt az, hogy huncutul nyelvét ölti rám, bele sem gondolva, hogy mi lehet ennek a következménye. Egyszerűen elolvadtam a látottaktól, igy nem haboztam sokká, azonnal rátapadtam ajkaira. Meglepett, az, hogy mikor sikerül félig kifuladva abahagyom szájacskája kényeztetését, vadul kapott ajkaim után, mint kiéjhezet kisgyerek a vatacukor után.. A szégyenérzet azonban nagyobbnak bizonyult, igy inkább elmenekültem előle, azzal a reménnyel, hogy elfelejti e kis vétkemet, amit én semmiképp sem fogok.

Gyorsan lemászkáltam a konyhába, hogy valami reggelit készitsek, azonban még az asztal közelébe sem kerülhettem, annyira zsúfolt volt. Drága bátyom épp a gyereknevelést praktikálta. Vicces elnézni, hogy mennyire gondoskodó, hogy mennyire kötödik hozzuk, annak ellenére, hogy csak tegnap tudatta meg az örömhirt. Vacsora után, mikor mindenki elvonult a saját szobájába, kicsit beszélgettünk. Azt mondta, hogy nem sajnálja, hogy igy történtek a dolgok, azt, hogy van két fia, csupán csak azt, hogy életük legfontosabb részében nem lehetet melletük. Nem halhatta első kiejtet szavukat, nem láthatta első lépéseiket, az első esést a bicikliről... megértem, mert nem normális az, hogy a saját gyereked e fontos pillanatait kihagyd. Minden szülő látni akarja porontyát, amint felnő, majd szülővé vállik. Ennél szebb dologról senki sem álmodhatna, minthogy része legyen a saját gyerekének a nevelésében.

- Ohayou - köszönök, majd letelepedek a helyemre.

- Ohayou Sasuke-kun - mosolyog rám Hikari. - fiúk, irány kezet mosni.

- Hai, okaa-san. - fogadnak szót, majd elvonulnak a fürdőbe tisztálkodni.

- Vajas piritos? - kérdem reméynkedve.

- Meg narancslé - vigyorog rám Itachi. - Lehivnád Sakurát reggelizni? Gondolom eddig már ő is felkelt.

- Megyek - válaszolom kelletlenül, ugyanis reménkedtem benne, hogy legalább pár órát hagyhatom gondolkodjék el a dolgokról, dehát miért is történne az amit én akarok legalább egyszer az életben? Nem tököltem sokat, felsiettem az emeletre, majd jobbra a második ajton bekopogtam. Engedélyt kapva a beljebb vonuláshoz, átléptem a szobája küszöbét.

- Kész a reggeli, gyere le enni - vetettem oda neki, majd már indultam volna, ha halk kétségbeesett hangja nem tartana vissza.

- Sajnálom, nem kellet volna. Minden bizonnyal azért haragszol most rám, mert olyat tettem, amit nem kellet volna... de abban a pillanatban szinte elvesztettem a fejem, nem tudtam jozanul gondolkodni. Gomenasai. - néz rám bünbánóan, mire megszakad a szivem. Én követtem el hibát, erre ő magára válalja a felelősséget, mintha ő mászott volna rám, és nem forditva. Idegesitő néha, hogy ennyire naiv, de talán ezért is szeretem annyira.

- Nem rád haragszom, hanem saját magamra. Én vagyok az, aki hibázot. Sajnálom, hogy e kellemetlen szitóációba kevertelek, nem állt szándékomban - kérek elnézést töle.

- Egyezünk meg benne,. hogy mindketten hibáztunk. Te azért, mert letámadtál, én azért, mert nem taszitottalak el rögtön, söt, követeltem a foytatást. Ha igy nézzük a dolgokat, én vagyok az, aki nagyobbat hibázott. Kérlek, ne haragujd rám.

- Nem haragszom - válaszolom mosolyogva, majd közelebb merészkedem, és szorosan átölelem. Mikor eleresztem pipacspiros az arca, de, hogy mi okból, fogalmam sincs.

 

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hali

(Andie, 2011.02.23 15:53)

Nagyon vártam már a folytatást és nem csalódtam. Szegényeket már sajnálni lehet, de nagyon tetszik benne a bizonytalan első szerelem körvonal, megmosolyogtatja az embert. Remélem jól érzékelem? :)

Re: Hali

(Micaa-chan, 2012.01.06 06:16)

Igen pontosan :D:D:D Nagyon jó rész :3 imádom:D:D