Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. Barátok!

2010.10.05
Sakura

Nehezen hiszem el, de ez mégis a valóság. Miközben épp gyomláltam a virágok között, Sasuke lassú léptekkel közeledett a ház felé. Látszott rajta, hogy saját magával küszködik, hogy közelebb merészkedjen-e vagy sem, végül úgy döntött, hogy mégis beköszön. Elbeszélgettünk egy kicsit, igaz, a beszélgetésünk inkább abból állt, hogy én sértegettem őt. Mikor kinyögtem, hogy nem áll szándékomban még egy pasi után is szenvedni, nagyon meglepő választ adott.

- Talán igazad van, és megértelek, hisz azok, akik rengeteget szenvedtek, félnek a csalódástól, attól, hogy elveszíthetnek még valami fontosat az életükből, így inkább nem fogadnak maguk köré senkit. Én is ezt tettem, de az ez által ábrázolt jövő nem túl fényes. Ha folyton félünk a szenvedéstől, és ezért minden lehetőséget elszalasztunk ahhoz, hogy boldogok legyünk, akkor csak jobban fogunk szenvedni. Idővel majd a magány lesz az, ami végez velünk, vagy talán saját magunk, tehetetlenségünkben - válaszolt keserű arccal.

Elgondolkodtatnak szavai. Minél tovább gondolkozom az elhangottakon, annál jobban érzem, hogy igaza van. Az ember egymagában semmit sem ér, és ez a viselkedés csak magányhoz vezet, ilyen hozzáállással talán meg sem érdemlem a boldogságot. Indulni készül, elköszön, de aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólítom. Igazság szerint nem is tudom, miért teszem, csak úgy kijön a számon, de valamit kellett találnom, hogy ne nézzek ki hülyének, így behívom. Egy percig szótlan áll, látszik rajta, hogy valamin gondolkozik, majd egy boldog mosoly kíséretében válaszol. Kinyitom az ajtót és megyek elöl, ő követ egész a nappaliig.

- Ha nem gond, én elmegyek kezet mosni. Légyszi, foglalj helyet! - mosolygok rá bíztatóan.
- Okés! - mosolyog vissza rám.

Gyorsan eliszkolok a fürdőbe, kezet mosok, majd benedvesítem az arcomat, mert érzem, hogy mindjárt szénné ég. Hogy hívhattam be egy idegen fiút a házamba? Hisz aig ismerem! Az Istenit! - szitkozódom, majd rájövök, hogy nem kell félnem, hisz ha akart volna bántani, már ez elején megtette volna, de ehelyett volt olyan szíves és hazakísért, és most is olyan kedves, hogy az már bírhatatlan. Ekkor eszembe jut, hogy áthívtam Narutót, mivel a bátyáim csak este érnek haza. Remek, két pasival egy fedél alatt - szörnyülködöm.

Megtörlöm arcomat, a törülközőt visszateszem a helyére, még egyszer belenézek a tükörbe és örömmel veszem tudomásul, hogy a fejem nem paradicsomszínű, hanem megszokott. Erőt veszek magamon és kimegyek a nappaliba, ahol vendégem már kényelembe helyezte magát. Közelebb megyek, de ő észre sem vesz, de hogy is vehetne észre, ha egy gyerekkori képemet bámulja? Végül megköszörülöm a torkom, hogy észrevegye jelemlétemet. A trükk beválik, felemeli a fejét, de nem fordul felém.

