Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18. Első komoly beszélgetés

2011.02.11

Sasuke

Hagyom, hogy végigvonszoljon az utcán, miközben minden szem ránk szegeződik. Bámulnak minket, mint valami bohocokat, akik épp mosz szabadultak a diliházból. Mi van? Nincs othon TV-jük?

Sakura a park fele veszi az irányt, majd néhány perces sétálás, illetve vonszolás, után hirtelen megáll, és szúrosan a szemembe néz. Ilyesztő tud ilyenkor lenni... nagyon.

Perceken kereszüé szemezik velem, mig ővéi szikrákat szornak felém, aztán ordibálni kezd velem, mint valami állattal, akivel nem lehet szót érteni.

- Hogy merted pont te ezt csinálni velem? Miért kellet átlépd azt a határt? Miért?- orditja haragosan, mintha a világ legszörnyűbb bünét követtem volna el.

Halgatok, mert egyszerűen nem tudok mit mondani. Talán azt, hogy sajnálom? Nem tehetem, mert nem igy érzek, hazugság lenne ezt igy kimondani, mert nekem ez a csók sokat jelent. Akkor mit mondhatnék, olyat, ami n sértse meg, de le se bukjak? Semmit, inkább maradok szótlan, majd amúgy is elszáll a haragja.

- Szólalj már meg az Isten szerlmére! A világon a legjobban a szótlanság boszant. Direkt csinálod? - kérdez rá ingerülten.

Hogy direkt csinálom-e? Talán. De nem tehetek mást, hosz mit is hozhatnák fel mentségemül? Talán azt, hogy féltékennyé akartam tenni a barátnöjét, hogy irigykedjen, mert Sakura talált magának egy fiút, aki szereti. Ez talán a legjobb megoldás, ha ezt állitom előtte.

- Hát jó... menj a fenébe - ordit rám, majd megfordul, és elindul hazafelé.

- Várj már meg! - kiáltok utána, de füttyethány szavamra. - Kiváncsi vagy, hogy miért tettem? - megáll, de nem mond semmit. - Hát jó, elmondom - felém fordul, majd izgatottan a tekintetemet keresgéli.

- Áruld már el! - parancsol rám, én meg veszem a fáradságot, és beszélni kezdek.

- Az a szöke csaj miatt tettem. Nem birtam elviselni, hogy ennyire lenéz téged. Mit képzel, te nem volnál képes egy ilyen pasit megtartani magadnak, mint én? Szerintem vagy annyira csinos, hogy felszedj egy pasit, ha akarsz. Szóval, csak egyszerűen be akartam bizonyitani, hogy te jóbb vagy nála - mondom ki a szavakat, amik igencsak öszintén csengenek, annak ellenére, hogy ez nem igaz. Véletlen volt, elcsábitott, és én nem tudtam ellenálli, akkor már végképp nem, mikor visszacsokolt. De, hogy mondhatnám el ezt neki? Valószinűleg jó ideig kerülné a társaságom, amibe belepusztulnék.

- Ennyi? - kérdez rá megilletödve. - És ezt elsőből miért nem tudtad elmondani, vagy tölem még a szavakat is sajnálod?

- Sejtettem valaha, hogy sajnálom tölled a szavakat? Söt, te voltál az az ember, akinek bármit elmondtam, akinek meg tudtam nyilni. Azelőtt, hogy találkoztunk volna, alig beszéltem, néha kinögtem annyit, hogy éjhes vagyok, vagy pénz kell. Akkor miért panaszkodsz?

- Sajnálom... igazad van - kér bocsánatot, majd jutalmat kapok. Puszit lehel arcomra, majd szorosan átölel.

- Semmi gond, csak kérlek, többé ne kételkedj bennem - válaszólok, majd én is átölelem vékonyka testét.

Percekig némán öleljük egymást, amikor hirtelen Sakura eltávolodik töllem, majd fülembe sutogja, hogy el kellene mondanunk az igazat a szökének, aki, egy nagyobb csapattal a háta mögött, érkezik felénk. Bolintok, bár nem értek vele egyet. Minden bizonnyal kiröhögik majd, hogy ilyensmiket hazudozik, hogy mennyire szánalmas... Nem akarom, hogy megalázzák, de mit tehetnék. Ha azt teszem, amit nem szeretne ő fog megharagudni rám, ami sokkalta borzalmasabb lenne. Néhány per mulva a szöke már előttünk áll, és feltünően bámulni kezd engem, majd olyat kérdez, hogy megakadnak bennem a szavak.

- Mond csak, mit szeretsz te plakáthomlokban? Lapos, mint a deszka, csuf, mint a sötét éjszaka. Oh, vagy talán az jó benne, hogy megdughatod? - kérdezte csufandárosan.

