Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14. Kényes, mégis édes.

2011.02.01

 

Sakura

Nagyon furcsán viselkedett Sasuke tegnap. Érzelgős, szinte elveszett. Míg a zöldségeket aprította, annyira elkalandozott, hogy észre se vette, hogy megvágta magát. Kicsit irtózom a vértől, na jó, jó kicsit, látszott is rajtam, erre ez a túskó kinevett, és én még voltam annyira tísztességes, hogy elláttam a sebét, én hülye. Lényeg, mi lényeg, vacsora után szinte menekült tölünk, mintha valamivel megbántottam volna, mintha haragudna rám, de hisz én nem tettem semmi roszat ellene. Vajon az nem tettszet neki, hogy jol fejbevertem egy serpenyővel? Jó, jó, tulzás volt, de az úgy történt, hogy...

Nah szóval. Nyugisan folytattuk a vacsi készítést, miután elláttam a sebet, persze én forrtam a dütől, hogy, hogy a fenébe volt képes megvágni magát, mire ő elkezdett cikizni, hogy milyen pofát vágok. Türtem egy ideig, végül megelégelve nagyképűségét jol kupánvágtam a serpenyővel. Vicces volt nézni, ahogy szítkozodik, és végül mint alázatos kis szolga folytassa a rá kiszabott munkát.

A vacsora eseménytelenül telt el, aztán elmosogattam, Sasuke peddig segített elpakolni a tiszta evőeszkőzöket. Mintha menekült volna, olyan gyorsan bucsuzkodott, majd rohant is haza. Furcsa volt, nagyon furcsa, de többé nem is foglalkoztam vele. Visszatérve a nappaliba Hidanba ütközök, aki gyanakodva méreget, majd végül vesszi a fáradtságot, és megszolal.

- Uchiha Sasuke, hm... nem gondoltam volna, hogy ilyen talpraesett a gyerek - vigyorog a képembe. - Csoda, hogy szóba áll veled.

- Ne sértegesd! - állok egyetlen igaz barátom védelmére. - Olyan amilyen, a barátom, és nem türöm el, hogy elöttem ocsárolják, se te, se mások! - ordítok rá, mire ő csodálkozva meredt rám.

- Hugi, megváltoztál... - sóhajtja.

Nem várom meg további reakcióit, inkább elszelelek, és a szobámba keresek menedéket. Gyorsan lefürdök, majd ágyamba sülyedve álomba szenderülök.

Reggel úgy ébredek, minta valaki fejbe vágott volna. Gyorsan megmosakodom, majd lebaktatok a konyhába, mad előveszem a tejt, és a gabonapelyhet és nekilátok reggelizni. Időközben betoppan Suigetsu, aki csatlakozik a reggeli nassoláshoz, majd kajálás után elmosogat, és távozik. Kicsit megdöbbent viselkedése, az, hogy szinte átnéz rajtam, mintha ott sem lennék. Egy ideig töröm még a fejem azon, hogy mi baja lehet, majd megemberelem magam, élmosogatok és bátyám után iramodok. A nappaliba nem találom, igy a szobája felé indulok meg. Bekopogot, majd engedélyt kapva átlépem bátyom birtokának küszöbét.

- Mi a baj hugi? - kérdi olyan hanggal, ami inkább val egy élő halottra, mint egy tizen éves élő emberre.

- Nos, ezt én is kérdezhettném - nézek rá sajnálkozva. - Szoval, mi van veled? - kérdek rá arra, ami nyugtalanít.

- Áh, ne is kérdezd... - kezd bele szánakozva. - Az az ostoba tyúk teljesen kiakaszt.

- Karinra gondolsz? - kérdem mosolyogva.

- Jah, az a csaj a sírba visz. Nem értem, hogy miért kell folyton ordíbálnia nekem. Mi vagyok én, valami hülye állat, aki nem érti, hogy mit mondanak neki, vagy mifene?

- Hát nem tévedtél tul nagyot - vigyorgok képébe, mire ő morcosan elfordítsa a fejét. - Nah, ki vele, min vesztetek össze megint?

Nagyot sóhajt, majd mesélni kezd. Fél órán belül tárgyaljuk a szerelmi ügyeit, mig végül észbe kap, hogy nincs is mire panaszkodnia, hisz ő is tehet rola, hogy megint összevesztek. Én már nem csodálkozom azon, hogy folyton civakodnak, nálok ez a megszokott. Megoldásra jutva, gyorsan távozok a szobájából, menedéket keresve sajátomba sietek, majd területemre érve, az ágyamba vettem magam. Kiterülök rajta, majd elfognak az emlékek, a kellemse pillanatok amiket Sasukéval töltöttük itt, háboruzva, csevegve. Jó volt az, hogy nem kellet feszengjek előtte, önmagam lehettem, önfeledten nevethettem melette, és, ha egy percre is, de elfeledtem a nyomorom. Különös fiú, kihozza alegjobbat belölem, és ezért hálás vagyok neki.