- Ez te vagy kiskorodban? - kérdi lelkesen. - És melletted a kisfiú, az ki?
- Igen! És nem tudom, valami családi barát fia, de nem tudok róla semmit - válaszolok mosolyogva.
- Szerintem mégis - mosolyog rám huncutul.
- Vagyis? - emelem meg a szemöldököm.
- Azt hittem, agyasabb vagy! - nevet rám.
- Hé, ne sértegess a saját házamban! - morgok rá.
- Bocsi, bocsi, csak gondoltam, rámismersz a képen. A hajam még most is épp úgy áll, mint régen - mosolyog rám szelíden.
- Vagyis te? ...te vagy a képen? - nézek rá elképedve.
- Igen. Van pár képem otthon a gyerekkoromból, amikor még a szüleim is éltek - mosolyog továbbra is, bár sejtem, hogy mennyi önuralomra van szüksége, hogy mosolyogva beszéljen nekem erről. Könnyű tettetni, hogy semmi bajod, de attól az nem azt jelenti, hogy így is van, hogy valójában sincs gondod, bánatod.
- Úgy néz ki, a sors akarta, hogy újra találkozzunk. Kár, hogy nem emlékszem rád kiskorunkból. Igaz, a képen cuki vagy - mosolygok rá.
- Áh, alig negyed órája a képembe nyomod, hogy sosem járnál velem, most meg azt mondod, cuki vagyok? Nem vagy semmi, te lány! - sóhajtozik.
- Vegyünk inkább úgy, hogy nem mondtam semmit. És te meg légyszi, ne végy mindent a szívedre, azt csak azért mondtam, hogy tisztában légy a köztünk lévő viszonnyal. Nem hiányzik, hogy utánam csorgasd a nyálad, és szerintem neked sem - mondom duzzogva.
- Hm, nem azért mondtam, mert valaha is esélye lenne annak, hogy utánad csorgassam a nyálam, hanem azért, mert fura vagy és kiszámíthatatlan.
- Ezt most vegyem sértésnek, vagy bóknak? - értetlenkedem.
- Nekem mindegy, vedd, ahogy akarod. De azt nem értem, hogy miért hívtál be, ha csak veszekedsz velem? Talán ez a hobbid? - néz rám kajánul vigyorogva.
- Nem, egyáltalán nem a hobbim, és bocsi, nem azért hívtalak be, hogy veszekedjünk. Kérsz valamit inni?
- Így sokkalta jobb, és ami azt illeti, elmenne valami innivaló - mosolyog rám, majd újra mondani akarna valamit, de abbahagyja a megszólaló csengő hallatán.
Valaki elég mérges lehet, ha ilyen kitartóan csenget, ezzel megszakítva az érdekes pillanatot. Nem is tudom, hogy miért nem gondoltam rá, hogy ki lehet ez a lehetetlen alak, aki olyan agresszíven nyomja a csengőmet, hogy majd kiszakad a falból. Hát persze, hogy az az idióta nem lehet más, mint Naruto.

- Helló, Sakura-chan! - köszön, míg zavarában a tarkóját vakarja.
- Szia, Naruto! Legközelebb, légyszi, inkább kopogj, de ne olyan durván, mint ahogy csengettél, mert akkor tuti, hogy rád zuhan az ajtó - morgom.
- Látom, jó kedved van, Sakura-chan! - néz rám ijedten.
- Beljebb jössz, vagy megágyazol odakint? - kérdem méregesen.
- Okés, okés! Amúgy minek hívtál? - kérdi kissé jobb kedvvel.
- Ja, csak Hidan és Suigetsu egész nap el lesznek, valami pasi ügy, de mindegy is - vezetem be a nappaliba egyetlen barátomat, mármint nem az egyetlen. Szerintem Sasukével is jól összebarátkoztunk ilyen rövid idő alatt - mosolygok a gondolaton, majd észreveszem, hogy beértünk a nappaliba. A két fiú csodálkozva néz egymásra, de egyik sem szól semmit, majd végül úgy döntök, jobb lenne megszólalni, mielőtt Naruto rendez jelenetet.

- Naruto, ő itt Sasuke, egy, egy... egy nagyon jó barát! - mutatom be szőke barátomnak a számára idegen személyt.
- Hé, úgy tudtam, én vagyok az egyedüli jó barátod - puffog a szőke.
- Csak nem féltékeny vagy, usuratonkachi? - kérdi Sasuke vigyorogva.
- Teme! - morog a feketére Naruto. - Hol találkoztál ezzel a... a... az egós fafejűvel? - duzzog tovább.
- Naruto, ha nem bírsz vele egy fedél alatt maradni, akár haza is mehetsz! - nézek rá mérgesen.
- Nehogy azt mondd, hogy a pasid! - néz rám kikerekedett szemekkel, mire nevetésben török ki. A két fiú csak csodálkozva néz rám, mintha megőrültem volna. Olyannyira bámulnak, hogy majdnem elhiszem, hogy sejtésük igaz, és lenyugszom.

- Mi volt ilyen nevetséges? - kérdi Naruto.
- Az hogy mekkora idióta vagy! - vágja rá mérgesen Sasuke. - Sakura az imént hangsúlyozta, hogy egy na-gyon jó ba-rát! - szótagolja ezt a néhány szót. - Mit nem értettél ebből? - néz rám érdeklődve.
- Semmi, semmi, csak gondoltam, hogy belezúgtál Sakura-chanba, és majd téged is le kell koptassalak! - meséli Naruto, mire a fekete nevetésben tör ki.
- Ez jó volt, de csak, hogy tudd, Barbie, sosem voltam szerelmes, és még egy jó ideig nem is szándékozom az lenni - bölcsekedik Sasuke.
- Na ja, biztos, ha meglátsz egy jó csajt, nem hagyod ki az alkalmat, hogy az ágyadba csald - vág vissza a szőke.
- Most meg azt mondod, perverz vagyok? - néz rá mérgesen Sasuke. - Hát sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de cseppet sem hasonlítok rád. Te talán egyetlen esélyt sem hagysz ki, én viszont az összeset - morgolódik tovább.