Nem szóltam semmit, helyette rápillantotam Sakurára, aki fejlesütve várta, hogy elmondjam az igazat. Nem tehettem, hogy is tehetném meg, mikor igy sértegetik előttem...

- Nem látod, válaszólni sem tud a pali, sokkoló, mi, hogy az igazságot a szemedbe nyomják? - néz rám szemtelenül a szöke egyik kisérője.

- Igazság? - kérdi Sakura. - Akkor hadd mondjam el az igazságot - kezd bele monologjába, amitől én megjedek. Csak nem fogja elmondani az igazat? - Sasuke, és én jegyesek vagyunk. Anyámék még annak idején neki igértek, amikor még ők is itt éltek. nemrég jöttek vissza a báttyával Konohába, és azóta szinte elváaszthatatlanok vagyunk? Hogy miért? Nem, nem azért mert megdug, nem alacsonyodom le a te szintedre, hanem azért, mert tisztel, és szeret. Mert egyszerűen jóbb az ő társaságában nevetni, mint a tiétekben folyton berugni... Szóval, légysives, és ezentúl messziről kerülj el, mert ha még egyszer végig kell hallgassam a cifra szavaid, nem állok jót magamért. És vésd a fejedbe, előttem ne merd sértegetni Sasukét!

Ledöbbenek, szóhoz sem jutok, egyszerűen sokkolnak az elhangzottak. Megvédett, megvédte a becsületemet a többiek előtt... képes volt miattam hazudni, anélkül, hogy kértem volna töle ezt. Talán nem veszett az ügy, van még remény, hogy egyszer talán majd viszonyozza az rzéseim, és nem érdekel, ha akár évekig is kell várjak rá, megteszem, mert teljes szivemből szeretem.

Újra vonszolni kezd, ezútal házuk felé, és ugyancsak meg sem szólal. Mit gondol most, mire, kire gondolhat most? Bárcsak halhatnám gondolatait, bárcsak tudhatnám, hogy mit is érez irántam igazán, de ez ugye nem lehetséges, sajnos. Beérve a házba, direkt a szobájába vonszol. Kényelmesen elhelyezkedek az ágyán, majd mellém, ül, aztán, mintha parittyából lötték volna ki, pattan fel az ágyról, és idegesen a szobában kezd körözni. Tétlenül figyelem egy idejig mit művel, de egy idő után az idegeimre megy szótlansága, igy megtöröm a kinos csendet.

- Mi volna, ha kicsit lecsilapodnál? - kérdem, erre egy szúros tekintettel kerülök szenbe.

- Nem tudok elcsillapodni! - orditsa, mire én megforgatom a szemem. - Te nem érted, hogy most mit tetem? A fenébe is... minden a te hibád.

- Miért kell most ordibálni velem? Mi vagyok én, valami süket öregémber? - kérdem ingerültem, ugyanis lassan már kezd kiszedni a sodromból.

- Nem tudok most másképp tenni. Hát nem érted a kiejtett szavak sulyát? Jegyesek, szerelmesek, szeretem... olyat mondtam, amit nem kellet volna, amik ha kiderülnek, nagy bajban leszek, és mg téged is szégyenbe hoztalak, és minezzek tetejében, te meg sem szólalsz. Mit tehetnék? - nézett rám elkeseredve.

- Mit tehetnél? Halgatsz, senkinek sem kell tudnia az igazságot. Azt mondtad jegyesek vagyunk, sosem lehet tudni, talán. Ha apámra gondolok, ezt könnyen el tudnám képzelni rola, úgyhogy igaz is lehet akár. Az, hogy szeretlek, igen, igy van, szeretlek, mint a legjobb barétom. Az, hogy szeretsz, igaz, mert igy van. Nem mondtál semmi abszurdot, csak félig igaz szavakat, igy nincs miért aggódj.

- Téged ennyire nem zavar az egész?- néz rám kiváncsian.

- Nem, nem érdekel. Söt, legbelül jót nevettem az egésszen. Elégé idegesitő a te drága "barátnöd", de legalább betömtük a száját, igy leszáll rólad.

- Baj még lesz az egészből... Ino nem az a tipus, aki halgatni tud, holnapra már mindenki tudni fogja, hogy jegyesek vagyunk. Ezt már nem lehet megállitani... - sóhajtotta.

- És? Akkor majd eljátszuk, hogy tényleg azok vagyunk. Engem cseppet sem zavar, és ha közben még jót is mulathatunk azokon az idiótákon, még nagyobb kedvel teszem az egészet. Az egészben pedig az a jó, hogy nincs semmi, amivel bizonyithatnák, hogy mi ketten tényleg nem vagyunk együtt - válaszolom mosolyogva, mire Sakura száján is megjelen a már jól ismert vigyor.

- Rendben, én benne vagyok.

 

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.