Sasuke

Hetek teltek el azóta, míg megbékéltem a gondolattal, hogy szerelmes vagyok. Napjaim nagyából a társaságában töltöm, együt mászkálunk, együt ünnepelünk, gyakorlatilag elválaszthatatlanok vagyunk, de én mégsem vagyok megelégedve. Feszengve érzem magam mellete, félek, nehogy leégessem magam, és rettegek attol, hogy rájön, én többet érzek iránta, mint egyszerű barátság. Nem tudom, miként történt, hol kezdet többet jelenteni számomra, mint egy barát, de már nincs visszaút. Napról-napra jobban beleférkőzött a szívembe, olyannyira, hogy sanki másnak nem jut többé hely benne. Tudom, nyálas ezt mondanom, de én tényleg úgy érzem, szívem csak az ővé. Éjjeleket csak azon töröm az agyam, hogy miként csikarhatnám ki belőle e érzést, hogy viszont szeresen annyira, mennyire én őt szeretem, de semmi jó megoldást nem találok. Fogalmam sincs, hogy miként tudnám elcsavarni a fejét, hogyan változtathatnám meg a felfogását a pasi gondolatról. Tudom, szénalmas vagyok, hogy nem vagyok képes megserezni azt, amire a legjobban vágyom, de mit tehetnék? Nem parancsolhatok rá, hogy szeressen. Még egy idejig töröm az agyam az eféle badarságokon, majd felkelek fekvőhelyemről, és készülödni indulok. Attól a naptól kezdve több időt töltök el a fürdőszóbába készülődéssel, akár fél órát is képes vagyok eltőlteni ott, mint valami kiscsaj, igen, tudom, szánalmas.

Tíz perces pepeckedés után, végre hajlandó vagyok kikászálodni a fürdőszóbából, aztán sietek is le a konyhába, valamit befalmi, mielőtt elindulnék Sakurához. Nem tökölök sokat a kajálással, pirítos, meg tea, aztán indulnék is, ha bátyám nem tartóztatna fel.

- Sakurához mész, öcsi?

- Jah. Bocsi, sietek - köszönök gyorsan el tölle.

- Hova ez a síetség? - vigyorog rám.

- Nii-san, megkimélnél ma a kínos beszélgetéstől? Igen, tudom, "ez a szerelem" - ídézem szavait, mire nevetni kezd, majd int, hogy nyugodtan mehetek. Nem haboztam sokat, gyorsan cipőt huztam, és már szaladtam is Sakurához.

Kin kellemes idő volt, enyhén fujdogált a szél, ami pont jól jött a harmincöt fokos melegben. Tíz perces sétálás után elérkeztem házukhoz, majd nagyot sohajtva bekopogtam. Néhány másodperc elteltével szerelmem igyekezett ajtót nyitni, majd gyorsan beljebb tesékelt engem. Kész programot készített mára. Beszélgetünk kicsit, majd déltájt elmegyünk fagyizni, aztán pedig beüllünk a moziba és megnézünk egy jó kis vígjátékot.

- Hogy aludtál? - néz rám kiváncsian.

- Jól - válaszolom reflexszerűen. Drágám, ha tudnád, hogy egész éjjel rajtad törtem a fejed, nem még kérdeznél ilyen ostobaságokat. - Na és te?

- Ugy, ahogy. Nem tudtam elaludni, folyton marhaságokon törtem az agyam... - fejezi be mondandóját egy nagy sóhaj kiséretében.

- Aha. Na, és miféle marhaságokról van szó? - kérdem átatlanul, mire pirulva elfordítja az arcát. Csaknem...

- Hátöö... nos ööö, áh, nem fontos - legyint, majd feláll, és távozni készül. - Kérsz valamit inni?

- Nem, inkább választ kérek. Tudod, kiváncsivá tetél. Nem tudsz most többé lerázni. Na, kivele, min gondolkodtál az este? - vigyorgok rá.

- Na jó... - nagyot sóhajt, majd beszélni kezd. - Azon gondolkodtam, hogy nem adtam neked semmit szülinapodra. Peddig akartam, csak nem tdtam, hogy mivel szerezhetnék örömöt neked. - válaszól lehajtott fejjel. Szavai megdöbentenek. Soha, senki nem akart megajándékozni, senki sem gondolt arra, hogy mivel tehetne boldoggá engem, senki. Szívemet melegség önti el arra gondolva, hogy talán nem úgy, ahogy én öt, de szeret és ez boldoggá tesz. Nem törödve azzal, hogy lebukok, hogy elárulom saját magam, szorosan átölelem. Percekig maradunk igy, egyikünk sem szol egy szót sem, némán élvezzük egymás közelségét. Olyan jó karjai közt lenni, érezni teste melegét, hogy legszívesebbem most azonal rázudítanám az érzéseim, s könyörögnék neki, adjon egy esélyt nekem, de túl gyáva vagyok hozzá. Végül, pár perc ölelkezés után, megszólalok.

- Soha, senki nem gondolkodott azon, hogy miként tehetne boldoggá. Az, hogy te ezen törted az agyad, boldoggá tesz, mert azt az érsést kelti bennem, hogy fontos vagyok számodra, hogy nem vagyok pup a hátadon. Nem kell nekem semmi gicses ajándék, csak az, hogy még sok ideig melletem légy, hogy éreztesd velem azt, hogy nem vagyok fölösleges az emberiségnek - suttogom hajába, mire kezei szorosabban ölelnek magához.

- Igérem, mindig itt leszek neked, úgy, ahogy ezt egy baráttól elvárt - válaszolja eltökélten, anélkül, hogy gyanítaná szavainak sulyát. Kimondta azt a szót, amit én nem akartam, amit reméltem elfelejt velem kapcsolatban, de úgy látszik lehetetlen. Én számára mindig egy kedves barát leszek, akit szeret, de nem szerelmes belé. Keserű mosoly kuszik arcomra, majd megszakítva az ölelést terelem a szót a mai teendőink felé. Magamban csak annyit tudok hozzáfüzni az egészhez, hogy a szerelem kényes, mégis édes.

 

A mappában található képek előnézete Fény a sötétben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.