Kezd kissé feszült lenni a levegő, ha valamit nem teszek, de gyorsan, akkor ezek ketten egymásnak esnek, és az ki tudja, hogy hogyan végződne. És amúgy sem szeretem, ha miattam veszekednek, mert valahogy mégis magamat hibáztatom az egészért. Rég le kellett volna állítanom. Míg én gondolkodom, addig ők folyamatosan zúdítják egymásra a legcsúnyább sértéseket, szitkokat, mint két óvodás. Mire feleszmélek, azt veszem észre, hogy Naruto épp behúz egyet Sasukének. Mélyet sóhajtok, nagy levegőt veszek és elordítom magam:

- SHANAROOO! - s hangomban hallatszik a rettenetes düh, amit irántuk érzek. Jobban mondva Naruto miatt. Az az idióta mindig mindent elront. Mikor meghallja, hogy elkiáltottam magam, megáll, felém fordul és félelemmel teli ábrázattal kér bocsánatot.
- Sakura-chan! - mondja remegve. - Sa-sa-sajnálom! - majd fejét lehajtja, hogy ne kelljen dühtől szikrázó szemeimbe néznie.
- Most jobb, ha elmész! - küldöm el illedelmesen. - Ennek nem kellett volna megtörténnie. Tudod, hol a kijárat, most inkább nem kísérlek ki. Így is rendbe kell hozzam a károkat, amiket okoztál - sóhajtok.

Szótlanul eltűnik a folyosón, majd a hangosan becsapódó ajtó jelzi, hogy elment. Sasuke felé fordulok, aki arcát tapogatja, miközben engem bámul. Még egy sóhaj, majd felé fordulok, hogy megnézzem, mit művelt az a szőke idióta.

- Hadd nézzem, mit művelt az az idióta! - kérlelem, mire méltóztatik levenni a kezét az arcáról.
- Volt pasid? - kérdi közömbös hangnemben.
- Nem, nekem egyetlen pasim se volt. Naruto meg egyáltalán nem az esetem. Ő csak egy barát, akinek a hülyesége jól elszórakoztat néha.
- Mint például most? - néz rám bánatosan.
- Egyáltalán nem volt vicces, amit tett. Általában csak saját magát bántja, másokban nem szokott kárt okozni. De ugye te sem bírtál csendben maradni.
- Most azt feltételezed, hogy jogosan kaptam az ütést? - néz rám duzzogva.
- Részben igen. Ha befogod a szád és nem sértegeted, békén hagy, és talán össze is barátkoztok.
- Még csak az hiányozna! - szörnyülködik.
- Most komolyan, te mindig ilyen kibírhatatlan vagy? - nézek rá mérgesen.
- Sajnálom - nyögi ki végül.
- Rendben. Mit szólnál hozzá, ha kimennénk a kertbe, én meg kerítenék egy kis jeget az arcodra? - teszek egy igen vonzó ajánlatot.
- Okés, de remélem, hogy nem jön ma már többet ilyen. - Elhallgat, majd folytatja. - Mármint barátod. A végén haza se érnék! - duzzog.
- Nem tehetek róla, hogy akkora a szád, mint egy ovis kisfiúnak - morgom. - Na jó, hagyjuk. Nincs kedvem veszekedni. Szereted a málnát? - terelem a szót.
- Ahha! - válaszol röviden.

Gyorsan kimentem a konyhába és szereztem némi jeget, majd az arcához nyomtam. Megoldva a fájó hely ápolását kiterelem őt a kertbe, teleszedem két ki tálacskát málnával, majd helyet foglaltunk a hintaágyban.

- Hm, finom - bókol.
- Hát, ez nem az én érdemem. A nagyobbik bátyám vigyáz rá, én a virágokkal foglalkozom, ő a málnával meg az eperrel, Suigetsu, a kisebbik bátyám a gyümölcsfákkal.
- Ti mindhárman szerettek kertészkedni? - kérdezi meglepetten.
- Az anyukám kertberendezéssel foglalkozott. A kertészkedés meg rá emlékeztet - válaszolok mosolyogva.
- Te amúgy hova jársz suliba?
- A Konoha High-ba. Idén leszek 11-es. És te? Hova fogsz járni?
- Oda, és én is 11! - mosolyog rám.
- Lehet, hogy egy osztályban leszünk - mosolygok, majd egy olyan ajánlatot teszek, amit utólag talán megbánok. - Ha egy osztályba kerülünk, leszel a padtársam? - kérdem mosolyogva.
- Rendben, te viszont akkor holnap körbevezetsz a városban - alkudozik, mire én egy bólintással jelzem, hogy oké. - Persze, mint barát! - javítja ki magát hirtelen, mintha attól félne, hogy félreértem.
- Barátok? - kérdem mosolyogva.
- Barátok! - válaszolja boldogan.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.